5kérdés – Simon Zsuzsi

1. Mely fotográfusok inspirálták, és hogyan befolyásolták az alkotói folyamatokat?

Nehéz lenne leszűkíteni csak fotósokra az inspiráló példaképeimet, hiszen mind a gondolkodásmódban, mind a vizualitás szempontjából hatással voltak rám a képzőművészet számos ágaiban alkotó művészek és munkák. Emiatt leginkább olyan képzőművészekkel kezdeném a felsorolást, akik a fotót mint médiumot használták az alkotói folyamatuk során, és nem feltétlen csak fotósként vannak számon tartva.

Első ilyen meghatározó képzőművész az életemben Katarzyna Kozyra lengyel művésznő, aki szembe ment a szépségi normákkal és kezdettől fogva megdöntötte a társadalmi tabukat, mint például a női test társadalmi sztereotípiája, a meztelenség, az öregség és a halál. Nemrég létrehozott egy archívumot (https://secondaryarchive.org ), ami közép-kelet európai nőművészeit gyűjt össze egy közös platformon, a nagyobb láthatóság érdekében.

Meghatározó volt számomra Hajas Tibor, imádom, ahogy magát és a meztelenséget használja performatív módon, és láthatóvá teszi, hogyan változik közben a teste.

Vanessa Beecroft, tableau vivant (élő kép) performanszairól híres, amiben legtöbbször meztelen nőket állított nyilvános múzeumok terébe, felvetve a nemek, hatalmi pozíciók és faji kérdések fontosságát. Ezeket gyakran fotóval dokumentálta és azzal élteti tovább. Mára már támadhatóvá vált a művészete, mivel minden modell egyformán vékonynak, magasnak és fiatalnak tűnik. Így ezeket károsnak, torznak és a nemi sztereotípiáknak megfelelőnek minősítették.

Shirin Neshat iráni képzőművész munkái, melyek az iszlám világ társadalmi berendezkedésére és az iráni nők helyzetére reflektálnak. Munkái többek között a nemi identitás társadalmi meghatározottságának kérdésével, illetve a jelenben is ható, nőket elnyomó, évszázados hagyománnyal foglalkoznak.

És akkor néhány meghatározó fotográfus az életemben:

Sally Man nagy formátumú kamerájára rögzített, gyermekeiről készített pillanat hatású, de megrendezett képek, Amerika eldugott erdős részén messze a lakott területektől, valahol Virginia államban. Cindy Sherman önarcképei, és Dorothea Lange látásmódja. Julia Fullerton Button reklámfilmes oldalról jött és a régebben készült beállított és megrendezett fotói tetszettek. És itt muszáj kiemelnem Susan Sontag személyiségét, se nem képzőművész, se nem fotós, de eszméletlenül meghatározó és inspiráló személyiség volt számomra, aki lefektette a fotográfia alapjait az életemben A fényképezésről című könyvével.

2. Melyik fotóalbum vagy kiállítás volt a legmeghatározóbb az életében?

Kiállítások közül Thomas Ruff Retrospektív kiállítása (2008) a Műcsarnokban, teljesen elragadott az óriás képek látványa, szerintem korábban még nem láttam ilyen nagy nyomtatásban fotókat. (Egyébként a Becher-házaspár minden tanítványát, és magát a düsseldorfi iskolát is nagyra tartom).

Tudom, hogy nem feltétlen fotókiállítás, de nagyon meghatározó volt az életemben és elég sok fotós munka is megtalálható volt a MUMOKban, a Gender Check című (2010)  kiállításon, ami a nőiességet és férfiasságot vizsgálta a kelet-európai művészetben, addig még sosem láttam genderkérdésekről kiállítást, így ez sokat segített, hogy fel tudjam dolgozni a feminizmus és a gender témáját a művészetemben, a kelet-európai identitásomról nem is beszélve.

3. Mikor és hol volt az első egyéni kiállítása?

2012-ben a Kalicka bistróban, Budapesten. Nagyon örültem, hogy nem egy igazi white cubeban kellett kiállítanom, hanem egy olyan helyen, ahol nap mint nap láthatják az emberek a munkáimat szórakozás közben, és akik egyébként nem biztos, hogy külön betértek volna egy kiállító térbe.

4. Analóg vagy digitális fényképezőgépet használ?

Vegyesen használom. Mikor mire van szükség, de ha már itt tartunk, az analógot sokkal jobban szeretem. Sokkal részletgazdagabb a kép, szeretem a szemcséit, a színét, az átfogását a negatívnak. Szeretem, hogy a diát egyből látni lehet az előhívás során és lehet vele kísérletezni pl. kereszthívni. Izgalmas, hogy van a képnek egy igazi fizikai példánya, amit kézben tarthatsz, megsemmisíthetsz, összekarcolhatsz, felgyújthatsz, másolatot készíthetsz róla, eladhatod stb. De mondjuk azt is figyelembe kell venni, hogy manapság már sokkal költségesebb és lassabb folyamat, mint egy digitális kép létrehozása.

5. Milyen fényképet készített legutóbb?

A legutolsó képemet a Köz.kemp alkotótáborban hoztam létre, ami 2015 óta minden évben megrendezésre kerül. A szervezők közé tartozom én is, illetve Vékony Dorottya, Kiss Richard, Nyíri Julianna és Villing Dóra is. Mostani formáját tekintve művésztelepként működünk, és legutóbb a Csongrádi művésztelepen kaptunk helyet. A jelenlegi kutatásom a man studies, ami a férfi viselkedési formákat és sztereotípiákat járja körbe, most azon belül a férfi múzsa szerepével foglalkozom feminista megközelítésből, ami jelenleg egyelőre még csak egy kísérleti fázisban van. Azokat a kérdéseket próbálom vizsgálni, hogy hogyan tudunk – mi művésznők – létrehozni férfi múzsa szerepeket, milyen vizuális elemeket/utalásokat kell használni hozzá? Milyen szabályok mentén tudunk ábrázolni egy „férfi vénuszt”? Milyen helyzetekben látunk szépnek egy férfit? Célom a női tekintet, érzések felszabadítása és ezáltal a férfi test láthatóvá tétele, tabuk nélkül. Legutóbbi képem is ezt próbálja boncolgatni, ahol az egyik meghívott művészünk, Barni (Neogrády-Kiss Barnabás) látható, aki a művésztelep ideje alatt „állt” modellt nekem.