Menü

Nevezhető fényképnek a mesterséges intelligencia által létrehozott kép?

23 • 04 • 25Szabó Benedek

A mesterséges intelligencia a fotográfia terében már egy ideje jelen van, még év elején egy ilyen kép nyert egy kisebb ausztráliai pályázaton, ám a szélesebb közönség csak akkor figyelt fel a jelenségre, amikor Deborah Klochko zsűritag, a San Diego-i Fotóművészeti Múzeum főkurátora, a Sony World Photography Awards egyik kiemelt díját egy mesterséges intelligenciával létrehozott képért ítélte oda. Ez kellett ahhoz, hogy a téma előtérbe kerülhessen, de ahogy a technológia egyre nagyobb teret nyer, úgy lesz egyre sürgetőbb, hogy a felmerülő kérdésekben konszenzus szülessen.

A Sony World Photography Awards győztes képét készítő Boris Eldagsen – aki a díjat visszautasította – elmondta, hogy azt szerette volna, ha az ügy kapcsán párbeszéd indul a mesterséges intelligencia kérdéseiről. Nyílt levelében arról számolt be, hogy a díjat odaítélő szervezet a művész többszöri megkeresésére sem reagált érdemben felvetésére, a levelezés ráadásul többször is megszakadt, így a párbeszéd, amit a művész sürgetett, nem tudott kibontakozni.

Ez pedig komoly probléma. A jelenség még igencsak új, emiatt fontos lenne, hogy azelőtt induljon róla párbeszéd, amíg nem alakulnak ki megszilárdult álláspontok vagy táborok. A kérdés fő szószólója így a vitatott képet elkészítő művész lett, aki szerint a fotográfiát és a mesterséges intelligencia alkotásait el kell különíteni egymástól, de ennél is fontosabb, hogy először diskurzus induljon róla.

0103

Fotó: Boris Eldagsen: The Electrician, 2023. From the series Pseudomnesia © Boris Eldagsen, Germany, Winner, Open Competition, Creative, 2023 Sony World Photography Awards

Ahogyan az alkotó nyílt leveléből kiderült, a szakma nem tudja, mit kezdjen a kialakult helyzettel, jelenleg még a mesterséges képek terminológiájában sincs egységes álláspont. Eddig többnyire nem használtak külön nevet az ilyen képekre, csak később kezdték megjelölni #aiphoto, #aiphotoworks, #aiphotography, vagy #syntography hashtagekkel. Utóbbit maga Boris Eldagsen utasította el, mivel szerinte fontosabb, hogy az elnevezés az alkotás során a mesterséges intelligenciának megadott szövegre reflektáljon, így ő inkább a promptography megjelölést támogatja. Ezzel a névvel azt szeretné kihangsúlyozni, hogy ezekre az alkotásokra nem fotográfiai kategóriaként, hanem önálló vizuális művészeti ágként érdemes tekinteni, amely csak stílusában hasonlíthat grafikára, rajzra, festményre, nyomatra, vagy éppen fényképre.

Első lépésnek egy egyezményes elnevezés bevezetése kedvező fejlemény lehetne. A legtöbb szakmai és szótári definíció megegyezik abban, hogy fényképnek olyan alkotás nevezhető, ami a külvilág vetületének rögzítésével jön létre, ezért egy mesterséges intelligencia képe nem sorolható be ide, hiszen ott ez nem történik meg. Ugyanakkor a mesterséges intelligenciával életre hívott képeknek is szükséges lenne teret biztosítani, hiszen ez a kreatív alkotói munkának egy olyan új felülete lehet, ahol teljes értékű művészeti produktumokat lehet előállítani. Ezzel megoldható az is, hogy a technika a fotográfiai versenyeken ne szorítsa ki a teljes egészében ember alkotta képeket.

Ehhez arra is szükség lesz, hogy a mesterséges intelligencia képei minden esetben megkülönböztethetőek legyenek a hagyományos fotográfiáktól. A technika fejlődésével ez egyre nehezebbé válhat, így érdemes fontolóra venni, hogy ezek a képek egyenként azonosíthatóak legyenek, hasonlóan az NFT képekhez.

Amennyiben kialakul egy általánosan elfogadott eljárás, újra visszaépülhet a fotográfiába vetett bizalom – ami a Sony-pályázat nyomán meginogni látszik – és akár a mesterséges intelligencia képei is külön platformot foglalhatnának el, mint egy új, különutas műfaj képviselői.