5kérdés – Martin Wanda

1. Mely fotográfusok inspirálták, és hogyan befolyásolták az alkotói folyamatokat?

Érdekes, hogy ugyan elsősorban divat- és portréfotográfusként ismernek talán többen, mégis nagyon kevés divatfotóst tudnék mondani, akik nagy hatást gyakoroltak rám, inkább dokumentarista/konceptuális alkotók inspirálnak. Viszont a divatfotográfia világából egyértelműen Tim Walker szürreális mesevilágát választanám – túl azon, hogy hozzám is közel áll ez a romanticizáló festői esztétika és referenciák. Azt is nagyon szeretem a munkáiban, hogy egy annyira sajátos univerzumot és szerzői kézjegyet kreált, hogy ha az ember meglát egy Tim Walker fotográfiát, azonnal felismeri.
Egyéb alkotók közül, akik a legnagyobb hatást gyakoroltak rám, azok Nan Goldin, Bruce Davidson vagy Larry Clark, tehát olyan fotósok, akik a saját szubkultúrájukat és személyes életüket és környezetüket dokumentálták. Nan Goldin Ballad of Sexual Dependency-je különösen nagy hatással volt rám ezen önarckép-anyagom (Songs of Innocence and Experience) készítésénél is, ahogy a saját magánéletét témaként emeli a középpontba, és már a címadásnál is inspirált ez a szépirodalmi referencia és balladisztikusság, ami sokszor kontrasztban áll az anyag olykor nyers tartalmával.
Tehát a munkáimban is pont ezek az inspiráló hatások keverednek: a festői mesevilág és szubkulturális stílusjegyek.
Magyarok közül pedig két nagy kedvencem van: Urbán Tamás munkássága, azon belül is a magyar szubkultúrákat dokumentáló képei az 1980-as évekből vagy a Pillangóról évek alatt készített anyaga, valamint Dobos Tamás archaikus fototechnikákkal készült gyönyörű divatfotói és portréi.

2. Melyik fotóalbum vagy kiállítás volt a legmeghatározóbb az életében?

Imádok kiállításokra járni, akárhova utazok, próbálok a lehető legtöbb múzeumot és galériát meglátogatni. Pont amiatt, hogy annyiféle fotográfiai irányzat érdekel, ezért különösen szeretek a Paris Photón és Photo Londonon is részt venni, amikor tudok, ami annyiféle munkának az olvasztótégelye. De ha most próbálok visszaemlékezni, hogy melyik fotókiállítások gyakorolták rám a legnagyobb hatást, akkor kapásból kettő olyan jutott eszembe, ahol nem is feltétlenül csak a képek fogtak meg, hanem az installálás maga is.
Az egyik Ed Templeton kiállítása, amit évekkel ezelőtt láttam Budapesten az Ernst Múzeumban, és ugyan az is érdekes számomra, ahogy ő profi deszkásként fotózza ezt a saját kis mikrovilágát, de leginkább az installálás nyűgözött le. Ez szintén nagy hatást gyakorolt erre az önarckép-anyagomra: az egész olyan volt, mint egy nagy, teljes falakat betöltő kollázs, különböző méretű képekkel, jegyzetekkel, rajzokkal, a képek teremről teremre hömpölyögtek át a falakon. Mint egy vizuális napló egy nagyon személyes hangulatú anyag volt, ahol a szövegekben ugyanúgy el lehetett merülni, mint a fotókban.
A másik egy Tim Walker kiállítás volt a Somerset House-ban, Londonban, ahol a fotói mellett, a fotózáson használt kellékei – például életnagyságú makettrepülők – is be voltak helyezve a térbe, és kicsit mi is ezen kreált világok részeseivé válhattunk.

Albumok közül pedig mostanság éppen Wong Kar-Wai hongkongi filmrendező munkásságának lettem nagy rajongója, és amúgy is úgy nézem a filmjeit, hogy folyamatosan készítem a képernyőfotókat, mert minden képkocka olyan, mint egy tökéletesen megkomponált fotó. Így előszeretettel forgatom inspirációul a fotózásaimhoz/moodboardjaimhoz az ő könyvét is (WKW: The Cinema of Wong Kar-Wai), ami tele van film stillekkel.

3. Mikor és hol volt az első egyéni kiállítása?

Az első egyéni kiállításom a szülővárosomban, Békéscsabán volt a Munkácsy Mihály Múzeumban, 2020 őszén, majd az az anyag kibővítve kiállításra került egy évvel később Budapesten a Deák Palotában is.

4. Analóg vagy digitális fényképezőgépet használ?

Nagy többségében digitálist, pláne amikor alkalmazott munkákról van szó (Canon nagykövet révén van szerencsém hozzáférni és kipróbálni a Canon legújabb termékeit, de a nagy szerelmem az 1dx mark III-as fényképezőgépem). Ugyanakkor van egy Mamiya RZ67-esem illetve számos kis 35mm-es fényképezőgépem, amiket nagyon szeretek a saját projektekhez használni, vagy mixelni a digitálist és az analógot. Van édesapámmal, Martin Gábor fotóművésszel egy közös konceptuális-dokumentarista anyagunk, ahol párhuzamba állítjuk az ő a ’70-es évek szocialista Magyarországán, és az én mostani londoni, szórakozó fiatalokról készült képeinket – itt például kifejezetten a koncepció része, hogy olyan technikával fotózzak, ahogy édesapám is anno, tehát egy 35mm-es géppel fekete-fehér filmre.

5. Milyen fényképet készített legutóbb?

Ha a mobiltelefonom lévő képek nem számoljuk (ami folyamatosan a kezemben van, és szinte már-már kényszeresen minden történést dokumentálok vele), akkor az utolsó anyag, amit készítettem, az Henri Gonzo magyar zenészről és a Papírsárkányok nevű új együtteséről készült portrésorozat volt.