Budapesten születtem 1979-ben. Itt nőttem fel. Itt ismertem meg a lehetőségeimet és a korlátaimat. Budapest az a város, ahonnan elmegyek, és ahová mindig hazajövök. A 80’-as évektől végigkísértem változásait és próbálom ismeretlen arcai ellenére, újra meg újra megtalálni magam benne.
Az Ablak-Zsiráf az a képeskönyv, amiből megtanultam látni a világot. Amiben szerepel a nevem is, amiből megtudtam, hogy a tükör üvegből van, és hogy a barátok titkokat mondanak el egymásnak. Van benne magától értetődő dolog, van olyan, ami nem is létezik, gyakran pedig átvitt értelmű.
A Budapest Fotófesztivál keretében, az Artphoto Galéria tárlatán sorra veszem azokat a személyes élményeket és kollektív emlékezeti ismeretanyagokat, amelyek egy letűnt koron keresztül villantják fel Budapest arcait. A generációm számára jól ismert, ikonikusan magyar értéket képviselő Ablak-Zsiráf felépítésén keresztül állítok össze olyan fogalmakat, melyek a város jellegzetességeire vagy történeteire utalnak.
A kiállításon bemutatott slideshowban, saját, illetve talált fotókból összeállított szimbolikus és hétköznapi elemeket mutatok be, amiket szótár jellegű leírásokkal egészítettem ki ábécésorrendben. Nem törekszem teljességre vagy pontosságra; egy személyes budapesti utazásra kalauzolom a befogadót.
Az enciklopédia átfogó képet adhat arról, amit nekem – és egy pár generációnak körülöttem – Budapest jelent, mint ahogy azt a kiállítást követően egy látogató az üzenetében írta nekem: „Ma délután három lélek találkozásának voltam tanúja, mikor egy galériában jártam a Bartók Béla úton.” A leveléhez csatolt egy családi fotót az 1960-as évekből, amin ugyanazon a mászókán játszik, amin én 20 évvel később, és ami, nem véletlenül, az egyik kollázsomon is szerepel.
