Menü

Ezek a képek a megosztottság idején is az egységet jelképezik – Válogatás a Portrait of Humanity vol.5 fotópályázat képeiből

23 • 05 • 31Szabó Benedek

A Portrait of Humanity minden évben olyan figyelemre méltó portrékat ismer el, amelyek azokat a pillanatokat örökítik meg, amelyek közül több a társadalmunk mély megosztottságát tükrözik. Oroszország ukrajnai inváziója miatt számtalan menekült hagyta el az országot, az Iránban folyó tüntetések világszerte felkavarták a közvéleményt, Nagy-Britanniában a munkások sztrájkhullámot indítottak el. Az ilyen, nagy horderejű eseményekről tudósító fényképek adták az alapot az Emberiség portréja című kötet ötödik kiadásának.

Fényképsorozatával a kategória győztese Tatenda Chidora lett, Ha a Covid egy szín lenne című sorozatával, amely a karanténidőszak alatt készült. A zimbabwei születésű, Dél-Afrikában élő fotográfus portréi széles színkészlettel dolgoznak, így ahelyett, hogy a szorongás érzését idéznék fel, inkább energikusak és vidámak. Fernanda Liberti Tánc a Tupinambával című sorozatát a második helyezettnek járó kitüntetéssel jutalmazták. A művész munkája a névadó brazil őslakos közösség tagjait mutatja be, amely népcsoportot eddig csak igen kevesen tudták dokumentálni. A harmadik díjazott Lucia Jost volt, akinek Fővárosi leányok című sorozata Berlin női lakosaira összpontosított.

0103

Fotó: © Tatenda Chidora: If Covid Was A Colour

0103

Fotó: © Lucia Jost: Maya és testvére, Nona.

0103

Fotó: Fernanda Liberti - Serra do Padeiro, Bahia, Brasil

Az egyéni képek kategóriájának nyertesei öt kontinensről tudósítanak, a felvételeken párokat, családokat, munkatársakat, barátokat láthatunk, rajtuk keresztül pedig egyéni drámák bontakoznak ki, amelyek egy részét a fénykép ugyan felfedi, de másokat titokban tart. A kategória egyik kiemelt művésze, Sane Seven különleges portréja a perifériára kerülés és a befogadottság kettősségében megjelenő feszültséget mutatja be, míg Supratim Bhattacharjee Nyugat-Bengáliában készült felvételén a természet ereje és az emberi kiszolgáltatottság jelenik meg.

A British Journal of Photography szerint a most megjelenő kötetükbe válogatott, a világ minden tájáról származó képek a megosztottság idején is az egységet jelképezik. Ezek a fényképek arra világítanak rá, hogy a világ számos pontján élnek olyan emberek, akik minden nap kénytelenek megküzdeni valamivel. A kitüntetett 30 egyedi képet és a 3 sorozatot a Belfast Exposed és az Indian Photo Festival kiállításokon mutatják be, míg a pályamunkákból kiválogatott 200 fényképet a Hoxton Mini Press keménykötéses kiadványában adják közre.

0103

Fotó: © Supratim Bhattacharjee: Namkhana Island, West Bengal, India

0103

Fotó: © Sane Seven: Liverpool, UK

0103

Fotó: © Iringó Demeter: Erdély, Románia

Jegyzetek

A Portrait of Humanity Vol. 5 fotópályázat nyertes alkotásaiból ezen a linken található egy válogatás.