Menü

Szokatlan módon az eBay-en árverezték el Andy Warhol 50 alkotását

23 • 06 • 12Princz Zsófia

Az Andy Warhol Alapítvány a művész 50 polaroidját, fotográfiáját, könyvét, portréját és nyomatát árverezte el az eBay-en. Az Andy Warhol: Social Network című tételek Warhol személyes gyűjteményéből, közvetlenül a művész hagyatékából származnak, és többek között Jean-Michel Basquiat, Debbie Harry, Mick Jagger, Keith Haring, Annie Leibovitz és Robert Mapplethorpe portréit tartalmazza. Továbbá sok eddig nem látott és ismeretlen alkotás is kalapács alá került.

„Ha van néhány tekercs film, amit előhívhatok, az jó okot ad arra, hogy reggel felkeljek.”
Andy Warhol

Az így befolyt bevételt az alapítvány jótékonysági munkájának javára fordítja, amelynek célja a vizuális művészetek előmozdítása. Az Andy Warhol Foundation az elmúlt 35 évben közel 280 millió dollárt osztott ki a művészeti gyakorlatok széles körének támogatására és elmondásuk szerint olyan kísérletező jellegű munkákat helyeznek előtérbe, amelyek történelmileg marginalizált közösségekből származnak. Az adománygyűjtés mellett az árverés célja az volt, hogy a hétköznapi emberek is szert tehessenek egy-egy Warhol munkára. Ennek szellemében a kikiáltási árak párszáz dollár és 24.000 dollár között mozogtak. A polaroid portrék 2.500-16.000 dollár között keltek el, a szitanyomatok inkább a felső ár kategóriába sorolhatók, míg a ritka plakátot és könyvek mindössze 100 és 700 dollár értékben kerültek árverésre.  Ezzel szemben Warhol pop art művei közül korábban néhány csillagászati áron kelt el, mint például Marilyn Monroe portréja, amelyet tavaly 195 millió dollárért árvereztek el.

0103

Fotó: Andy Warhol: Liza Minnelli, 1978. Polaroid™ Polacolor Type 108 © Andy Warhol Foundation for the Visual Arts, Inc.

0103

Fotó: Andy Warhol: Debbie Harry, 1980. Polaroid™ Polacolor Type 108 © Andy Warhol Foundation for the Visual Arts, Inc.

Az alapítvány ezzel a hétköznapi ember számára is elérhető árveréssel ünnepli az eBay for Charityn keresztül elért 3 millió dolláros bevétel elérését. Az eBay for Charity az online piactér adománygyűjtő platformja. Minden egyes alkalommal, amikor valaki az eBayen vásárol vagy ad el, a számára legfontosabb ügyeket is támogathatja, és a befolyt összeg a kiválasztott jótékonysági szervezethez kerül. A 3 millió dolláros összeget több mint 750 mű eladásával sikerült összegyűjteni, amelyek átlagára 3 787 dollár volt - ez a teljesítmény Warhol művészetének szélesebb körben való hozzáférhetővé tételét jelenti.

Végül is maga Warhol volt az, aki azt mondta: „Az a nagyszerű ebben az országban, hogy Amerika kezdte el azt a hagyományt, hogy a leggazdagabb fogyasztók lényegében ugyanazokat a dolgokat vásárolják, mint a legszegényebbek". Az Andy Warhol Foundation volt az egyik szereplője egy szerzői jogokkal kapcsolatos pernek nemrég, amely a Legfelsőbb Bíróság előtt zajlott. Erről bővebben hamarosan oldalunkon is beszámolunk.