„A képek ott vannak, csak meg kell örökíteni őket” – Megnyílt a Robert Capa életmű-kiállítás

Sokakban nosztalgikus érzéseket kelt belépni a néhai Tinódi – előtte és utána rövid ideig Tivoli – mozi, majd Budapesti Kamaraszínház előterébe, mivel a Hetedik Műterem építészeti stúdió tervei nyomán letisztult és kortárs építészeti jelekkel kiegészült terekben ugyanúgy felfedezzük a szecessziós épületdíszítő motívumokat, mint évtizedekkel korábban, amikor Martin Scorsese Taxisofőrét, vagy Spiró György Az imposztorát láttuk ugyanitt. A Capa Központ már meglévő tereivel összekapcsolt egykori nézőtér és színpad egy konferenciateremnek is helyet biztosító kétszintes kiállítótérré alakult, ami mostantól az életmű-kiállításnak ad otthont. A Robert Capa, a tudósító című tárlat kronologikus sorrendben mutatja be az életmű sarokpontjait a spanyol polgárháborútól a kínai-japán háborún át a mexikói anyagig, a második világháborútól a hollywoodi és az európai magas élet intermezzóján át a Szovjetunióban, a háború utáni Magyarországon, valamint Palesztinában készült anyagokon át a Capa számára végzetesnek bizonyuló indokínai háborúig. A sokat idézett emblematikus fotográfiák fontos kiegészítői a szakmai berkeken túl talán kevésbé ismert felvételek, hiszen így kapnak a látogatók teljesebb képet Robert Capa ösztönös érzékenységéből és abból a csalhatatlan vadászösztönből, amivel a hadműveletek kellős közepén, valamint a hátország civil lakossága között örökítette meg a 20. század nagy kataklizmáinak mikrotörténelmi vonatkozású pillanatait.

E sorok írójában ugyanakkor alkotóként is felmerült a kiállítóhelyiségeket járva a szubjektív kérdés, hogy a számára bunkerek és légoltalmi pincék világát idéző festett kiállítási enteriőrök mivégre váltották fel az eredeti belsőépítészeti koncepcióban még a fehér, a fekete és a szürke különféle árnyalatait használó letisztult kiállítási tereket. Erre végül azt a választ kaptam, hogy egy rossz és romlott kort eképpen is meg kívánja idézni a kiállítás atmoszférája.