Menü

„A képek ott vannak, csak meg kell örökíteni őket” – Megnyílt a Robert Capa életmű-kiállítás

23 • 06 • 15Kéri Gáspár

Június 13-án a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban megnyílt „világ első állandó Robert Capa életmű-kiállítása”. Ezzel a gesztussal nemcsak az idén száz éve Budapesten Friedman Endreként született, majd a spanyol polgárháború idején már Robert Capaként világhírig jutó fotográfus előtt tiszteleg, de fennállásának tizedik évfordulóját is ünnepli a mintegy ötszáz négyzetméternyi kiállítóhellyel és konferenciateremmel bővült intézmény.

0103

Fotó: Robert Capa: Picasso az élettársával, Francoise Gilot-val és az unokaöccsével, Javier Vilatóval a tengerparton. Golfe-Juan, Vallauris, Franciaország, 1948. augusztus © International Center of Photography/Magnum Photos Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

Sokakban nosztalgikus érzéseket kelt belépni a néhai Tinódi – előtte és utána rövid ideig Tivoli – mozi, majd Budapesti Kamaraszínház előterébe, mivel a Hetedik Műterem építészeti stúdió tervei nyomán letisztult és kortárs építészeti jelekkel kiegészült terekben ugyanúgy felfedezzük a szecessziós épületdíszítő motívumokat, mint évtizedekkel korábban, amikor Martin Scorsese Taxisofőrét, vagy Spiró György Az imposztorát láttuk ugyanitt. A Capa Központ már meglévő tereivel összekapcsolt egykori nézőtér és színpad egy konferenciateremnek is helyet biztosító kétszintes kiállítótérré alakult, ami mostantól az életmű-kiállításnak ad otthont. A Robert Capa, a tudósító című tárlat kronologikus sorrendben mutatja be az életmű sarokpontjait a spanyol polgárháborútól a kínai-japán háborún át a mexikói anyagig, a második világháborútól a hollywoodi és az európai magas élet intermezzóján át a Szovjetunióban, a háború utáni Magyarországon, valamint Palesztinában készült anyagokon át a Capa számára végzetesnek bizonyuló indokínai háborúig. A sokat idézett emblematikus fotográfiák fontos kiegészítői a szakmai berkeken túl talán kevésbé ismert felvételek, hiszen így kapnak a látogatók teljesebb képet Robert Capa ösztönös érzékenységéből és abból a csalhatatlan vadászösztönből, amivel a hadműveletek kellős közepén, valamint a hátország civil lakossága között örökítette meg a 20. század nagy kataklizmáinak mikrotörténelmi vonatkozású pillanatait.

E sorok írójában ugyanakkor alkotóként is felmerült a kiállítóhelyiségeket járva a szubjektív kérdés, hogy a számára bunkerek és légoltalmi pincék világát idéző festett kiállítási enteriőrök mivégre váltották fel az eredeti belsőépítészeti koncepcióban még a fehér, a fekete és a szürke különféle árnyalatait használó letisztult kiállítási tereket. Erre végül azt a választ kaptam, hogy egy rossz és romlott kort eképpen is meg kívánja idézni a kiállítás atmoszférája.

A kurátor, Csizek Gabriella leválasztotta Friedman Endre/Robert Capa életpályájának felvázolását a kiállított fotográfiákról, így azok a kiállítás szerves részeként négy szekcióban, külön kis termekben elhelyezett tárgyak, installációk és interaktív eszközök segítségével kontextualizálják a fontosabb magánéleti és szakmai állomásokat, melyek Budapesttől Berlin érintésével Párizsig, majd a különféle hadszínterektől a Magnum Photos 1947-es alapításán át a végzetes aknára lépésig tartanak.

0103

Fotó: Robert Capa: A milicista halála. Espejo közelében, córdobai front, Spanyolország, 1936. szeptember eleje © International Center of Photography/Magnum Photos Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

0103

Fotó: Gerda Taro: Robert Capa fotográfus a spanyol polgárháború idején, 1937. május

0103

Fotó: Robert Capa: Síró anyák a Liceo Sannazaro (Vómero kerület) húsz tizenéves partizánjának a temetésén, akik a németek ellen harcoltak, mielőtt a szövetségesek bevonultak a városba. Nápoly, Olaszország, 1943. október 2. © International Center of Photography/Magnum Photos Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

0103

Fotó: Robert Capa: Capa John Steinbeck amerikai írót fényképezi az Orosz napló című könyvhöz kapcsolódó utazásuk alatt. Moszkva, Szovjetunió, 1947. augusztus–szeptember © International Center of Photography/Magnum Photos Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

0103

Fotó: Robert Capa: Csang Kaj-sek, a kínai Nemzeti Párt (Kuomintang) első számú katonai és politikai vezetője a Legfelső Haditanács ülésén az asztalfőn ül, körülötte tisztjei. Hankou, Kína, 1938. június 28. © International Center of Photography/Magnum Photos Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

0103

Fotó: Robert Capa: Lev Trockij az orosz forradalom történetéről tart előadást dán diákoknak. Koppenhága, Dánia, 1932. november 27. © International Center of Photography/Magnum Photos Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

0103

Fotó: Robert Capa: A D-napon az Omaha partszakaszon partra szálló amerikai csapatok. Colleville-sur-Mer közelében, Normandia, Franciaország, 1944. június 6. © International Center of Photography/Magnum Photos Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

0103

Fotó: Robert Capa: Francia konvoj katonái és fémdetektorokkal felszerelt aknakeresői haladnák át egy mezőn a Nam Định-ből Thái Bình felé vezető útszakaszon, Vietnám, 1954. május 25. (Robert Capa utolsó fekete-fehér felvétele, mielőtt aknára léptt.) © International Center of Photography/Magnum Photos Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

0103

Fotó: Robert Capa: Német mesterlövészek által lelőtt amerikai katona egy ház erkélyén. Lipcse, Németország, 1945. április 18. © International Center of Photography/Magnum Photos Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

0103

Fotó: Robert Capa: Amerikai katona kihallgat egy olasz foglyot. Tunézia, 1943. március © International Center of Photography/Magnum Photos Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

0103

Fotó: Robert Capa: A leborotvált hajú nőt, akinek német katonától született gyereke, a város népe gúnyolódva űzi végig az utcákon. Chartres, Franciaország, 1944. augusztus 16. © International Center of Photography/Magnum Photos Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

0103

Fotó: Robert Capa: Amerikai katona felderítés közben átvág egy mezőn. Troina közelében, Szicília, Olaszország, 1943. augusztus 4–5. © International Center of Photography/Magnum Photos Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ

A 937 tételt tartalmazó Master’s Set III kollekciót a Magyar Állam vásárolta meg 2008-ban, így New York és Tokió mellett Budapest vált Robert Capa újranagyított hagyatékrészének egyik őrzőjévé. A kilencvenes években az eredeti negatívokról készült nagyításokat Capa öccse, Cornell Capa, valamint Richard Whelan fotótörténész válogatta a mintegy hetvenezer negatívot számláló hagyatékból. A kiállításon jelenleg 137 nagyítás látható, de az installációként működő különböző méretű képernyőkön mintegy négyszáz fekete-fehér és színes felvétel is folyamatosan megtekinthető. Az idén tizedik születésnapját ünneplő Robert Capa Központ a 2017-ben elhunyt fotográfus, Burger Barna ötlete nyomán jött létre az Ernst Múzeum helyén, így nem véletlen, hogy Kőrösi Orsolya ügyvezető igazgató az ő emlékének is ajánlja a kiállítást.

0103

Fotó: Kiss Imre

0103

Fotó: Kiss Imre

0103

Fotó: Kiss Imre

0103

Fotó: Kiss Imre

0103

Fotó: Kiss Imre

0103

Fotó: Kiss Imre

Jegyzetek

Robert Capa, a tudósító
Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ
Kurátor: Csizek Gabriella