5kérdés – Szalai Dániel

1. Mely fotográfusok inspirálták, és hogyan befolyásolták az alkotói folyamatokat?

Legelőször – tényleg szó szerint gyerekként – olyan klasszikusok inspiráltak mint André Kertész, akinek a munkáival apám ismertetett meg. Csodálattal töltött el az a figyelem és érzékenység, amivel fotózott.

Mikor később elkezdtem megismerkedni a kortárs fotóval, Kudász Gábor Arion és Puklus Péter munkáit nézegettem sokat a Fotóművészet magazinban, illetve a Düsseldorfi Iskola és a New Topographics alkotói érdekeltek. Ők jelentették a sarokköveit annak az új, izgalmas világnak, amihez tartozni vágytam.

Néhány évvel később eléggé elbizonytalanodott a viszonyom a fotóhoz. Nem vettek fel a fotó mesterképzésre és egy film- és fotóprodukciós cégnél kezdtem el dolgozni, ami miatt elég kritikusan kezdtem vizsgálni a médiumot. Nem mondanám, hogy inspirált az alkalmazott fotó, de a gyártási tapasztalat egyértelműen hatással volt rám. Rendszeresen jártam kiállításokra ebben az időszakban és a munkámból adódóan fotóztam is, de nem fogott meg igazán semmi.

Pár év után aztán irdatlanul elkezdett hiányozni a művészet és az alkotás; ekkor felvételiztem újra és végeztem el a fotó szakot, ahol Arion tanított. Az ő alkotói és oktatói szemlélete nagyon erős hatással volt rám és azóta is fontos ember számomra.

Mostanában nem jellemző, hogy fotográfusok inspirálnának, inkább a képzőművészet más területein alkotók hoznak lázba és jelentenek referenciát, de néhány fotós tehetsége azért emlékeztet, hogy miért szeretem ennyire a fotográfiát és segít, hogy ne távolodjak el tőle teljesen.

2. Melyik fotóalbum vagy kiállítás volt a legmeghatározóbb az életében?

Nehéz egyet kiválasztani, de azt hiszem, hogy ami a fotót illeti, az egyik sorsdöntő kiállítás a Thomas Ruff retrospektív volt a Műcsarnokban. Mikor 2007-ben elkezdtem a Fotográfus.hu-nál tanulni, válságba került az az archaikus fotográfiai szemlélet, amit korábban magamba szívtam; egyáltalán nem értettem, mi is a kortárs fotográfia és így az az álmom is megkérdőjeleződött, hogy fotós legyek. Ezt a feszültséget oldotta fel Petrányi Zsolt, aki úgy beszélt Ruff képeiről, hogy az segített megérteni valamit ebből az új, ismeretlen világból. Nem lettem és nem vagyok igazi Ruff rajongó, de Zsoltnak köszönhetően az a tárlat a kortárs fotográfia és művészet egyfajta fogópontjává vált számomra, és a mai napig hatással van arra is, ahogy a saját munkámról gondolkodom vagy beszélek.

3. Mikor és hol volt az első egyéni kiállítása?

Vicces erre visszagondolni. Ha szó szerint veszem a kérdést, akkor a válasz, hogy tizenhét évvel ezelőtt, a Bartók Béla úton, az akkori a Simplon kávézóban. Tizennégy vagy tizenöt éves voltam. De az első, mondjuk úgy „intézményes" egyéni kiállításom is a Bartókon nyílt – a K.A.S. Galériában. De az már 2020-ban volt.

4. Analóg vagy digitális fényképezőgépet használ?

Is-is. Az az igazság, hogy nem kötődöm igazán egyikhez sem. A fotó általában foglalkoztat és mindig ahhoz a fotográfiai eszközhöz nyúlok, amit az adott téma feldolgozásához leginkább alkalmasnak érzek. Így aztán van, hogy nagyformátumú analóg kamerával dolgozom, van hogy digitális géppel, de akár telefonnal is. Sőt, legutóbb internetről gyűjtött képekkel dolgoztam, szóval „jobbegérrel" fotóztam.

5. Milyen fényképet készített legutóbb?

Nem tudom, mennyire számít fényképnek, de legutóbb GAN vagyis neurális háló segítségével generáltam képet egy kiállítási katalógushoz, abból az imént említett, internetről gyűjtött fotókat használó munkából, amit a MILAB-bal, a Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laborral együttműködve készítettem. Ebben a munkában azzal a gondolattal játszom, hogy nézne ki a jövő tehene, ha teljesen átvenné a szarvasmarhák evolúciójának irányítását a technológia.