Menü

Utazásra invitálnak a Belfast Photo Festival 2023 kiállításai

23 • 06 • 22Kéri Gáspár

A Belfast Photo Festival 2011-es alapítása óta a világ egyik legrangosabb nemzetközi fotófesztiváljává nőtte ki magát. Az észak-ír fővárosban idén júniusban Journey címen megrendezésre kerülő rendezvénysorozat fizikai és spirituális értelemben, valamint történelmi és társadalmi kontextusba helyezve járja végig az utazás gondolatkörét a kiállításoknak helyet biztosító mintegy harminc helyszínen.

A lassan 185. születésnapját ünneplő fotográfia már a kezdetekkor összefonódott az utazás gyakorta szertartásos cselekedetével. A bennünket körülvevő világ megörökítésének igénye, hovatovább a világ megismerésének vágya máig a fotografikus képalkotás egyik meghatározó iránya. Vajon mit jelent a globalizáció időszakában, egy szinte kizárólag digitális alapokra épülő világban „utazni”? Konkrétan milyen ismeretlen világokat tár fel számunkra a fényképezés jelenlegi gyakorlata? Ilyen és ehhez hasonló kérdéseket is körbejárnak a Belfast Photo Festival 2023 kiállításai, tág értelmezési keretet nyújtva az utazás tematikájához.

A kiemelt események között találjuk Alain Le Garsmeur retrospektív tárlatát. A francia születésű dokumentarista fotográfus 1970-es, 1980-as évekbeli anyagait meghatározó sajtóorgánumok (The Times, The Observer) publikációi révén ismerte meg a világ, megmutatva az észak-ír konfliktus, a The Troubles legkeményebb éveit a hétköznapok egyszerre szürreális és vérfagyasztó valóságán keresztül. Principled and Revolutionary: Northern Ireland’s Peace Women címen a világhírű belfasti születésű fotográfus – életművében a női identitást előtérbe helyező és a nők társadalmi szerepét reprezentáló – Hannah Starkey legújabb sorozatát is bemutatják. A projekt prominens nők portréiból áll, akik hosszú évek kitartó munkájával járultak hozzá Észak-Írország békéjéhez. A Belfast Photo Festival 2023 bőséges kitekintést nyújt a nagyvilág felé is.

0103

Fotó: Fur coated twins waiting to cross the road, Manhattan, New York City, USA, 1973 © Alain le Garsmeur

A fesztivál nyílt pályázatának díját, a Spotlight Awardot Alice Mann Drummies, valamint Carlos Idun-Tawiah Boys Will Always Be Boys című anyagai nyerték. Előbbi a Dél-Afrikában komoly hagyományra visszatekintő, ám mára eltűnőfélben lévő dobos mazsorettek világára fókuszál, míg utóbbi a ghánai fővárosban, Accrában készült epikus és máig formálódó anyag a gyermekkori barátságok intimitását és a kapcsolatok felnőttkori alakulását vizsgálja.

 

0103

Fotó: Fairmont High School Majorettes, Cape Town, 2018. From the series ‘Drummies’ © Alice Mann

0103

Fotó: The Barber Shop – Accra, 2023. From the series ‘Boys Will Always Be Boys’ © Carlos Idun-Tawiah

A migráció, az éghajlatváltozás, az ember és a természet ellentmondásokkal terhelt kapcsolata, valamint az álhírek és a tények közötti távolság megmutatása mellett az utazás spirituális megnyilvánulási formáival is foglalkozik a fesztivál. Jó példa erre két belfasti művészeti oktatási intézmény, a Belfast School of Art, valamint az Ulster University MFA fotográfus szakos hallgatóinak autonóm, olykor a képzőművészeti fotóhasználat területét is érintő anyagainak egy-egy tárlata. A Belfast Photo Festival 2023 kifejezett szándéka, hogy a fotográfia legkülönfélébb műfajaiban tevékenykedő alkotók munkáin keresztül új perspektívából, sajátos történelmi és társadalmi kontextusba helyezve inspirálja és invitálja utazásra látogatóit.

0103

Fotó: The Wave © Lorraine Turci

0103

Fotó: ‘Susan McCrory’ from Principled & Revolutionary Northern Ireland’s Peace Women by Hannah Starkey, 2023. Courtesy The Artist & Belfast Photo Festival

0103

Fotó: Longing For Love, 2018 from the series A Myth of Two Souls © Vasantha Yogananthan

0103

Fotó: Pool, 2019. Cambridge, MA. From the series ‘Cousins’ © Kristen Joy Emack

0103

Fotó: New Ghosts N°1 (2011) © Aki & Astrid Sinikoski

Jegyzetek

Belfast Photo Festival
2023. június 1–30.