Az ember, aki „lefotografálta az egész világot” – Hopp Ferenc (1833–1919) képei és élete

Kezdetben szakmai célból európai szakkiállításokra utazott, 1867-től a világkiállításokra látogatott, majd egyre nagyobb szabású, gondosan kidolgozott tervet tűzött ki maga elé a világ megismerésére a menetrendszerű gőzhajójáratokat használva a világóceánok átszelésétől a világ újonnan épült nagy vasútvonalainak végig-utazásáig. Pontosan megtervezett útjai során mindig feljegyzéseket készített élményeiről. Első nagyszabású útja szakmai gyakorló-ideje színhelyére, az Egyesült Államokba vezetett, majd a történelmi emlékeket látogatva a Földközi tengert hajózta körbe, utána Európa országaiban tett nagy körutazást. 50. évében járt, amikor 1882-ben elindult első, 11 hónapig tartó föld körüli útjára, melynek Ausztrália, Jáva, India (ahol Dardzsilingben a nagy utazó-példakép, Kőrősi Csoma Sándor sírjánál tisztelgett), Kína, Japán, Egyesült Államok voltak a főbb állomásai. Kezdetben inkább emléktárgyakat és különlegességeket gyűjtött, érdeklődése mindenre kiterjedt, amit a természet és ember alkotott, de később figyelme fokozatosan fordult a magas művészet és a tudatos műgyűjtés, ezen belül a keleti művészet és díszítőművészet felé. Egyre inkább néprajzi-, kultikus- és műtárgyakat vásárolt, régiségeket, a kelet-ázsiai, kínai, s főként a japán képző- és iparművészet és kézművesipar remekeit: ékszereket, tőröket, bronz használati- és dísztárgyakat, nemesfa-, lakk- és drágakőfaragásokat, kerámiákat, elefántcsont tárgyakat. Nem elsősorban a tárgyak korára, hanem a gondos kézműves munka minőségére helyezte a hangsúlyt. 1897-es Földközi-tengeri útjáról, a Tuniszból hozott karthágói műtárgyai – melyeket a Szépművészeti Múzeumnak ajándékozott – alapozták meg a múzeum pun gyűjteményét. Később már – mint írta: „Nálam a gyűjtés már betegség, valami démoni varázs rajtam.”[15] Munkatársai szerint: „Hosszú útjai alatt igazi világpolgár és tudós lett, mert útközben nem csupán szemléletnek élt, hanem tanulmányozta a népeket és szokásokat, földkörüli utjában közel ezer fénykép-fölvételt eszközölt s tömérdek műipari és néprajzi tárgyat gyűjtött össze.”[16] Kortársai szemében „a legviláglátottabb magyar” volt. [17]

Első világkörüli útján még vásárolta a fényképeket, Jávából küldött levelében írta, hogy fényképeket hoz magával, s Japánban a sok emléktárgy mellett fényképeket is vásárolt. 1892-es Földközi-tenger körüli útján már maga is fotografált, s attól kezdve változatos témakörben készítette fényképeit a távoli országok akkori életéről, kultúrájáról, tájairól. Nem tudni, hogy mikor, kitől tanult fényképezni, de a Calderoni cégnél egész életében több szálon is kapcsolatban állt a fotográfiával: fényképezőgépek gyártásával és javításával is foglalkozott, a Photo Club tagjait fotófelszerelés- és –anyagvásárlásait árkedvezményekkel, különféle akciókkal támogatta, csillagászati műszerek importálásával és konstruálásával segítette Konkoly-Thege Miklós meteorológiai és asztrofotográfiai munkáját. „Számára a fényképezés eszköz volt csupán, hogy mérhetetlen számú kilométereket magában foglaló utazása során ért benyomásait, a fontosabb, vagy neki tetsző helyeket megörökítse.” [18]  – írta Kincses Károly. Második, több mint egy évig tartó világjáró útjáról írt leveleiben – amikor 1893-ban nyugat felé kerülte meg a földet – gyakran írt a fényképezéssel kapcsolatos élményeiről, problémáiról, néprajzi tárgyak vásárlásáról. „Útjain általában mindig vele volt a fényképező készüléke, s annyi felvételt csinált, hogy barátai tréfás megjegyzése szerint: lefotografálta az egész világot.”[19] – írta a Jubileumi album Japánban töltött idejéről. Kiotóban egy templomi népünnepély szemlélőjeként írta: „Ezt a ritka látványosságot és a szorongásig megtelt utcákon ünnepi hangulatban hullámzó néptömeget egy verandáról néztem végig, sőt le is fotografáltam.”[20] Élvezte, hogy maga örökítheti meg a különleges helyszíneket: „ha a világ legdélibb városában fényképezni tudnék, akkor elégedetten megyek tovább.”[21] – írta a dél-amerikai pampákról. Különösen bosszantotta, ha a fotográfusok életét megkeserítő hibákkal szembesült: „egyszer az idő nem kedvező, ha pedig az idő kedvező, akkor nincs lemez kéznél, aztán csődöt mond a Moment-zár, aztán … az ember esetleg elfelejti a kazettát kinyitni…[22] – sorolta a fotózásnál felmerült problémáit. 1898-as közel-keleti útja alkalmából panaszkodott, hogy Kairóban a ’kollégák’ elrontották lemezei előhívását. Ettől kezdve mindig hazaküldte felvételeit előhívatni. Előszeretettel örökítette meg élményeit sztereó-képeken. Kedvtelésből utazott, s ha érdekeset látott, témakörtől függetlenül könnyű kézi kamerájával rögvest le is fényképezte. Emellett saját felvételei kiegészítésére továbbra is vásárolt fotókat.

1899-ben a trópusi Afrikába tett útjával régi álmát valósította meg. A turisták közt ő volt az első, aki az akkor megépült kongói vasútvonal teljes hosszát beutazta, s sztereóképekkel dokumentálta útját. Nem csupán a szokványos témákat, épületeket, tájakat, csoportokat fényképezte, hanem mindent, ami érdekes volt számára. „Leopoldville-ben … jelen voltam, midőn a munkásoknak az élelmiszereket kiosztják. Nagyobbára asszonyok jöttek el a legkisebb négercsemetével a karjukon.” – említett egy érdekes fotótémát. Máskor egy bennszülött kunyhójába látogatott, hogy élet-közeli képeket készíthessen a családról, Kamerunban az áruk ki- és berakodását fényképezte.[23] Úgy látszik, hogy Hopp élete minden évtizedének betöltésekor világkörüli útra ment, így 1903-ban is. Kedvelt távol-keleti helyein, különösen Japánban igen sok műtárgyat, főként finom mívű, aprólékos kidolgozású iparművészeti tárgyat vásárolt. Az út terméseként készített 1700 fénykép nagyobb része sztereó-felvétel. Japánból Kínán át az újonnan épült transz-szibériai vasúton két hétig folyamatosan utazva tért haza. Két év múlva – főként ásványok gyűjtése céljából, melyeket közintézményeknek ajándékozott – negyedszer is föld körüli utat tett, és 6-700 fényképet készített. Szülővárosában így összegezte eddigi élményeit: „négy föld körüli utam alkalmával mind az öt világrészen, vízen és szárazon 275.000 kilométer tengeri és 60.000 kilométer szárazföldi utat tettem meg, tízszer kereszteztem az Egyenlítőt. Hétszer Afrikát, hatszor Amerikát, háromszor Ausztráliát, kétszer pedig egész Ázsiát utaztam keresztül, miközben a természet csodáit a trópusok világában, a növényvilág gazdagságát csodálatos botanikus kertekben, a leghatalmasabb hegyláncokat a legmagasabb hegycsúcsokkal, minden égöv tengereit, … folyókat és folyamokat, a legdúsabb vizű, legmagasabb vízeséseket, gejzíreket és vulkánokat, arany-, ezüst-, gyémánt- és egyéb bányákat, a legszebb tájakat, a legnagyobb városokat, a legjobb és világhírű kikötőket gőzhajók és vitorlások ezreivel megcsodálhattam, a pompás trópusokat, szigeteket bennszülötteikkel, a különböző emberfajtákat megismerhettem, az Andokat 5000 méterig megmásztam, átkeltem a Magellán-szoroson és oly szerencsés voltam, hogy csaknem az egész bejárható világot láttam. Mégis, valami egészen különös, leírhatatlan érzés fog el, midőn szeretett szülővárosom földjére lépek.”[24] „A két sarkövi vidéken kívül alig van kultivált része a földgömbnek, amelyet az öreg úr ne érintett volna. A Nordkapptól Új-Zéland déli csúcsáig, a kanadai Winnipegtől a szibériai Vlagyivosztokig és a dél-amerikai Magellán-szorostól az észak-japáni La Pérouse-szorosig vitték az útjai. A Cordillerák legmagasabb szorosain kelt át Chiléből az argentínai pampákra; öszvérháton mászta meg Arizonában a négyezer láb magas El-Santirell sziklát; teveháton járt Medina és Dzsiddah közt és elefánton utazott Elő-Indiának és Burmának vasútmentes vidékein”[25] – részletezi dr. Gáspár Ferenc orvos és utazó Hopp utazásainak kalandokban bővelkedő hatalmas dimenziót. Mint emberről is a legnagyobb elismeréssel ír: „a lelke, az acél; a tudása kolosszális, a kitartása pedig egyszerűen bámulatos.”[26] Felvinczi Takács Zoltán hasonló elismeréssel jellemzi: „Nálunk szokatlan erényei olyan magasságig vezették, amilyenen csak kivételes lelki kultúra élhet meg egyedül, a saját erejére utalva.”[27]  Hopp 1913-ban 80 évesen vállalkozott ötödik föld körüli útjára, hogy Délkelet-Ázsiát és trópusi növényzetét megismerje. Ezen az úton is sokat fényképezett. Mire hazaérkezett, kitört az első világháború. Magas kort megérve, 1919-ben villájában szeretett gyűjteménye körében, halt meg.

Hopp Ferenc nem csupán saját kedvtelésére utazott, ismereteit állandóan megosztotta másokkal, barátainak és munkatársainak írt számos, hosszú úti levelében folyamatosan beszámolt élményeiről, útjainak érdekes mozzanatairól. Aktívan részt vett számos hazai tudományos és társadalmi egyesületben, melyeket adományaival támogatott. Miután hosszú útjai fáradalmait a Tátrában kipihente, hazatérve élőszóban tartott beszámolókat. Válogatott úti képeiből nemcsak kiállításokra szánt papír-kópiákat, hanem vetítésre diaképeket készíttetett. Sztereó-képeit üvegdia vagy papírkép formájában sztereo-nézővel mutatta be a közönségnek, olykor képpárjainak csak egyik részét használta a vetítéseken vagy a kiállításokon. A Magyar Földrajzi Társaság ülésein rendszeresen saját felvételeivel illusztrált előadásokon számolt be útjairól, s ezek egy részét szintén fotóival szemléltetve nyomtatásban is megjelenttette[28] a Társaság folyóiratában, a Földrajzi Közleményekben és más korabeli újságokban. Hopp szinte semmit sem adott vagy cserélt el, hiszen minden műtárgy megszerzéséhez személyes élménye is fűződött, azt gyűjtötte, ami rá közvetlenül hatott. Sok-ezer darabos, saját készítésű fotógyűjteményét gondosan feliratozta, a képeket albumokban tárolta. Bőkezű adományok mellett gyűjtéseivel, képeivel a legkülönbözőbb módon segítette számos tudományterület kutatóit, intézményeit, szívesen kölcsönözte műtárgyait múzeumi kiállításokra. A hazai művelődés, az ismeretterjesztés ügyét az Uránia Magyar Tudományos Egyesületben végzett munkája révén is elősegítette, itt is vetítették a világutazó felvételeit. 1896-ban a Fényképészek Köre díszelnökévé választotta. Két év múlva a képeivel szerepelt a Kör kiállításán, melynek kritikusa szerint Hopp „120 stereoskopban világ körüli utazásában tett legszebb felvételeit mutatta be, eddig soha nem látott szépségben.”[29] Aktív tagja volt az ország első, 1899-ben alakult fotóamatőr egyesületének, a Photo Clubnak. A műkedvelő fényképészek tagjai sorában a tudomány és művészet kiemelkedő képviselői, a művelt arisztokrácia és a gazdasági élet jeles vezetői, neves politikusok mellett demokratikus módon, származástól, foglalkozástól függetlenül iparosok, tanítók, vállalkozók egyaránt voltak. Itt is több vetített képes előadást tartott útjairól, s sikeresen szerepelt a klub kiállításain. 1902-ben az Új Idők kritikusa szerint „a közönség hosszasan nézegette a sztereoszkopikus kamerákat is, ahol csodás plasztikával látta maga előtt a legfinomabb fölvételeket. E részben Wartha Vince, Hopp Ferenc, Bohus báró felvételei a tökéletesség színvonalán állnak.”[30] 1906-ban Hopp Ferencnek „a Föld különböző részéből”  származó 50 sztereofelvétele nem kis feltűnést keltett.[31] 1908-ban a Műcsarnokban megrendezett I. Országos Művészi és Tudományos Fényképészeti Kiállításon az ország legrangosabb fotográfusai társaságában állított ki. A tudományos fényképezés termében négy nézőszekrényben bemutatott, földkörüli útjain készült képeiért ezüstérmet nyert. 1899-ben az aradi fotókiállításon látott képeit lelkesen ecsetelte a Magyar Fényképészek Lapja: „Hopp Ferenc száz darab sztereoszkóp diapozitív képei olyan hatással vannak a szemlélőre, mintha ott járna a tropikus égöv alatt a fekete bőrűek között, szinte érzi az ember a melegséget, amely az egész tájon átvonul.”[32]

Sikeres üzleti tevékenységével szerzett vagyonából igen gondosan megszerkesztett végrendelete sokoldalú műpártolói tevékenységéről tanúskodik, több mint 40 kulturális és jótékony szervezetnek szánt kisebb-nagyobb összeget. Az elsőbbség a közintézményeket, első helyen a Szépművészeti Múzeumot illette meg. 1907-től gyűjteménye fejlesztéséhez a keleti művészetek szakértőjét, Felvinczi Takács Zoltán művészettörténész-orientalistát hívta segítségül. A nevét viselő Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum a Szépművészeti Múzeum fiókintézeteként Petrovics Elek főigazgatósága idején, 1923-ban nyílt meg. Első igazgatója Felvinczi Takács Zoltán Hopp Ferenc szándékának megfelelően a magángyűjteményből igazi múzeumot szervezett. 1933-ban, Hopp Ferenc születésének 100 évfordulóján, a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum fennállásának 10 évében Nagy-Ázsia művészete[33] című állandó kiállítással ünnepelték meg a kettős jubileumot. A kiállítás mintegy másfélezer tárgya területi és kronologikus elrendezésben vonultatta fel a kínai, az indiai és a japán gyűjtemény anyagát. Ekkor állították fel Hopp Ferenc síremlékét is. A kiállítás a múzeum gyűjteményén kívül más közgyűjtemények és magángyűjtemények anyagából is bemutatott fontosabb darabokat azzal a céllal, hogy az ázsiai kultúrkörök között meglévő ősi kapcsolatokat megvilágítsa.[34] Alig volt olyan, a Keletet megjárt utazó a két világháború között, aki ne adományozott volna néhány tárgyat a múzeumnak. A múzeum anyaga a gazdasági válság nehéz viszonyai ellenére is gyarapodott, vásárlásokkal, ajándékozásokkal és más közgyűjtemények kelet-ázsiai anyagának átvételével. A 20. század végére a mintegy 30000 kínai, japán, indiai, délkelet-ázsiai, nepáli, tibeti, mongol, koreai és közel-keleti műtárgyból álló jelentős anyag ki is nőtte a villát. 1947-től az Iparművészeti Múzeum filiáléjaként működött, mely egyes időszaki kiállításoknak adott helyet. A Hopp-villa körül kialakított kert korának ismert keleti hangulatú kuriózuma volt Budapesten, melynek bejáratnál kerek nyílású kínai ’Hold-kapu’ fogadja a belépő látogatót. Szobrokkal, pagodákkal, emlékoszlopokkal és más keleti műtárgyaival, japán lugasával, különleges növényeivel, vízmedencéjén átívelő bambuszhidacskájával ma is egy különleges, titkos, elvonulásra, meditálásra hívó kert.  1987-2014-ig a Ráth György Múzeumban Kína művészete és Japán művészete című állandó kiállítások voltak láthatók. 2019-ben, a múzeum alapításának 100. évfordulóján nyílt meg a Made in Asia. Százéves a Hopp Múzeum[35] című kiállítás, és a hozzá kapcsolódó monográfia[36] először nyújtott átfogó képet a múzeum történetéről, összes gyűjteményéről, a hazai kelet-kutatás korszakairól, meghatározó kutatóiról. Minden gyűjteményi egység kiemelkedő darabokkal képviseltette magát. A múzeum egyedülálló keleti művészeti szakkönyvtára húszezer kötetet őriz.

Ferenczy Mária és Kincses Károly Hopp Ferencről írt könyvükben Hopp Ferenc jelentőségét így értékelték: „… a magyar fotográfia egyedülálló, sajátos figurája. Képei önmagukban is érdekesek, némelyik művészileg megformált, legtöbbje már nem létező, átalakított tájat, várost, helyet mutat, ám igazi dokumentumértéküket abban látom, mit tudnak megmutatni egy, a huszadik század fordulója körül élt tehetős magyar világpolgár habitusából, életéből, érdeklődési köréből.”[37]

(2023. június, Tőry Klára)