Az akadémikus portréábrázolás megreformálása a XXI. században (science fiction) – Andrea Torres Balaguer képeiről

Maga a gondolat léterehozása is cselekvés, az első lépés a kép megalkotásához. Andrea Torres Balaguer esetében “szép cselekedetek, a szellemi tevékenység fényhordozó és harmónikus cselekedetei”.[5] Hihetetlenül kevés képi elemet variál, véges eszközök végtelenül sokféle kombinációjával dolgozik. Andrea Torres Balaguer kohéziót teremtő eszköze a mentális lexikon, amellyel rendelkezik, alkotói fegyelemmel hozza létre képeit. Jellemzi munkáit a fent említett színválasztások következetessége, kelméinek méltóságot parancsoló színei, az arc (illetve helyette a kép-más) arany ragyogása, illetve a Rembrandt-i világítás. Ehhez rendeli azt a mentális grammatikát, amely kohéziót kölcsönöz a képeinek, amely nem írható le véges számú kijelentéssel, a világ minden szabálya sem lenne elég rá, egyszerűen a talentumának (‘gifted’) tudható be. Akkor, amikor a szakralitás kultusza-szentsége már elvilágiasodott, akkor volt képes magasztos ábrázolások létrehozására.
A látása inkább festői, mint egy fotográfusra lenne jellemző, akadémikus értelemben egy klasszikus kánont képvisel, magasan a világi szféra fölött. Arra vonatkozóan, hogy ezeken az akadémikus értékeken alapuló munkáin, sok más klasszikus érték mellett, miért ’Untitled’–, azaz ’Cím nélkül’ képcímeket adott műveinek, (amelyek sokunk számára oly kevéssé vonzóak), csak hipotéziseim vannak. Miért, kapták az alkotásai ezt az emlékezést oly kevéssé segítő címet?
Talán azért, mert ezen a szinten már nincs is jelentősége a szavaknak, az érzelmek, az érzések dominálnak. 

Tudásával, képi kifejezőkészségével hozzátesz a világról való pozitív véleményformáláshoz. “A szabályokat oly könnyedén, minden erőfeszítés nélkül alkalmazzuk, hogy csodálatomat a mechanizmus iránt csak úgy tudom kifejezni, hogy működését összehasonlítom bizonyos számítógépes programok teljesítményével”.  Elismerem, hogy a mesterséges intelligánciák sokat tudnak, millió tizedes pontossággal számolja ki például a pi értéket.[6] Ez az, ahová az argumentáció súlypontja esik. Viszont a “fenséges” szó tartalma megtaníthatatlan számára.

Az ikonosztáz műfajával tudok párhuzamot vonni. Az ikon célja, hogy a tudatot a szellem világába emelje. Az érzékelt térrel kapcsolatban Edmund Husserl gondolatait idézem, mely szerint “nem tényekkel és a valósággal foglakozunk, hanem bizonyos helyzetek egyedi jellegével, amelyeknek egyedisége egy pillanatban ragadható meg”[7].
Olyan lendülettel fest képeire Andrea Torres Balaguer, azzal az elszántsággal és könnyedséggel, amely leginkább a gesztusfestészet sajátsága, de egyes esetekben visszanyúl és magába foglalja a ravennai mozaikok üvegnégyzeteinek csillogását, statikus mivoltát. Arany glóriával nemcsak az egyházi méltóságokat ábrázolták. Ravennában jól ismert Justiniánus császár képmása, amely a San Vitale Bazilikában található, tehát ékes példája, ahogyan uralkodóknak is kijárt ez a dicsfény. Példánk a 6. századból származik, a templom felszentelt szakrális terében található.
Találkozik itt a világi és az egyházi művészet, a ‘hatalom’ és a ‘Paradicsom’ kettőssége.

Érdekes ez az ambivalencia, amely aközött húzódik, hogy az első esetben a tértől független entitásról van szó, közegfüggetlen, míg a ravennai mozaikok helyhez kötöttek, ókeresztény és bizánci emlékeink. Steve Yates így ír Beaumont Newhall fotótörténésznek és Dore Asthonnak a modern és kortárs művészet kritikusának A tér költészete című könyv köszönetnyílvánításában: “Bátorító szellemükért, amely segít abban, hogy túllépjünk a merev szabályokon, hogy felfedjük a pillanat esztétikáját, hogy jobban megértsük a történelmi változás természetét és fejlődését”[8].

Megnyugtató látni, hogy abban az eltúlzott ingereken alapuló világunkban, amely nem áll messze az erőszaktól és a hatásvadász ingerektől, olyan nyugodt, békés képekkel fejezi ki magát Andrea Torres-Balagues, amelyeket illusztrációként választottam az írásomhoz.

Művei célközönsége az a merítés, aki a nyugalmat, a másokban a jó érzés keltését helyezi előtérbe. Ez nem feltétlenül bonyolultabb vagy egyszerűbb, csupán beállítottság kérdése. Amikor csak tesztelték a művek befogadóra gyakorolt hatását, akkor “MI kutatás harminc évének legfontosabb tanulsága az lett, hogy a nehéz feladatok könnyűek, a könnyű feladatok pedig nehezek. “[9]
Ami a Lüscher-tesztet illeti, “a teszt kidolgozása óta, 35 év alatt, több millió teszt történt Budapestől Ausztráliáig és Japánig. (…) Megállapítottuk, hogy a törzsfőnök kedvese ugyanazt a színt választotta, mint a svájci prostituáltak. “[10] A bázeli eredmények összecsengtek az európai kultúrával még csak kapcsolatban sem levő törzseken végzett eredményekkel. A színrendszernek a teszt csupán az egyik alkalmazása.

Gombrich szerint a tudósok hadakoznak a tévedések ellen, a művészek meg körüludvarolják azt. A művészet illúziókon alapszik. A tudomány számára az illúzió eltér attól, amit a művészek vallanak erről, valóságként ismernek. Eredendően észlelési jelenségek, csak a kiváltságosok látják, akik érzékenyek rá. A művészet maga állítja elő az összefüggéseket – kiemel vagy hangsúlytalanná tesz kérdéseket. Önnön jogukon létező tapasztalatok. Azok által a szabályok által létezik a műalkotás, amelyeket saját magának állít fel a képzelete teremtőerejével.
A térbeli-fénybeli viszonyrendszerek újragondolása teszi a képet egyedivé, válik műalkotássá a valóság. Az agynak logikai döntéseket kell hoznia, hogy autonóm alkotás jöhessen létre. Nem volt rest szellemileg; Andrea Torres Balaguer azt a megnyugtató eszmét terjeszti, hogy a világunk ilyen magasztos, fennkölt és felemelő.
Ezzel kapcsolatban természetesen eltérő álláspontok fogalmazódnak meg. Pavel Florenszkij szerint „(...) az igazi művész nem eredetit akar alkotni bármi áron, hanem a szépet, az objektív szépet, azaz a dolgok művészileg megtestesített igazságát keresi, s egyáltalán nem foglalkoztatja olyan kicsinyes hiúsági kérdés, hogy elsőként vagy századikként beszél-e az igazságról.”[12]

Tehát, a tudományos színpszichológia kimutatta, hogy a színek kiválasztása egyáltalán nem véletlen. Igen pontosan tükrözik az ember személyiségét. Az, hogy Andrea Torres Balagues, milyen isteni tehetséggel van megáldva, hogy ilyen színkombinációkkal kelt kellemes életérzést az emberben, képletekkel nem leírható. Sorozatosan jó döntéseket hoz, bele van kódolva a személyiségébe ez az érzés a hangulat megteremtéséhez.
A Lüscher-féle színrendszer a személyiség többé-kevésbé következetes döntéséseit is leírja, kiszámíthatóvá teszi. Nemcsak az érzelmi háttéről informál, hanem döntésszabadságunknál fogva a kiválasztott szín jó érzést kelt az adott emberben. Végül egy Max Lüscher idézettel szeretném zárni eszmefuttatásomat:

"Minél jobban megért az ember egy jelenséget, annál több öröme származhat belőle.”[13]