Az első civil fotográfus képei a koreai demilitarizált zónából

A Steidl gondozásában 2018-ban megjelent Demilitarized Zone of Korea című sokszorosan díjazott könyv Park Jongwoo fotódokumentációja a koreai demilitarizált övezetről, azaz a Dél- és Észak-Koreát elválasztó földsávról. A két ország között húzódó 248 km hosszú, 4 km széles, Szöultól 60 km-re fekvő pufferzóna, nevével ellentétben a világ egyik leginkább militarizált határterülete, amely az 1953-ban lezárult Koreai Háború óta szigorú fegyverszüneti feltételek alapján működik. 2009-ben a Dél-Koreai Honvédelmi Minisztérium hívta meg Parkot, hogy dokumentálja a demilitarizált zónát, egy olyan területet, amely általában a civilek számára nem megközelíthető, és amelyről még soha nem készült átfogó dokumentációs képanyag. Erre így emlékezett vissza a fotográfus.

„Az eredeti terv az volt, hogy egy egyéves forgatás lesz. A DMZ nagy része lakott volt; hosszú ideig az emberek a mezőkön, a völgyekben és a hegyoldalakon éltek, és művelték a mezőgazdasági területeket. A háború volt az, amely véget vetett az ember és a természet szimbiotikus kapcsolatának. Az 1950. június 25-én kitört háború 37 hónappal később véget ért, de az erdőket és a falvakat teljesen elpusztította. A lakókat kiűzték, az erdők állatait megölték. Az elkövetkező 60 évben a falvak és lakóik utolsó maradványai fokozatosan eltűntek, visszaadva a föld természetes állapotát. Aligha van máshol a világon ilyen hely, ahol az idő visszafelé ment. Ezeket a dolgokat magam akartam rögzíteni.

Minden alkalommal, mielőtt beléptem a DMZ-be, engedélyt kellett kérnem öt különböző hatóságtól: az ENSZ Parancsnokságának Katonai Fegyverszüneti Bizottságától, a Koreai Nemzetvédelmi Minisztériumtól, a Koreai Vezérkar egyesített főnökétől, a hadsereg főhadiszállásától és a helyi hatóságoktól. A DMZ-be való belépéshez bombabiztos sisakot, golyóálló mellényt és sajtókarszalagot kell viselni, a katonai hatóságok előírásainak megfelelően. Minden látogatást hónapokkal előre és a legapróbb részletekig megterveztünk; a megbeszélt menetrendet semmilyen okból nem változtathattuk meg, még a rossz időjárás miatt sem. Évtizedek teltek el az 1953-as fegyverszünet óta. A koreaiak többsége már elfelejtette a háborút. Szöul ma már olyan, mint bármely más kozmopolita város, és az emberek mozgalmas életüket élik, akárcsak bárhol a világon. De mindössze egyórás autóútra a várostól dél és észak erősen felfegyverzett katonái állnak egymással szemben. Remélem, az emberek rájönnek, hogy a háborúnak még nincs vége, még mindig tart.”

A közel három évig készült sorozata a hely egyedi feszültségét ragadja meg: a demilitarizált zónában megfigyelhető katonai jelenlét (amely szögesdróton, előretolt állásokon és elszórtan erőszakhoz vezető katonai csapatok jelenlétén keresztül artikulálódik) a természeti szépség kontrasztjaként bontakozik ki. Ennek a sokszínű tájnak az elszigetelődése ugyanis hozzájárult a táj majdnem teljes regenerálódásához; ezt a területet ma a világ egyik legjobban megmaradt mérsékelt égövi élőhelyeként tartják számon, amely otthont ad megannyi védett állat- és növényfajnak.