Menü

Magyar fotográfus nyerte el a Black and White Photo Awards 2023 különdíját

23 • 09 • 21Szabó Benedek

A Black and White Photo Awards 2023 bemutatta idei győzteseit és shortlist-re került alkotóit. A versenyre január 1. és június 15. között nevezhettek az alkotók, majd augusztus 19-én, a fotográfia világnapján hirdettek eredményt. Idén rekordot döntött a nevezők száma, mivel közel 1700 fotográfus vett részt a pályázaton, akik 92 országból érkeztek, és együttesen mintegy 3000 monokróm képet neveztek.

A fekete-fehér képeknek szentelt rangos nemzetközi fényképpályázat mostani, második alkalommal megszervezett versenye minden várakozást felülmúlt. A részvételi arány növekedése mellett a zsűri arról számolt be, hogy a beküldött képek minősége is nagyban javult a tavalyi évhez képest. A szervezők erre reagálva új díjkategóriákat is indítottak, így minden kategóriában – az abszolút nyertesek mellett – a második helyezetteket is díjazták, valamint kiosztották a hagyományos arany, ezüst és bronz elismeréseket is. Emellett a szervezők megnövelték a díjak után járó pénzösszeget is, így idén összesen 2500 eurót fordítottak honoráriumokra.

A szakmai zsűri döntése alapján a francia Patrice Quillard lett a verseny kiemelt győztese My Copyright című, lélegzetelállító felvételével. A dzseládapáviánt megörökítő fénykép a főemlős tekintetére koncentrál, amelyen emberi vonások és érzelmek ismerhetők fel. Rangos díjat ítéltek oda egy magyar fotográfusnak is, Dudás Ágnes Festett portré című fényképe a pályázat Kreatív díját nyerte el. Ebben a képben a festészet és a fotográfia műfajai találkoznak, ahogy az ecsettel végzett festői gesztusok futnak össze a portrékép alanyával.

0103

Fotó: © Patrice Quillard: My Copyright

0103

Fotó: © Dudás Ágnes: Festett portré

A versenyre öt kategóriában lehetett fényképet beküldeni úgy, mint Építészet, Utcakép, Portré, Állat- és növényvilág, valamint Tájkép. Az építészet kategória győztese a kanadai Gareth Jones lett Street Lights című felvételével. Az éjszakai lámpasort ábrázoló képet a sötétbe vezető perspektívája teszi különleges alkotássá, amelyben a kép elemei abszolút hangsúlyt kapnak. Az Utcakép kategóriát a bangladesi Joy Saha nyerte meg, a művész Childhood című felvételén a játszó gyerekek kerülnek főszerepbe, akik megtörik a táj formáinak monotonitását.

0103

Fotó: © Gareth Jones: Street Lights, Ottawa

0103

Fotó: © Saurabh Sirohiya: Childhood

A holland Michael Potts Reflection című képe bizonyult a legjobbnak a Portré kategóriában. Az alig derített, szinte csak élfénnyel bevilágított alany arca ugyan nehezen kivehető, de testtartása és mozdulata mégis jelentéshordozó szerephez jut. Arturo de Frias Marques Lobos de cacería című képe az Állat- és növényvilág kategória legjobbja lett, a spanyol fotográfus régóta fényképez vadon élő állatokat, képeit a National Geographic többször is publikálta. Nyertes képén vadászó fókákat örökített meg, amelyek a rajban úszó zsákmányukat figyelik. A Tájkép kategória legjobbnak ítélt felvételét az olasz Edoardo Frenquelli készítette, The power of thunder című alkotásán egy távoli város képe tűnik fel, ám a néző tekintetét a cikázó villám és az általa megvilágított felhő vezeti.

0103

Fotó: © Michael Potts: Reflection

0103

Fotó: © Arturo de Frias Marques: Lobos de cacería

0103

Fotó: © Edoardo Frenquelli: The power of thunder

0103

Street Second Winner
Fotó: © Azim Khan Ronnie: Boats filled with travelers

0103

Portrait Golden Mention
Fotó: © Jiri Sneider: Mesh eye

A verseny szervezői jövőre, január 1-jén nyitják meg a következő nevezési időszakot, az idei év sikerére építve több újdonsággal készülnek. A 2024-es pályázat tovább fogja vinni a mostani szellemiségét, hogy megmutassa, milyen lehetőségek rejlenek a fekete-fehér fényképezésben.

Jegyzetek

A Black and White Photo Awards 2023 díjnyertes képei ezen a linken tekinthetők meg.