Fotótörténet – Ruth Orkin: Amerikai lány Olaszországban, Firenze, 1951
23 • 10 • 08Baki László
Az október 11-től a Mai Manó Házban látható Amerikai lány Olaszországban című felvétel valószínűleg Ruth Orkin munkásságának legemblematikusabb képeként került be a fotográfia történetébe, de a #MeToo-mozgalom megjelenése óta úgy tűnik, hogy némileg másként tekintünk rá. A sorozat főhőse, Ninalee Craig – aki akkoriban a Jinx Allen nevet használta – 1951-ben találkozott Ruth Orkinnal Firenzében, egy olyan korban, amikor amerikai nők nemigen utaztak egyedül Európában.
A New Yorkban élő Craig tanári fizetéséből tett félre utazásra, és anyja tanácsára indult el Európába. Franciaországot, Spanyolországot és Angliát is meglátogatta, mielőtt Firenzébe érkezett, ahol művészettörténetet készült hallgatni. Orkin nem sokkal azelőtt fejezte be a Life magazintól kapott megbízást, amelynek révén Izraelben járt, ahol hazautazása előtt úgy döntött, ellátogat Olaszországba.
A két fiatal nő az American Express kirendeltségében találkozott, ahol akkoriban levelet és táviratot is fel lehetett adni, illetve telefonálni lehetett. Hamar összebarátkoztak, Orkin pedig felkérte Craiget, hogy legyen a modellje egy riportsorozatnak, amelyben egy Olaszországban egymagában utazó fiatal amerikai lány látható különböző helyzetekben. Másnap délelőtt már az utcákat rótták kalandot keresve. Ekkor készült az a kép, amelyen egy hosszú, fekete ruhát viselő nő sétál végig egy firenzei utcán, miközben tizenöt különböző korú, jól öltözött férfi veszi körül, és őt nézik.
A kontaktmásolaton is látható, hogy erre a jelenetre Orkin csak két kockát használt el, miután megkérte a motorbiciklin ülő férfit, hogy szóljon a többieknek, ne nézzenek a kamerába. Persze egyértelmű volt, hogy a férfiak arra néztek, amerre akartak, ők pedig a köztük sétáló Ninalee-re fordították tekintetüket. Ezt Orkin lánya is megerősítette később, aki egy interjúban azt mondta, hogy anyja csak annyit mondott a motoron ülő férfinak, hogy kérje meg a többieket, ne nézzenek a fényképezőgép irányába. A legelső exponálás után átment az utca túloldalára, majd kivárta a tökéletes pillanatot és még egyet exponált. A kép az instrukció ellenére spontán készült, erről Ninalee Craig így mesélt 2011-ben egy interjúban:
„Nem, nem, nem, nem beállított kép. 15 férfi volt ott, és csak két kép készült. Az egyetlen dolog, ami történt, hogy Ruth Orkin volt annyira bölcs, hogy megkérjen, forduljak meg és sétáljak el még egyszer előttük."
0103
Fotó: Ruth Orkin elfényképezett filmtekercsének képkockái
A riportot a következő évben, 1952-ben publikálták a Cosmopolitan magazinban. Az „Amikor egyedül utazik...” címmel megjelent cikk „a pénzzel, a férfiakkal és a biztonságos, gondtalan utazás szabályaival” kapcsolatos tanácsokkal látta el az egyedül utazó női turistákat. A mára ikonikussá vált kép felirata így szólt:
„Ne veszítse el a hidegvérét, ha nyilvánosan csodálják! A nők bámulása népszerű, ártalmatlan és hízelgő időtöltés, amivel sok országban találkozhat. Az urak általában hangosabbak és feltűnőbben viselkednek, mint az amerikai férfiak, de nem akarnak semmi rosszat.”
0103
Fotó: Ruth Orkin: Amerikai lány Olaszországban, Firenze, Olaszország, 1951 © Orkin/Engel Film and Photo Archive
Az évtizedek során a képet sokszor reprodukálták, irodák, kávézók, éttermek falára akasztották ki, otthonokban lett dekoráció, naptárakban és képeslapokon jelent meg, de egyesek számára az utcai zaklatás valóságát is megörökítette már jóval azelőtt, hogy az a köztudat részévé vált volna. Többen arra hivatkoztak (nem ismerve a kép történetét), hogy a felvételen szereplő nő láthatóan kényelmetlenül érzi magát. Jinx élménye viszont korántsem volt kellemetlen. A Guardian cikkében 2015-ben így mesélt a jelenetről:
„Az arckifejezésem nem aggodalmas, egyszerűen így jártam a várost. Beatricének láttam magam Dante Isteni színjátékából. Az embernek teljes magabiztossággal kellett mozognia, és mindig meg kellett őriznie a méltóságát. Amit semmiképp sem tett meg az ember, hogy a szemükbe nézett és mosolygott volna. Nem akartam bátorítani őket. A képet értelmezték úgy, mint amin valami fenyegető dolog történik, de valójában az ellenkezőjéről volt szó. Szórakoztak, ahogy én is.”
Néhány reprodukcióról már akkoriban kiretusálták azt a férfit, aki kezét az lágyékán tartja. „Ja és az a szegény ember, aki megérintette magát? Hozzá voltam szokva. Szinte talizmán volt ez az olasz férfiaknak, akik ellenőrizték, hogy épségben van-e a családi ékszer. Az elején kiretusálták, amikor megjelentették, de én nem tekinteném vulgáris gesztusnak.”
A #MeToo-mozgalomra irányuló fokozott figyelemnek köszönhetően a közelmúltban megújult az érdeklődés a kép iránt, és számos új értelmezése született, amelyek mind kibővítették jelentését és fokozták erejét. Bár a kép a bátorság, a függetlenség és az életerő ünneplésének céljából született, azonban a zaklatásról, az áldozattá válásról és a női pszichéről szóló történeteket is illusztrálták vele. 2017 novemberében, miután egy vendég panaszt tett, egy philadelphiai étterem eltávolította a fényképet a faláról. A fotó körüli indokolatlan felhajtás elkezdte bosszantani Craiget, aki szerint a csodálaton és kíváncsiságon kívül a kép nem jelenít meg mást, és egyszerűen „egy olyan nő szimbóluma, aki csodásan érzi magát.” Az, hogy 182 cm magas, szintén magyarázat lehetett a megbámulására, tette hozzá.
0103
Fotó: © Jeremy Gilbert: Ninalee Craig ugyanazt a sálat viseli, mint 60 évvel korábban Orkin ikonikus fotóján, 2011
„A kép felháborítja a nőket, dühösek lesznek tőle. Azt mondják: »Az a szegény nő! Az lenne a normális, hogy a fenyegetettség érzete nélkül járjunk-keljünk.« A lehető legkedvesebben el szoktam magyarázni ilyenkor, hogy egyáltalán nem éreztem félelmet. Szó sem volt veszélyről, mert azok teljesen más idők voltak.”
– mondta később a Timesnak.
A képet kísérő évtizedek óta tartó figyelem és az aktuális újraértelmezéseknek köszönhetően a kép a fotóárveréseknek is az egyik közkedvelt tétele. „Kicsit szemtelen, kicsit szexi, de az ember ugyanakkor azt gondolja, hogy »Jaj!« „Minden nő ismeri ezt az érzést, a fenyegetettség érzetét... De szerintem Orkin azt is mondja ezzel a képpel, hogy »Minden helyzetben őrizd meg a lélekjelenléted.« Inkább bátorításnak szánta, mint hogy elriasszon embereket.” – mondta Laura Paterson, a Bonhams aukciósház fotográfiai részlegének vezetője.
A fotográfus lánya, Mary Engel, a Ruth Orkin Photo Archive igazgatója így nyilatkozott:
„Rengeteg megkeresést kapok kutatóktól és tanároktól, akik szeretnének többet megtudni a fotó hátteréről, de én igyekeztem nem sok mindent belemagyarázni. Az egésznek az a lényege, hogy a néző maga értelmezze. (...) Mindenki úgy tekint a fotóra, ahogy akar, és ez rendben is van” – mondja Engel – „de meg kell érteniük az eredeti szándékot: 1951-ben készült, Olaszországban, az olasz kultúra pedig más volt, különösen abban a korban. Továbbra is igyekszem elejét venni annak, hogy túl sokat magyarázzanak bele. A hagyaték őrzőjeként az a feladatom, hogy döntéseket hozzak arról, hogy az életmű szempontjából mit tartok fontosnak. Ezen kívül a fotográfus rá jellemző becsületességét is tiszteletben kell tartanom.”
Fotó-történet rovatunk korábbi cikkei ezen a linken tekinthetők meg.
