Címke: Ruth Orkin

„Azt szeretem legjobban, ha a modell nem tudja, hogy ott vagyok…” – Ruth Orkin képei a Mai Manó Házban

Komoly kihívásokkal kellett szembenéznie annak a nőnek, aki a 20. század első felében filmkészítő szeretett volna lenni az Egyesült Államokban. Miközben a nők részt vettek az álomgyár nyersanyaggal való ellátásában, afelől nem lehetett kétség, hogy a termékek előállítói, vagyis azok, akik a kamera mögött foglaltak helyet, férfiak. Ruth Orkin nem választhatta azt a pályát, amely iránt elhivatottságot érzett – legalábbis nem úgy, ahogy elképzelte –, és ez alapvető módon határozhatta meg fotográfiai munkásságát, melyből közel 170 fotó most a Mai Manó Házban is megtekinthető.

Fotótörténet – Ruth Orkin: Amerikai lány Olaszországban, Firenze, 1951

„A kép felháborítja a nőket, dühösek lesznek tőle. Azt mondják: »Az a szegény nő! Az lenne a normális, hogy a fenyegetettség érzete nélkül járjunk-keljünk.« A lehető legkedvesebben el szoktam magyarázni ilyenkor, hogy egyáltalán nem éreztem félelmet. Szó sem volt veszélyről, mert azok teljesen más idők voltak.”

Mit nézzünk októberben? – A Punkt fotókiállítás ajánlója

Októberben sem maradunk izgalmas fotókiállítások nélkül, hiszen ismét számos múzeum és galéria várja új tárlatokkal a látogatóit. World Press Photo, Ruth Orkin életműve, és a 10 éves TOBE Gallery. Ezekre a tárlatokra mindenképp érdemes ellátogatni.

Három párhuzamos kiállítással ünnepel a 20 éves Henri Cartier-Bresson Alapítvány

A Martine Franck (1938–2012) és Henri Cartier-Bresson (1908–2004) által létrehozott HCB Alapítvány idén ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját. A párizsi intézmény mára a fotográfia világának jelentős szereplője: a két alapító hagyatékának kezelésén túl sokat tesz a kortárs művészek támogatásáért is. A születésnapot méltón megünneplendő 2023. szeptember 19. és 2024. január 14. között három kiállítás keretében négy alkotó munkásságába nyerhetünk bepillantást.

“Fotográfusként arra késztetem az embereket, hogy azt nézzék, amit én szeretnék, hogy nézzenek.” – 100 éve született Ruth Orkin

Orkin képei már az 1950-es évektől szerepeltek kiállításokon – köztük a Family of Man tárlaton – de első önálló bemutatkozására egészen 1974-ig kellett várni, ekkor a New York-i Nikon House termeiben rendeztek képeiből kiállítást. Orkin az 1970-es évek végén fényképezést tanított a Vizuális Művészetek iskolájában és 1980-tól már az International Center of Photography oktatási csapatát erősítette.