Menü

Berlinben mutatták be elsőként Ruth Orkin eddig publikálatlan színes fotóit

24 • 02 • 12Ballagó Márton

Fekete-fehér munkái mellett eddig publikálatlan színes Ruth Orkin fotográfiákat is bemutatnak a berlini f3 –Freiraum für Fotografie Galériában. A közönség a Women című kiállításon láthatta először azt a színes, főként női portrékat tartalmazó válogatást, melyet 2023-ban fedeztek fel. A berlini tárlat február 18-án véget ér, de a kiállítás tovább utazik, és Orkin képei március 6-tól már Ostravában, a Művészetek Házában lesznek láthatók. 

Ruth Orkin, akinek a munkái 2023 őszén a Mai Manó Házban is láthatóak voltak, az 1940–50-es évek egyik meghatározó női fotóriportere volt. Dolgozott többek között a New York Times, a Life és a Look magazinoknak is. Később a hollywoodi filmgyártásba kapcsolódott be férje, Morris Engel révén, akivel együtt közösen alkottak. Ruth Orkin volt olyan híres filmek vágója, mint A kis szökevény (1952), vagy a Lovers and Lollipops (1956). Azonban a filmgyártásban akkoriban nőként nagyon nehéz volt érvényesülni, így élete későbbi éveiben is maradt a fotográfiánál, de ebben a médiumban is úttörő volt és maradandót alkotott.

A kánon eddig Ruth Orkint a főként fekete-fehérben alkotó fotográfusok közé sorolta. Néhány sorozatot leszámítva (például a Richie Andrusco gyerekszínészről A kis szökevény forgatásán készült fotói) az összes fényképe fekete-fehér. Ezért is nagy szenzáció tehát a fotótörténeti kutatásokban, hogy Nadine Barth kurátor és publicista, valamint Katharina Mouratidi, az f3 Freiraum für Fotografie Galéria művészeti igazgatója – amint azt a Punktnak küldött e-mail-ben megírta – 2023 tavaszán felfedezte az eddig még publikálatlan színes anyagot a Ruth Orkin Fotóarchívumban.

0103

Fotó: Ruth Orkin: Lauren Bacall, St. Regis Hotel, New York, 1950
© Orkin/Engel Film and Photo Archive; VG Bild-Kunst, Bonn 2021.

0103

Fotó: Ruth Orkin: Two Women Under Dryer, from the series Beauty Parlour, New York, 1949.
© Orkin/Engel Film and Photo Archive; VG Bild-Kunst, Bonn 2021.

0103

Fotó: Ruth Orkin: El Al Airline Stewardess, Tel Aviv, Israel, 1951.
© Orkin/ Engel Film and Photo Archive; VG Bild-Kunst, Bonn 2021.

0103

Fotó: Ruth Orkin: Naomi Savage and Friend, Lake Placid, United States, 1949.
© Orkin/Engel Film and Photo Archive; VG Bild-Kunst, Bonn 2021.

0103

Fotó: Ruth Orkin: Mother and Daughter, city unknown, 1950s.
© Orkin/ Engel Film and Photo Archive; VG Bild-Kunst, Bonn 2021.

0103

Fotó: Ruth Orkin: On the Street, New York, 1948.
© Orkin/Engel Film and Photo Archive; VG Bild-Kunst, Bonn 2021.

A képeket először a berlini f3 Freiraum für Fotografie Galériában mutatták be a Women című kiállításon, ahol először láthatóak a nagyközönség számára azok a színes, főként női portrék, melyek a függetlenség és a női emancipáció fontos dokumentumai. Jó példa erre az 1950-es években újonnan alakult izraeli légitársaság légiutas-portréja, amin a modell mosolyában és tekintetében az optimizmus és életöröm látható. A színes képek az 1940-es és 1950-es években készültek, és az amerikai nőket ábrázolják érzéki és sokszor szellemes módon. A Who Works Harder című sorozat például egy háziasszony és anya életét hasonlítja össze egy karriert építő nő életével. Emellett láthatóak nők szépségszalonokban, koktélpartikon és filmes forgatásokon is. Ezek a színes Ruth Orkin fotográfiák egy olyan kornak a női szerepeit ábrázolják, mikor a nők elkezdték levetkőzni a rájuk kényszerített társadalmi konvenciókat és elkezdték a saját útjukat járni.

0103

Fotó: Ruth Orkin: Women on the Street, New York, 1948.
© Orkin/Engel Film and Photo Archive; VG Bild-Kunst, Bonn 2021.

0103

Fotó: Ruth Orkin: Woman Holding Newspaper at Newsstand, New York, 1948.
© Orkin/Engel Film and Photo Archive; VG Bild- Kunst, Bonn 2021.

0103

Fotó: Ruth Orkin: Julie Adams, Los Angeles, 1952.
© Orkin/Engel Film and Photo Archive; VG Bild-Kunst, Bonn 2021.

0103

Fotó: Ruth Orkin: On the Street, New York, 1948.
© Orkin/Engel Film and Photo Archive; VG Bild-Kunst, Bonn 2021.

0103

Fotó: Ruth Orkin: Nanette Fabray, Set of The Band Wagon, 1952.
© Orkin/ Engel Film and Photo Archive; VG Bild-Kunst, Bonn 2021.

0103

Fotó: Ruth Orkin: Lilli Palmer and Rex Harrison, Set of Main Street to Broadway, New York, 1953.
© Orkin/Engel Film and Photo Archive; VG Bild-Kunst, Bonn 2021.

A kiállítással egyidőben jelent meg a Hatje Cantz gondozásában egy 144 oldalas, száz fotóval illusztrált fotóalbum Ruth Orkin: Women címmel.

Jegyzetek

Ruth Orkin – Women
f3 – freiraum für fotografie
2023. december 8. – 2024. február 18.

 

A Ruth Orkin Women című album megrendelhető a Mai Manó Könyvesboltban.