„Azt szeretem legjobban, ha a modell nem tudja, hogy ott vagyok…” – Ruth Orkin képei a Mai Manó Házban
23 • 10 • 11Punkt
Komoly kihívásokkal kellett szembenéznie annak a nőnek, aki a 20. század első felében filmkészítő szeretett volna lenni az Egyesült Államokban. Miközben a nők részt vettek az álomgyár nyersanyaggal való ellátásában, afelől nem lehetett kétség, hogy a termékek előállítói, vagyis azok, akik a kamera mögött foglaltak helyet, férfiak. Ruth Orkin nem választhatta azt a pályát, amely iránt elhivatottságot érzett – legalábbis nem úgy, ahogy elképzelte –, és ez alapvető módon határozhatta meg fotográfiai munkásságát, melyből közel 170 fotó most a Mai Manó Házban is megtekinthető.
Ruth Orkin díjnyertes fotóriporter és filmes volt. Mary Ruby némafilmszínésznő és Samuel Orkin, az Orkin Craft márkanevű játékhajók gyártójának egyetlen gyermekeként az 1920-as és ’30-as években fénykorát élő Hollywoodban nőtt fel. Tízévesen kapta első fényképezőgépét, egy 39 centbe kerülő Univexet, amellyel kezdetben osztálytársait és tanárait fényképezte. 1937-ben vásárolta meg első fényképezőgépét 16 dollárért, egy középformátumú Pilot 6 Single-Lens Reflexet.
Tizenhét évesen kerékpárral indult útnak Los Angelesből, hogy megnézze az 1939-es New York-i világkiállítást, útközben pedig végig fényképezett. Orkin 1943-ban New Yorkba költözött, ahol éjszaka mulatókban fényképezett, nappal pedig csecsemőkről készített képeket. Az 1940-es években az összes nagy magazinnak dolgozott, nyaranta pedig Tanglewoodban fényképezte a fesztiválra készülő zenészeket, köztük a kor olyan nagyságait, mint Leonard Bernsteint és Isaac Sternt.
1951-ben a Life magazin Izraelbe küldte, hogy kövesse az Izraeli Filharmonikusokat turnéjukon. Orkin, aki innen Olaszországba ment, Firenzében ismerkedett meg Ninalee Craiggel, a művészettörténetet tanuló honfitársával, aki az Amerikai lány Olaszországban című kép modellje lett. A fotó annak az eredetileg Utazz bátran egyedül címet viselő sorozatnak volt része, amely arról szólt, hogy mivel szembesültek a nők a háború utáni Európában.
New Yorkba visszatérve Orkin összeházasodott Morris Engel fotográfussal és filmrendezővel, akivel közösen két játékfilmet is készítettek. Ezek egyikét, a ma már klasszikusnak számító A kis szökevényt 1953-ban Oscar-díjra jelölték, és ugyanabban az évben elnyerte a Velencei Filmfesztivál Ezüst Oroszlán-díját. A New York-i Central Parkra néző lakásukból Orkin a futóversenyeket, felvonulásokat és tüntetéseket fényképezte, az évszakok váltakozását örökítette meg. A képek az Egy világ az ablakomon át és a További képek az ablakomból című, széles körben elismert könyvekben jelentek meg.
A rákkal folytatott hosszú küzdelem végén Orkin otthonában hunyt el 1985. január 16-án, ahol csodálatos fotóhagyatéka vette körül, ablakából pedig a Central Parkra nyílt kilátás.
"Ha a fényképeim azt az érzést keltik a nézőben, amit én éreztem, amikor először készítettem őket – "Nem vicces... szörnyű... megindító... szép?" – akkor elértem a célomat."
Orkin képeit elemezve egyértelmű, hogy a mozi szelleme – mely a legkorábbi képektől kezdve változatos formákban jelenik meg életművében – belopódzik a képkocka apró repedéseibe, kettős mélységet hozva létre, amelyben megindul a mozgás: egy szikra, egy nyom, amely „filmes vagy időtartam-hatást” zár körül, egy szimulált időtartamot, mint amilyen a mozi egyik láthatatlan trükkje, mert hát végső soron mi a film, ha nem a mozdulatlanságból létrehozott mozgás művészete?
Orkin sorozatokkal, a mozgás felbontásával, megkettőzéssel, egyidejűséggel és szimultaneitással igyekezett a fotografikus kép időbeli tulajdonságait kombinálni a film szimulálása érdekében. Orkin vizuális nyelve a fotografikus kép és a film, a mozdulatlanság és a mozgás találkozásánál helyezkedik el. Fotóművészete egy olyan olvasztótégely, tér, amely visszaállítja az időt és a mozgást, és addig feszegeti a fényképészet nyelvének határait, amíg az be nem hódol az illúziónak és a mágiának. – írta Anne Morin, a kiállítás egyik kurátora.
Mai Manó Ház
2023. október 11. – 2024. január 14.
Kurátorok: Anne Morin, Baki Péter