Menü

Elmélkedés az idő múlásáról – Cornelia Hediger: Homage

23 • 11 • 03Baki László

A nemzetközi kortárs fotóművészet alkotóit bemutató sorozatunkban a következő hetekben azokból a legfrissebb nemzetközi fotóprojektekből válogatunk, melyeket elismert szakértők, kurátorok, művészeti igazgatók, képszerkesztők, valamint kiadók és galériák vezetői emeltek ki a LensCulture idei Critics’ Choice pályázatán. 

Cornelia Hediger svájci származású fotográfus jelenleg New Yorkban él és dolgozik. BFA és MFA fokozatait a Rutgers Egyetem művészeti szakán szerezte meg, ahol Martha Rosler és Dawoud Bey tanítványaként vizuális és konceptuális művészetet hallgatott. „2005 januárjában láttam a New York-i Howard Greenberg Galériában Sarah Moon Circus című kiállítását. Még 18 évvel később is gyakran gondolok erre az anyagra és a rám gyakorolt hatására.” – válaszolta arra a kérdésre, hogy melyik kiállítás volt a legmeghatározóbb az életében. Ekkor a festészeti háttérrel rendelkező Hediger művészeti gyakorlatát a fotóalapú médiaművészet területére helyezte át. Első egyéni kiállítását három évvel később a Center For Photography at Woodstock tereiben rendezték meg, napjainkban a milánói Galleria Matira képviseli.

Hediger a Punktnak küldött levelében megírta, hogy a német szürrealista művész, Hans Bellmer a mai napig a legnagyobb inspirációja:

„Amikor először láttam a munkáit, az fordulópontot jelentett az életemben. A munkái arra ösztönöznek, hogy hű legyek az érzéseimhez és a munkafolyamataimhoz, és függetlenül a népszerű trendektől, olyan képeket hozzak létre, amelyek rezonálnak rám.”

0103

Fotó: © Cornelia Hediger: Family Portrait
Részlet az Homage című sorozatból

0103

Fotó: © Cornelia Hediger: Study for Family Portrait
Részlet az Homage című sorozatból

Homage című díjnyertes sorozatáról így írt az alkotó:

Cornelia Hediger: Homage

A Homage (Tisztelgés) sorozat kézzel készített fotómontázsokból áll, amelyeket a művészettörténet különböző korszakaiból származó nagy hatású figuratív festmények – a nyugati kánon nagy pillanatai – ihlettek. A felfedezőút kiindulópontja az volt, hogy szeretem azt a különleges jelenlétet, ami a mesterművek sajátja, illetve érdekel a fotográfia. Elkezdtem újragondolni, újra létrehozni őket, a saját művészi érzékenységemen és érdeklődésemen keresztül. A fotómontázs lehetővé teszi, hogy a festményeket új környezetbe helyezzem.

Úgy érzem, lefordítom őket. Miközben mai technológiákat használok, igyekszem megőrizni azokat a tapintással összefüggő tulajdonságokat és változatos dimenziókat, amelyek eleve a tárgyakhoz vonzottak. A sorozat a nyugati képzeletvilág szellemeit igyekszik megragadni, amelyek mindig részlegesek és illuzórikusak, miközben új, az ezekből a remekműveknek tekintett alkotásokból kinővő vizuális nyelveket ajánl fel. A Homage elmélkedés az idő múlásáról. Arra reflektál, hol vagyok most, a 21. században, olyan művészként, akit folyamatosan befolyásol a múlt és saját örökségem.

0103

Fotó: © Cornelia Hediger: Homage to Marc Chagall
Részlet az Homage című sorozatból

0103

Fotó: © Cornelia Hediger: Study for Over the Town
Részlet az Homage című sorozatból

0103

Fotó: © Cornelia Hediger: The Annunciation
Részlet az Homage című sorozatból

0103

Fotó: © Cornelia Hediger: Study for The Annunciation
Részlet az Homage című sorozatból

Deborah Klochko – Museum of Photographic Arts: „A mesterséges intelligencia kibontakozásának korában Cornelia Hediger kézzel készített fotómontázsai megmutatják, miről is szól az igazi kreativitás. Miközben magáévá teszi a képi világát azoknak a festményeknek, amelyek előtt tiszteleg, a végeredmény fantasztikusan fotografikus."

0103

Fotó: © Cornelia Hediger: The Dancers inspired by Olle Olsson Hagalund
Részlet az Homage című sorozatból

0103

Fotó: © Cornelia Hediger: Study for The Dancers
Részlet az Homage című sorozatból

0103

Fotó: © Cornelia Hediger: Mädchen am Sonntag
Részlet az Homage című sorozatból

0103

Fotó: © Cornelia Hediger: Study for Mädchen am Sonntag
Részlet az Homage című sorozatból

Azu Nwagbogu – Lagos Photo Festival and the African Artists’ Foundation (AAF): „Hediger fotómontázsai friss fuvallatként jelentek meg. Szürreális és játékos művek, amelyek távol tartják magukat a kézenfekvőnek tűnő narratív struktúráktól."

0103

Fotó: © Cornelia Hediger: Nelly
Részlet az Homage című sorozatból

0103

Fotó: © Cornelia Hediger: Study for Nelly mit Blumen (Otto Dix)
Részlet az Homage című sorozatból

0103

Fotó: © Cornelia Hediger: Dachshund inspired by Flicka med hundvalpar
Részlet az Homage című sorozatból

0103

Fotó: © Cornelia Hediger: Study for Dachshund
Részlet az Homage című sorozatból

Jegyzetek

Cornelia Hediger további képei ezen az oldalon tekinthetők meg.