5kérdés – Gyenes Zsolt

1. Mely fotográfusok inspirálták, és hogyan befolyásolták az alkotói folyamatokat?

A legfontosabb inspirációk, főleg az első periódusomban a Műhely '67 csoport, Moholy-Nagy László, Kepes György, Gyarmathy Tihamér, Maurer Dóra és a Fotoform csoport volt. A képzőművészet felől közeledtem a fotográfiához és az említett jelentős művészek, műveik azontúl, hogy mintát is szolgáltattak, megerősítést adtak abban, hogy amit csinálok, annak van, lehet létjogosultsága (itthon is). A kísérletező művészek izgattak tehát.

Lőrinczy György léptékváltásra épülő „makro-ragacs képei”, Koncz Csaba redukált „kalligráfiái” és Gyarmathy Tihamér szintén a léptékváltásra építő „biomorfizmusa”, diakeretbe szorított kompozíciói erős hatást gyakoroltak rám. Gyarmathy freskóméretű foto-projektogramja, melyet a pécsi Művészetek Házában láthattam állandó „dekorációként” gyakori ottani látogatásaim során, felért egy kiállítással is. A megismert neoavantgárd experimentumok saját, egyéni megoldások kikísérletezése felé irányítottak. Ilyen volt például a „pszeudo cliché verre” szériám, a Kontakt és a Perforáció, a sorozat többi darabjával együtt, az 1990-es évek elejéről.

2. Melyik fotóalbum vagy kiállítás volt a legmeghatározóbb az életében?

Absztrakt fotókiállításokkal nem igazán találkoztam itthon és a szaklapokban is ritka volt az ilyen képek közlése, kivételt képeztek az előző kérdéshez adott válaszban felsorolt művészek, akiknek műveivel tehát lehetett itthoni szaklapokban, könyvekben vagy esetleg kiállítóterekben is találkozni. Leginkább Moholy-Nagyra, Kepesre gondolok ebben a vonatkozásban. A kezdetekkor tehát ezért kevés referencia, inspiráció adódott számomra. Később, az ezredforduló tájékán, elsősorban Gottfried Jäger könyvei (Abstract Photography, Concrete Photography), melyeket René Mächler ismert svájci fotóművésztől kaptam ajándékba. Az azokban bemutatott kortárs szellemiségű, illetve jelenkori művészek, művek tettek rám nagy hatást. De fontos volt a spanyol kiadású Exit magazin 14-es száma (Abstraction) is.

Heinz Hajek-Halke frissessége, „bátorsága”, Pierre Cordier „mágiája”, René Mächler letisztultsága, minimalizmusa, Andreas Müller-Pohle zseniális ötletei, „akciói” és Roderick Packe festőisége, színkezelése inspiráltak és bátorítottak talán a leginkább.

3. Mikor és hol volt az első egyéni kiállítása?

Első fotóim válogatását, egyetemi hallgatóként, még keverve grafikai munkákkal, a Pécsi Egyetem folyosóján mutattam be 1984–85 körül. Az első „komolyabb” egyéni fotókiállításom az FFS szervezésében a budapesti Fészek Művészklub emeleti galériájában volt az 1990-es évek elején. Igazán átfogó egyéni kiállításom nem igazán volt. Ebben a vonatkozásban a leginkább említhető a Magyar Fotográfiai Múzeumban jelenleg is megtekinthető bemutató.

4. Analóg vagy digitális fényképezőgépet használ?

Az ezredfordulóig analóg kisfilmes és 6x6-os kamerákat használtam, de fontos volt számomra a kamera nélküli fényképezés is (cliché verre, fotogram, kemogram). Azontúl a gépet is preparáltam olykor, például lecsavartam az objektívet, és azt helyettesítve közgyűrűbe alufóliát gyűrtem kis rést hagyva meg, aztán lámpával vagy a nappal szembe exponáltam... Egy rövid időszakon keresztül digitális fényképezőgépet is alkalmaztam, például a Fénykalligráfiák sorozatomnál a 2000-es évek elején. 2010 körül felhagytam a fényképezéssel, egyre inkább a mozgókép kezdett érdekelni (és a hang), viszont továbbra is használtam kamerákat (super8, S-VHS, digitális videó). Jelenleg ismételten az analóg technika, illetve a hibrid megoldások izgatnak technikai értelemben, így alkalmazok videószintetizátort, „raszter manipulátort”, VHS kamerát, Computer Tomográfiát (CT) és preparált analóg televíziót. A legtöbb esetben a digitális technika „fejezi be” a folyamatot. Hanggenerált mozgóképeim „melléktermékeként” készítek fotóalapú állóképeket. Ezekből az új képekből mutatok be, a régiek mellett kisebb sorozatokat a már említett kecskeméti kiállításon.

5. Milyen fényképet készített legutóbb?

A többször említett, most is zajló kiállításomhoz készítettem új képeket. Ezeket a „mozgóképi melléktermékeket” önálló, egyenértékű alkotásoknak tartom, ugyanis az állóképi megjelenés mégis más döntések meghozatalát, alkotói metódust kíván meg, mint a mozgóképi hozzáállás, és a végeredmény is más jellegű, eltérő természetű lesz. A médiumok közötti átjárások, a különböző „nyelvi transzformációk” érdekelnek.