Fotótörténet – Don McCullin: Shell-shocked US Marine, The Battle of Hue, 1968
24 • 01 • 03Kéri Gáspár
A brit fotóriporter, Don McCullin (1935) az 1968-as vietnámi Tét-offenzíva idején néhány szempillantás alatt készítette el munkássága, valamint a háborús fotográfia történetének egyik jelképerejű felvételét. A harctéri idegsokkot kapott amerikai tengerészgyalogos szűk képkivágású félalakos portréját Fotó-történet sorozatunk legújabb részeként mutatjuk be. A Shell-shocked US Marine, The Battle of Hue című felvétel most Rómában is megtekinthető McCullin retrospektív kiállításán. A tárlatról a Punkt is beszámolt.
Az északi csapatok és az irreguláris vietkong gerillák által a vietnámi Hold-újév kezdetén, 1968. január 30-áról 31-ére virradó éjszaka indított Tét-offenzíva szörnyű emberveszteséggel, néhány infernális hónap leforgása alatt pedig katonai kudarccal végződött a kezdeményezők számára. Ugyanakkor az Egyesült Államok hadereje és hátországa felett aratott lélektani győzelem így sem maradt el a koncentrált, meglepetésszerű támadással, annak hosszútávú hatásai valószínűleg évekkel lerövidítették a vietnámi háborút.
Don McCullin Hue városának véres ostromát dokumentálta éppen, amikor a pergőtűzben elkészítette emblematikus háborús felvételét. A brit fotóriporter az amerikai 5. tengerészgyalogos zászlóalj egyik bakájára lett figyelmes, aki egy fal tövében ülve, M16-os gépkarabélyába „kapaszkodva” mereven nézett a semmibe.
„Megkérdeztem valakit, hogy mi van vele, ő pedig annyit mondott: »Sokkot kapott.« Így hát térdre rogytam, és a 35 mm-es fényképezőgépemmel öt fotót készítettem erről a katonáról, aki szemernyit sem pislogott, miközben tekintete egyetlen pontra szegeződött. A horizontra bámult, és amikor alaposan megvizsgáltam a negatívot, az összes képkocka, amit erről az emberről csináltam, teljesen azonos volt.”
Miután elkészítette a fotókat, McCullin odébbállt, hogy tovább dokumentálja a történéseket, ám hamarosan hatalmas robbanás rázta meg a helyszínt.
„(…) nem tudom, hogy ez a robbanás, ami talán egy aknavető találata volt, megölte-e ezt a katonát, de azt tudtam, hogy megsebesített néhány embert; kicsit szégyellem is magam, hogy nem mentem vissza megnézni hogy megsérült-e vagy él-e még a tengerészgyalogos. Közben arra jutottam, hogy nem igazán szeretem ezt a fényképet, mert hozzászoknak az emberek, így elhasználódik; eleve nem szeretem túl sokszor visszanézni a fényképeimet. De mégiscsak ezzel a képpel léptem színpadra (…)”
0103
Fotó: Don McCullin:
Shell-shocked U.S. marine, the Battle of Huế, Vietnam, 1968
Gelatin silver print
74,3 x 59,4 cm
© Don McCullin, Courtesy Hamiltons Gallery
A harctéri idegsokk, más néven tüzérségi sokk definícióját először az első világháború során alkalmazták a brit hadseregben azokra a frontkatonákra, akik az extrém harctéri szituációkra sajátos védekező mechanizmussal reagáltak. A sokáig a gyávaság jeleként számontartott sokkos állapot gyakorta annak a posztraumás stressz zavarnak az első állomása, amivel többnyire életük végéig küzdenek a veteránok, ám a depresszió, a különféle függőségek kialakulása, valamint az alkalmazkodási zavarok a családtagokra, a hátország társadalmára is kifejtik hatásukat. A haditudósításai során fegyvert soha nem viselő, fényképezőgépével az objektív megfigyelésre törekvő, nemegyszer a halál torkából visszatérő Don McCullin – akit bajtársként fogadtak maguk közé a Vietnámban szolgáló amerikai katonák – meg is jegyezi:
„Látható, hogy ennek az embernek az élete valószínűleg örökre megsérült, másrészt a seregnél szolgálva tudta, hogy az eseményekből következő helyzet rettegést és károsodást okozhat számára.”
A harctéri idegsokktól szenvedő amerikai tengerészgyalogos portréja a mindenkori háborús kataklizmák általános és jelképerejű felvételévé vált, ám az a fizikai borzalmak direkt ábrázolása helyett inkább a háború, a közvetlen harci cselekmények okozta maradandó mentális sérülésekre fókuszál. Talán McCullin fotográfiájától sem független, hogy az amerikai háborús mozi műfajában is megfordult alkotók – köztük Francis Ford Coppola, Oliver Stone és Terrence Malick – filmjeik középpontjába az addig jellemző patriotizmus helyett a háborús szituációkból következő lélektani kérdéseket és problémákat állították, elég az Apokalipiszis most, A szakasz és Az őrület határán című háborúellenes opuszokra gondolni.
„Nem tudom, milyen üzenetet közvetít, de természetesen úgy gondolom, hogy háborúellenes fotónak szánják (…) Ez a kép bizonyos szempontból egyfajta csendes tiltakozást a háború hiábavalósága ellen.”
Fotó-történet rovatunk korábbi cikkei ezen a linken tekinthetők meg.
