Menü

Fénykarcok – 100 évet felölelő fotókiállítás a washingtoni National Gallery of Artban

24 • 01 • 31Szentirmay Réka

A fotográfia feltalálóit a kezdetektől folyamatos lázban tartotta, hogy az akkor még egyedi, sokszorosíthatatlan felvételekről hogyan is lehetne relatíve egyszerűen végtelen mennyiségű másolatot készíteni. A médium kiteljesedéséhez fontos volt annak mechanikai reprodukálhatósága.

A módszer technikai fejlődését bemutatandó Etched by Light: Photogravures from the Collection, 1840–1940 címmel tart kiállítás a washingtoni National Gallery of Art. A tárlat során elsőként az 1840-es és ’50-es évek francia és angol kísérletezéseivel ismerkedhetünk meg, az első kémiai és technikai megoldásokkal a fotográfiák nyomdai festékkel történő reprodukálásához. Ezután a Talbot által sikerre vitt, valamint az 1930-as évekig töretlen népszerűségnek örvendő, Karel Klíč (1841–1926) tökéletesítette megközelítésben is elmélyülhetünk. Záróakkordként pedig az autotípia modernista híveinek képeit láthatjuk. Hogy csak néhányukat említsük, Alvin Langdon Coburn, Laure Albin Guillot, Man Ray és Margaret Bourke-White szívesen alkalmazta az eljárást kisformátumú negatívjaik felnagyítására olykor színesben.

A Klíčnek köszönhető technikával készült nyomatok tónusainak gazdagsága utánozhatatlan. Alfred Stieglitz (1864–1946) a fényképészet művészetként való elismerésének egyik zálogaként tartotta azokat számon, saját autotípiáit rendszeresen publikálta limitált példányszámú művészeti kiadványokban.

0103

Fotó: Object ID: 5727-001
Peter Henry Emerson: A Winter's Morning, 1887
photogravure image: 17.7 x 28.7 cm (6 15/16 x 11 5/16 in.) sheet: 21.5 x 32.4 cm (8 7/16 x 12 3/4 in.) mount: 40 x 50.8 cm (15 3/4 x 20 in.)
National Gallery of Art, Washington, Carolyn Brody Fund and Robert B. Menschel and the Vital Projects Fund

0103

Fotó: Object ID: 5727-060
Alvin Langdon Coburn: Tunnel Builders, 1910
photogravure image: 21 x 17 cm (8 1/4 x 6 11/16 in.)
National Gallery of Art, Washington, Gift of Funds from John S. Parsley and Nancy Nolan Parsley

0103

Fotó: Object ID: 5727-015
Peter Henry Emerson: The Poacher—A Hare in View, 1888
photogravure image: 28.5 x 23.7 cm (11 1/4 x 9 5/16 in.) sheet: 30.5 x 25.7 cm (12 x 10 1/8 in.) mount: 42.5 x 34.2 cm (16 3/4 x 13 7/16 in.)
National Gallery of Art, Washington, Gift of Mary and Dan Solomon and Patrons' Permanent Fund

0103

Fotó: Object ID: 5727-009
Clarence H. White: Edge of the Woods, Evening, 1900
photogravure image: 14.5 x 10.1 cm (5 11/16 x 4 in.) sheet: 28.5 x 19.8 cm (11 1/4 x 7 13/16 in.)
National Gallery of Art Washington, Robert B. Menschel and the Vital Projects Fund

0103

Fotó: Object ID: 5727-021
Mathilde Weil: Beatrice, 1899
photogravure image: 16.7 x 9 cm (6 9/16 x 3 9/16 in.) sheet: 18.8 x 10.4 cm (7 3/8 x 4 1/8 in.) mount: 37.8 x 27.8 cm (14 7/8 x 10 15/16 in.)
National Gallery of Art, Washington, Anonymous Gift

0103

Fotó: Object ID: 5727-013
Charles Nègre: Cathédrale de Chartres—Portique (South Portico), c. 1854
photogravure image: 53 x 73 cm (20 7/8 x 28 3/4 in.) sheet: 59.3 x 80 cm (23 3/8 x 31 1/2 in.)
National Gallery of Art, Washington, The Sarah and William L Walton Fund

Jegyzetek

Etched by Light
National Gallery of Art (Washington DC)
2023. október 15. – 2024. február 4.