Kiállításon látható a legkorábbi fénykép, amelyet camera obscura segítségével készítettek

Joseph Nicéphore Niépce (1765–1833) a franciaországi Chalon-sur-Saône-ban született. A megfizethető képek iránti növekvő igény motiválta Niépce fotográfiai kísérleteit, aki az 1810-es években kezdett kutatni azzal a céllal, hogy tartós, fényérzékeny anyagot alkosson. A következő évtizedben számos vegyszert, anyagot és technikát kipróbált, hogy továbbfejlessze az általa végül heliográfiának, azaz napírásnak – más szakirodalmakban fénynyomatnak – nevezett eljárást, amely a fényképészet úttörő találmánya lett.

A heliográfia elkészítéséhez Niépce kísérletezésbe kezdett, és arra jutott, hogy a célra a legalkalmasabb egy természetben is megtalálható aszfaltfajta, amely alapállapotában bizonyos olajokban oldható, megvilágítás után azonban oldhatatlanná válik. A fényérzékeny ún. júdeai aszfaltot Niépce először levendulaolajban feloldotta, majd vékony rétegben felhordta egy polírozott ónlemezre, amit a camera obscurájába helyezett. Mivel ennek az anyagnak a fényérzékenysége rendkívül csekély volt, egy kép elkészítése napfényes környezetben is nyolc órát vett igénybe.

A kísérlet sikeresnek bizonyult, a lemezen kirajzolódott a Niépce dolgozószobájából látható udvar, az azt övező melléképületek és a fák lombkoronájának körvonalai. Az eljárásáról 1827 decemberében Niépce azt írta, hogy a képrögzítő felület még további fejlesztéseket igényel, de kísérletét úgy értékelte, mint egy bizonytalan lépés egy teljesen új képalkotási irány felé. 1829-ben Niépce partnerségre lépett Louis-Jacques-Mandé Daguerre-rel, aki Niépce halála után is folytatta a megkezdett kutatásokat, és 1839-ig kifejlesztette a dagerrotípia eljárását.

A dagerrotípia bejelentése után vált ismét fontossá a Niépce-heliográfia, mint a modern fotográfia feltalálásának egyik fontos mérföldköve. A felvétel a 19. században magántulajdonokban volt, utoljára 1898-ban egy londoni kiállításon szerepelt, mielőtt nyoma veszett volna. Csak 1951-ben bukkant elő ismét a felvétel, amelyet 1952-ben az Eastman Kodak Company angliai laboratóriumában restauráltak, és még ugyanebben az évben kiállítottak a svájci World Exhibition of Photography című kiállításon. A képet 1963-ban az austini Harry Ransom Center vásárolta meg, ahol most egy kiállítás keretében ismét bemutatják a nagyközönségnek.