Menü

Erdős Dénes: A lakhatás alapjog (2022–)

24 • 07 • 06Punkt

A Hemző Károly Alapítvány 2024-ben tíz jelölt közül választotta ki azt az öt finalistát – Erdős Dénest, Mohos Zsófiát, Palágyi Barbarát és Szász-Bányász Annát – akiknek munkáiban társadalmunk fontos kérdései kerültek fókuszba. Az idei díjat Szajki Bálint nyerte el, akinek sorozatát már publikáltuk itt a Punkton, de a következő hetekben a Galéria rovatunkban bemutatjuk az idei Hemző-díj finalistáit is.

Erdős Dénes: A lakhatás alapjog

A lakhatás alapjog című esszém mélyrehatóan feltárja azoknak az embereknek az életét, akik nap mint nap lakhatási kihívásokkal néznek szembe, vagy a kilakoltatás súlyos fenyegetésével szembesülnek. A sorozat az érintett személyek mindennapi életébe nyújt betekintést, azzal a gyakran megrendítő hatással foglalkozik, amit ezek a nehézségek okoznak. A folyamatban lévő fotóesszé nem csupán egyedi történeteket mutat be, hanem különböző aspektusait vizsgálja a lakhatási problémáknak. Vannak, akiknek a lakbérfizetés terhes, van, aki feje felől eladták az ingatlant, amelyben 36 éve él. Megismerjük azokat, akik bíróságra járnak jogi harcot vívni, és azokat is, akik már beletörődtek a sorsukba, mert minden erejük elfogyott a küzdelemben. A szegénység megelőzéséről szóló nemzetközi egyezmények értelmében mindenkinek joga van a méltó élethez és lakáshoz. Ezzel szemben hazánkban folyamatosan kilakoltatások zajlanak, amik megmutatják az igazságtalan valóságot, amiben élünk: a magas infláció és energiaárak miatt egyre több embernek jelent kihívást a lakhatásuk költségeinek kifizetése. Magyarországon a legszegényebb emberek kilakoltatása észrevétlenül zajlik. A már rutinszerű adminisztratív eljárások miatt ezeknek az erőszakos mivolta láthatatlanná válik a mindennapi emberek számára. Ezt a strukturális erőszakot egyedül a kilakoltatások ellen szervezett élőláncok képesek megmutatni. Annak ellenére, hogy Magyarországon minden télen kilakoltatási moratórium lép életbe, évente még mindig három-négyezer kilakoltatás zajlik nagyjából tíz-tizenkétezer ember kárára. A moratórium ugyan ideiglenes védelmet nyújt azoknak, akik veszélyeztetett helyzetben vannak, de ez nem hoz tartós megoldást, csupán aktuálisan elfedi a mögöttes problémákat.

0103

Fotó: © Erdős Dénes: Részlet a Lakhatás alapjog című sorozatból, 2022–

Jegyzetek

Erdős Dénes további munkái ezen a linken tekinthetők meg.