Menü

„Szeretem azokat, akiket lefényképezek” – Bruce Gilden kiállítása a Fotografiska New Yorkban

24 • 08 • 01Kéri Gáspár

A kortárs amerikai utcai fényképezés fenegyereke, Bruce Gilden (1946) életművének legjellemzőbb képeiből nyílt kiállítás a Fotografiska New Yorkban. A szeptember 29-ig nyitva tartó Why These? című tárlat anyagát maga a fotográfus válogatta, hogy saját szűrőjén keresztül engedjen betekintést Coney Island, Brooklyn, de New York egésze, valamint Haiti és Tokió kendőzetlenül nyers valóságába.

A konfrontatív stílusáról és a leplet mindenkiről kíméletlenül lerántó vakuhasználatáról ismert Bruce Gilden több évtizedre visszatekintő munkássága mutatkozik meg a Fotografiska New York kiállításának negyvenöt fekete-fehér fotográfiájában; a szerző ikonikus felvételein keresztül mutatva be főbb projektjeit. Emellett huszonöt nagyméretű nagyítás reprezentálja elementáris erejű utcai portréit, melyek a médium határait feszegetve már-már a képzőművészet irányába tett keresetlen lépésnek is tekinthetők. Jessica Jarl, a Fotografiska globális kiállítási igazgatója nyilatkozta a tárlat kapcsán:
„Bruce Gilden gyakorta nyugtalanító fotói mélyen behatolnak a hétköznapi emberek pszichéjébe. Azáltal, hogy felfedi mindazt, ami a felszín alatt rejlik, megragadja azt a félelmet, amely oly sok gondolatunk mögött rejlik önmagunkról és a körülöttünk lévőkről.”

0103

Fotó: Asakusa, Tokyo, Japan. 1998 © Bruce Gilden

Gilden a második világháború befejezése utáni évben született Brooklynban, hogy viharos családi miliőben váljon idő előtt nagykorúvá. A nem kimondottan bensőséges családi légkörnek is köszönhető, hogy már gyerekként órákat töltött a nyüzsgő New York-i utcákon, de második emeleti lakásuk ablakából is előszeretettel szemlélte a külvilágot és az utca emberét, főként a „kemény fickókat.”Gilden saját bevallása szerint ez a számára meghatározó szemlélődés terelte érdeklődését a fotográfia felé. Végül 1968-ban vásárolt egy 35 mm-es japán Miranda kamerát, majd autodidakta módon tanult meg fotografálni.

0103

Fotó: Port-au-Prince, Haiti. 1990 © Bruce Gilden

„Szeretem azokat, akiket lefényképezek. Úgy értem, ők a barátaim. Bár legtöbbjükkel még sosem találkoztam, illetve egyáltalán nem ismerem őket, de a képeimnek köszönhetően velük élek.” Bruce Gilden

Az 1998-óta Magnum-tag Gilden élete elválaszthatatlan az utca emberétől és az utcai fényképezés gyakorlatától, éleslátása pedig arra készteti fotográfiái nézőit, hogy akarva-akaratlanul lépjenek ki saját komfortzónájukból. Fényképein a napi rutinok, a társadalmi különbségek megnyilvánulásai, a teljesen hétköznapi találkozások egy utcasarkon, egy járdaszigeten vagy a zebra közepén feszültségekkel teli történeteket hívnak életre. A Why These? kiállítás anyaga 2025-ben Európába utazik, így a Fotografiska stockholmi és tallinni intézményeiben is megtekintheti majd a közönség.

„Ez vagyok én, Bruce Gilden. Elfogadod, vagy sem, meg akarom mutatni a nézőknek, hogy honnan indultam és hol tartok most.”

0103

Fotó: Lefty Louie, New York City, USA. 1986 © Bruce Gilden

0103

Fotó: Coney Island, New York City, USA. 1982 © Bruce Gilden

0103

Fotó: Amber, Kensington, Philadelphia, USA. 2023 © Bruce Gilden

0103

Fotó: Jenna, Iowa state fair, USA. 2017 © Bruce Gilden

0103

Fotó: Bonnie, Columbus, Ohio, USA. 2014 © Bruce Gilden

0103

Fotó: Donna, Las Vegas, Nevada, USA. 2014 © Bruce Gilden

0103

Fotó: Ocean City, Maryland, USA, 2021 © Bruce Gilden

0103

Fotó: Enteriőrkép Bruce Gilden: Why These? című kiállításáról, Fotografiska New York © Punkt

0103

Fotó: Enteriőrkép Bruce Gilden: Why These? című kiállításáról, Fotografiska New York © Punkt

0103

Fotó: Enteriőrkép Bruce Gilden: Why These? című kiállításáról, Fotografiska New York © Punkt

0103

Fotó: Enteriőrkép Bruce Gilden: Why These? című kiállításáról, Fotografiska New York © Punkt

Jegyzetek

Bruce Gilden: Why These?
Fotografiska New York
2024. június 21. – szeptember 29.