Szász-Bányász Anna: Már a jövő sem a régi

Kíváncsi vagyok arra, hogy miért foglalkoztat valakit ennyire a múltja, amin már úgysem változtathat. Köze van ahhoz, miszerint azért mesélünk történeteket magunknak, mert valamiféle értelmet akarunk kiszedni mindabból, amit életünk során megéltünk, vagy megéltek elődeink. Tetteink alapján válunk mások szemében valakivé. A múltbéli tetteinket pedig adott esetben mi tesszük olyanná, amilyenné akarjuk, pusztán azzal, hogy hogyan meséljük el, hogyan formáljuk. Ezek a felvetések elgondolkodtatóak, és társadalmunkra kiterjesztve is izgalmas és érdekes kérdéseket feszegetnek, nem csak egyénekre lebontva. Ebből is következik, hogy a fotóprojekt alapját az emlékek, a nosztalgia inspirálta. A nosztalgia egyfajta akaratlan emlékezet, és az akaratlan emlékezetben a lényeg tárul fel. A lényegben pedig az ideális eszme van megragadva. A nosztalgikus emlékezetben a dolgok nem úgy jelennek meg, ahogyan egykor jelen voltak, hanem ahogy sosem éltük meg: lényegi formájában. Fotósorozatomban ennek a lényegnek a megragadása a cél, és annak tudatosítása a jelenben. Az én szubjektív igazságom van képpé formálva, és így a sorozatba épülő képek megteremtik saját utópiámat. A múltam inspirál, és a jövőnek üzenek vele.

A paraszti, falusi életmóddal kapcsolatban nagyon sok esetben hamis sztereotípiák vannak kialakulva, amik természetesen nem mind alaptalanok. Szándékomban van javítani ezen a helyzeten. Bánjunk tudatosabban környezetünkkel, éljünk vele harmóniában, és egymás kölcsönös kiszolgálása, fenntartása legyen mindig a szemünk előtt. Ezt mindenki saját környezetéhez és életviteléhez mérten kell értelmezze. Nem csak küldetés ez bennem. Ez egy jóléti forma, amit szeretettel csinálok, és abban a lét örömmel tölt el. Tapasztalja ezt meg más is, ha másképp nem, akkor a képek által. »Végső soron jó lenne olyan szinten élni, amilyen szinten gondolkodunk... De végül is, amilyen szinten élünk, olyan szinten gondolkodunk.«

A 21. század olvasatában kell a gazdálkodást és a paraszti életformát értelmeznünk. Nem kell elvárnunk, hogy úgy éljünk, mint nagyszüleink, dédszüleink. A modern technika sem ellenségünk, csupán jól kell tudnunk felhasználni és beépíteni mindennapjainkba. Ezeket a gondolatokat is szem előtt tartva készítem ezt a sorozatot. Szakmailag az a kihívás nekem ebben, hogy egy olyan formanyelvet találjak, ami odavonzza az emberek tekintetét, és ami eltér a megszokottól, hisz nem én leszek az első, aki a paraszti, természetközeli életmód „népszerűsítésével” foglalkozik.

A projekt személyes indíttatású, de úgy gondolom, ezen már túlnőtt, így felelősségemnek érzem, hogy betekintést adjak egyfajta jövőalternatívába. (Szász-Bányász Anna)