Hogyan fényképezzük le azt, ami nincs? – A szellemfotótól az AI-kísértetekig

A történet egyik korai szereplője William H. Mumler, az 1860-as években az első üzletszerűen dolgozó szellemfotográfusok egyike. Portréin az élő modell mögött gyakran áttetsző emberalak jelent meg; legismertebb képén Mary Todd Lincoln mellett elhunyt férje, Abraham Lincoln szelleme látható. Mumler munkái körül hamar vita alakult ki, 1869-ben csalás és lopás vádjával bíróság elé is került, végül bizonyíték hiányában felmentették. Ezekért a képekért a korszak közönsége – egy olyan társadalom tagjai, amelyet az amerikai polgárháború tömeges veszteségei és a gyász tapasztalata hatott át – komoly összegeket fizetett.

A winterthuri kiállítás e régi vágy ívét vezeti tovább a digitális képkultúráig. Shannon Taggart Séance sorozata például kortárs spiritiszta közösségeket mutat be, akik hőkamerákat, hangrögzítőket, rádiókat, sőt Xbox Kinect érzékelőt is használnak állítólagos természetfeletti jelenségek keresésére. Taggart éveken át fényképezett ilyen kísérleteket az angliai Arthur Findlay College-ban és más spiritiszta közösségekben. Egyik szereplője, Karen Gardner egyszerűen így foglalta össze a dokumentálás nehézségét: „A dolgok mindig akkor történnek, amikor a legkevésbé számítasz rájuk.”

Néhány teremmel később ugyanez a bizonytalanság már arcfelismerő rendszerekben és adatbázisokban jelenik meg. A hongkongi születésű, Helsinkiben élő Sheung Yiu (Inter)Faces of Predictions című projektjében saját arcát vizsgálja fiziognómiai elemzéssel, kelet-ázsiai arcolvasással, arcfelismeréssel és szintetikus képgenerálással. Yiu a kortárs arcfelismerést találóan „nyugati arcolvasásnak” nevezi: munkája azt vizsgálja, hogyan próbálunk egy arcból jellemet, identitást vagy akár jövőbeli viselkedést kiolvasni és hogyan öröklik tovább ezt a késztetést a statisztikai modellek.

Steph Maj Swanson munkája, a Loab / Exodus, az AI-korszak egyik legismertebb internetes kísértettörténetét hozza be a kiállításba. Swanson 2022-ben negatív promptokkal kísérletezett egy képgenerátorban, amikor újra és újra egy Loabnak elnevezett női figura kezdett felbukkanni a generált képeken. A történet gyorsan önálló online mítosszá vált, és jól mutatta, milyen könnyen kap személyiséget egy nehezen értelmezhető technikai jelenség. A latent space statisztikai összefüggései néhány lépés alatt démonológiává alakultak az internet kollektív képzeletében.

A Shadow Creatures a Fotomuseum Winterthur permanent beta nevű kutatási platformjának második kiállítási projektje. A 2022-ben indított program algoritmikus és hálózati képkultúrákkal foglalkozik; művészek, kurátorok és kutatók több éve építik az online anyagot, amelyből később kiállítás és könyv születik. A mostani tárlathoz 292 oldalas kötet jelent meg a DISTANZ kiadónál, a projekt pedig a Kutxa Fundazioával együttműködésben 2027-ben San Sebastiánban folytatódik.