Menü

„A punk New Yorkban soha nem halt meg, csak átalakult” – Válogatás Emmanuel Rosario NYC Punk Scene című sorozatából

24 • 09 • 01Baki László

A nemzetközi kortárs fotóművészet alkotóit bemutató sorozatunkban az elmúlt hetekben azokból a legfrissebb nemzetközi fotóprojektekből válogattunk, melyeket elismert szakértők, kurátorok, művészeti igazgatók, képszerkesztők, valamint kiadók és galériák vezetői emeltek ki a LensCulture idei Critics’ Choice pályázatán.

Az 1989-ben dominikai bevándorlók fiaként született Emmanuel Rosario 2006-ban kapta meg első fényképezőgépét. Ez lett a menekülés a New York-i Harlemben felnövő, kihívásokkal teli gyermekkorából, és segített neki felfedezni a szabadság új érzését. Fényképei olyan emberek őszinte pillanatait ábrázolják, akik úgy döntöttek, hogy a többségi társadalom konformizmusán kívül élnek. A Punkt megkeresésére Rosario megírta, hogy főként Mary Ellen Mark, Weegee, Richard Avedon, Nan Goldin, Larry Clark és barátja Theo Gosselin inspirálták alkotói folyamatait sajátos stílusukkal és történetmesélési technikáikkal. Zenében a The Stooges Fun House című albumát emelte ki, amely szintén meghatározó volt az életében.

Rosario 2020-ban indult NYC Punk Scene című sorozatában a New York-i modern punk közösséget dokumentálja, bemutatva a punk kultúra 21. századi átalakulását. A sorozat célja, hogy megörökítse a punk szubkultúra jelenlegi állapotát, és megmutassa, hogy hogyan maradt fent ez a lázadó szellem napjainkban is. A felvételek a punkok mindennapjait ábrázolják, bemutatva e szubkultúra életének minden aspektusát. Rosario munkája reflektál a punk mozgalom eredeti eszméire, miközben bemutatja, hogyan alakult át a mozgalom az évek során, alkalmazkodva az új társadalmi és kulturális környezethez. Rosario számára a punk kultúra nem csupán egy zenei irányzat, hanem egy életforma és identitás.

0103

Fotó: © Emmanuel Rosario: ACAB. The back of Thomas' head. East River Park.
Részlet a NYC Punk Scene című sorozatból, 2020–

„A punk New Yorkban soha nem halt meg, csak átalakult. Ez a sorozat arról szól, hogy megmutassam, hogyan él tovább a punk szelleme a mai fiatalok között"

– nyilatkozta Rosario, aki az NYC Punk Scene című sorozatában a fotográfia segítségével mutatja be a város élénk és sokszínű kulturális életét, miközben azelőtt a punk mozgalom előtt tiszteleg, amely évtizedekkel korábban alakította ki a város underground kultúráját. A sorozatot az teszi különlegessé, hogy Rosario nemcsak dokumentálja a punk életstílust, hanem személyes kapcsolatokat is kialakított az alanyokkal, ami lehetővé tette számára, hogy mélyen megértse és hitelesen ábrázolja az életüket. Ez a személyes kapcsolat mélyebb, intimebb képeket eredményez, amelyek túlmutatnak a felszínes ábrázoláson.

0103

Fotó: © Emmanuel Rosario: Nelson, from Stay. Performing at Baby's Alright
Részlet a NYC Punk Scene című sorozatból, 2020–

0103

Fotó: © Emmanuel Rosario: Bad Vacation in the Lower East Side.
Részlet a NYC Punk Scene című sorozatból, 2020–

„Az élet sok kihívást tartogat, és azt hiszem, a fényképeimen nem igazán osztom meg a bizonytalanság és a kétségbeesés ilyen személyes pillanatait, de az életem nemcsak kalandokkal, kirándulásokkal és vad éjszakákkal van tele, hanem tele van balesetekkel és hibákkal, amelyek mind hatással voltak az életemre, de végül azzá tettek, aki ma vagyok.”

0103

Fotó: © Emmanuel Rosario: Portrait of Thomas in the East River Park.
Részlet a NYC Punk Scene című sorozatból, 2020–

0103

Fotó: © Emmanuel Rosario: Some friends hang out, outside The Music Inn.
Részlet a NYC Punk Scene című sorozatból, 2020–

Egy korábbi interjújában a fotográfia iránti szenvedélyéről és arról a megközelítésről beszélt, amely munkáit jellemzi. Rosario hangsúlyozta a nyers ábrázolás fontosságát, amelyet a fotóiban igyekszik visszaadni. Munkásságát az „off-the-grid” szemlélet határozza meg, amely azt jelenti, hogy a megszokottól eltérő, autentikus pillanatokat rögzít, mellőzve a hivalkodást és a mesterkélt beállításokat. A fotósorozat nemcsak a punk szubkultúra vizuális krónikája, hanem egyfajta tisztelgés is az iránt a szellemiség iránt, amely a punk mozgalmat New York városának egyik meghatározó kulturális jelenségévé tette. Rosario munkája segít megőrizni ezt a fontos kulturális örökséget, és bemutatja a punk életérzést egy olyan perspektívából, amely egyszerre közeli és érzékeny. Rosario azt mondja:

„Számomra a fényképezés egyfajta függőség. Új tartalmat kell létrehoznom, hogy normálisnak érezzem magam, és megtaláljam az egyensúlyt az életemben.”

0103

Fotó: © Emmanuel Rosario: Rio Dee. Thomas lighting a cigarette for Dee.
Részlet a NYC Punk Scene című sorozatból, 2020–

0103

Fotó: © Emmanuel Rosario: Bar Tatt. Drew tattooing Savon at Home Sweet Home.
Részlet a NYC Punk Scene című sorozatból, 2020–

Emmanuel Rosario folyamatban lévő, a New York-i punk rock szcénát dokumentáló fotósorozata a fiatalság és a menekülés ünnepe, egy szerelmes levél a választott családjához. Ezek a zsigeri, naplószerű és remekül kidolgozott képek emlékeztetnek a fotográfia egyedülálló erejére, amely a világ láthatatlan szegleteibe repíti el a nézőt, és olyan helyekre enged bejutni, ahová talán soha nem lépnénk be. (Andrew Wingert, Pace Gallery)

0103

Fotó: © Emmanuel Rosario: Amelia and her bruised eyes, from an elbow in tha face at a show.
Részlet a NYC Punk Scene című sorozatból, 2020–

0103

Fotó: © Emmanuel Rosario: Gwyn sewing a patch on her Jacket in my studio in Brownsville.
Részlet a NYC Punk Scene című sorozatból, 2020–

0103

Fotó: © Emmanuel Rosario: Cuban and Sochi dancing at a show at Our Wicked Lady.
Részlet a NYC Punk Scene című sorozatból, 2020–

Jegyzetek

Emmanuel Rosario további képei Instagram oldalán tekinthetők meg.