„Apró képecskék a világ bámulatára” – Simonyi Antal fényképei Borda Márton Áron gyűjteményéből

Simonyi Antal Kecskeméten született, édesapja Simonyi János (1784–1853) városi tanácsnok, jegyző, országgyűlési képviselő, édesanyja Sántha Anna (1794–1865) volt. Mérnöki végzettsége után 1842-ben festészetet tanult a bécsi Akadémián, ösztöndíjasként képezte tovább magát Velencében, majd itáliai tanulmányút után Párizsba érkezett. 1847-ben tért vissza Magyarországra. 1851-ben a Gasparich-féle összeesküvés miatt letartóztatták, és az Újépületben tartották fogva. A pesti Műegylet kiállításán többször szerepeltek festményei.
Fényképészi pályájának kezdete ködbe vész; feltehetően külföldön, az 1850-es évek első felében sajátította el a fényképezés tudományát, csak elméletek vannak róla, ki(k)től. Simonyi Kecskemét város anyagi támogatásával utazott el a párizsi világkiállításra 1855-ben, ahol pillanatfelvételeit aranyéremmel jutalmazták. Ezek a fényképek azonban mára elvesztek. 1856-ban jelent meg Tanulmányok az egyetemes világipar templomából című tanulmánya a kiállítás tapasztalatairól. Ezzel a hosszú, részletes írással gyakorlatilag útjára indította a magyar fotótörténet-írást. 1859-ben “Némi javítások a fényírászat terén” című munkáját az Akadémiai Értesítőben közölték.

1856-ban nyitotta meg fényirdáját a Váci utcában, a Keglevich-féle ház udvarán, amely az első ilyen célra épült műterem volt Pesten. A szabadon álló kioszkszerű, favázas épület mindössze 5,7x7,6 méteres volt. 1860-ban modernizálta, kibővítette. 1861-ben a Deák Ferenc tiszteletére készült díszalbum az ő műtermében készült, amely 336 fényképet tartalmazott. Az ugyanezen évben összehívott, majd év végére feloszlatott országgyűlés tagjainak többségét lefényképezte, és a 288 felvételt díszes albumban adta ki. 1864. január 12-én műtermének emelete leégett, de negatívjai legnagyobb része megmaradt. Gyorsan kijavíttatta a hibákat és újra fogadta látogatóit. Az Al-Dunasoron házat vásárolt, ahol 1864-től második pesti műtermét is megnyitotta. Debrecenben 1863–65 között fiókműtermet tartott fent. Műterme – Egey István vezetése mellett – pár hétig Egerbe és Miskolcra kiköltözve fényképezett 1863 őszén. A nagyítások és ellenőrzés azonban Pesten történt, onnan juttatták vissza az elkészült képeket a megrendelőknek. Ekkor már a Képzőművészeti Társulat választmányi tagja, 1862-től a Természettudományi Társulat rendes tagja. Szalonja szemmel láthatóan a passzív nemzeti ellenállás találkahelye is volt. Ez műtermének aranykora, karakteres, szép portréi, bájos, eleven képei máig megragadják a szemlélőt.