Berlin elmúlt száz évének történelmi tragédiákkal terhelt történében három olyan korszakot is találunk, amelyeket kulturális aranykorként tart számon a közemlékezet. Az első a weimari köztársaság időszaka volt, melynek felbecsülhetetlenül gazdag kulturális hatásai egyetemesnek tekinthetők. A második világháború után kettéválasztott Berlin skizofréniájának évtizedei már a hidegháborús pszichózis jegyében teltek, ám ettől a legkevésbé sem függetlenül a nyolcvanas évek Nyugat-Berline az underground zenei színtér és a neoavantgárd képzőművészet egyik legfontosabb nemzetközi központjává vált. A harmadik meghatározó korszak a fal 1989-es leomlása után nyitott új fejezetet a város történetében; a C/O Berlin Dream On – Berlin, the 90s kiállítása pedig erre az időszakra fókuszálva mutatja be azokat a társadalmi és kulturális változásokat, melyek hatásai egészen napjainkig érnek.
A várost évtizedekig elválasztó fal leomlásával Berlin a múlt és a jövő dilemmái közé került, a radikális átalakulások a társadalomban, a város szövetében, a kultúrában, a művészetekben, nem utolsó sorban pedig a berliniek lelkében elkerülhetetlenek voltak. A veszteségektől való félelemmel küzdő optimizmus ugyancsak meghatározója volt az 1990-es éveknek, amely rendkívüli lehetőségek előtt nyitotta meg az utat. Mindeközben Berlin néhány év leforgása alatt a szubkultúrák városává vált, de az sem véletlen, hogy az 1990-es évek számos utópisztikus elképzelése maradandó nyomot hagyott a városon.
