Menü

A fény lenyomata – Maurer Dóra „Fényelvtan”-műhelye (1987–1988)

24 • 09 • 25Punkt

Október 13-ig látogatható a Maurer Dóra Fényelvtan-műhelye, 1987–1988 című időszaki kamaratárlat a budapesti Vasarely Múzeumban, mely az egyik legismertebb kortárs magyar képzőművész, Maurer Dóra előtt tiszteleg az általa 1987 és 1988 között vezetett Fényelvtan-műhely munkáiból bemutatott fotó- és fotogramválogatással. 

Maurer Dóra életművében fontos szerepet játszott pedagógiai tevékenysége is. Tanítványaival számos alkotótechnikával kísérletezett, köztük fotogramkurzust is vezetett 1987 és 1988 között, melyen Czeizel Balázs, Eperjesi Ágnes, Hübner Teodóra, Jederán György és Zsuffa Csaba vettek részt. Az Iparművészeti Főiskola Vizuális kísérletek című óráin sokszor egymás műveire reflektálva hozták létre fotogramjaikat: ezek a képek állnak a kiállítás középpontjában. Maurer tanári koncepciója az volt, hogy „a fotogram ábécéjének, enciklopédiájának” kidolgozásával foglalkozzanak, szisztematikusan fókuszálva a kép előállításának alkotóelemeire.

A tárlat a különböző kísérletezési módok szerint mutatja be a Maurer-tanítványok, Czeizel, Eperjesi, Hübner és Jederán munkáit: a fény, a tárgy, a fényérzékeny felületek, a vegyszerek hatásait, a mozgás és a szín fotogramokká vált aktusait. A technikai eljárásokat gyakran kombinálták, így születtek műfaji találmányaik, mint a „kemofotogram”, vagy a „fotofrottázs”, melyekre a tárlat számos példát bemutat.

0103

Fotó: Maurer Dóra „Fényelvtan”-műhelye, 1987–1988 kiállítás, enteriőr © Vasarely Múzeum Budapest

„A fotogram ereje a hitelesség, hogy a tárgyak eredeti méretükben hagynak nyomot”

– foglalja össze egy mondatban Eperjesi Ágnes a technika egyedülálló értékét a Beke Lászlónak a kiállítás egyik főfalán is olvasható 1988-as Fotogrammatika-katalógusban megjelent, műhelytársaival adott közös interjúban. 102 év telt el azóta, hogy Moholy-Nagy László és Man Ray fénymodulálásainak vívmányaival útjára indult a fotográfia legnépszerűbb kísérleti ágának története, melynek kiemelkedő előnye, hogy az alkotónak nincs szüksége fényképezőgépre, csupán fényérzékeny fotópapírra.

0103

Fotó: Maurer Dóra „Fényelvtan”-műhelye, 1987–1988 kiállítás, enteriőr © Vasarely Múzeum Budapest

0103

Fotó: Maurer Dóra „Fényelvtan”-műhelye, 1987–1988 kiállítás, enteriőr © Vasarely Múzeum Budapest

0103

Fotó: Maurer Dóra „Fényelvtan”-műhelye, 1987–1988 kiállítás, enteriőr © Vasarely Múzeum Budapest

A fotogram, a fény lenyomata egy kémiai és optikai jelenség egyesüléséből keletkező kép, ahol „a fényforrás és a nézőpont azonosak” (Maurer).

0103

Fotó: Maurer Dóra „Fényelvtan”-műhelye, 1987–1988 kiállítás, enteriőr © Vasarely Múzeum Budapest

0103

Fotó: Maurer Dóra „Fényelvtan”-műhelye, 1987–1988 kiállítás, enteriőr © Vasarely Múzeum Budapest

Maurer Dóra Fotogrammatika – vagy ahogy Forgách András elnevezte – Fényelvtan-műhelye mindmáig meghatározó tapasztalatokhoz vezette egykori tanítványait, akik ma is figyelnek mesterük szavára. A tárlat célja tisztelet- és köszönetnyilvánítás az idén júniusban nyolcvanhetedik születésnapját ünneplő Maurer Dórának, a Vasarely Múzeum Budapest legfontosabb partnerének, az OSAS művészcsoport alapítójának.

0103

Eperjesi Ágnes: Címlapterv a "Fotogramatika" című kiállítási katalógushoz (fotogram), 1988 (Józsefvárosi Galéria, Budapest) © Vasarely Múzeum Budapest

0103

Hübner Teodóra: Egy test felépítésének folyamata, fénydokumentum, (fotogram) 1987 © Vasarely Múzeum Budapest

0103

Czeizel Balázs: Címlapterv a "Fotogramatika" című kiállítási katalógushoz, 1988 (Józsefvárosi Galéria, Budapest) © Vasarely Múzeum Budapest

0103

Jederán György: A "Fotogramatika" kiállítás katalógusa, 1988 (Józsefvárosi Galéria, Budapest) © Vasarely Múzeum Budapest

0103

Czeizel Balázs: Nyomok tükörrel, 1987 fotogram, fotó © Vasarely Múzeum Budapest

0103

Jederán György: "Tetten érjük a fényt" - kőfotogram, 1987 © Vasarely Múzeum Budapest

Jegyzetek

Maurer Dóra „Fényelvtan”-műhelye, 1987–1988
Vasarely Múzeum Budapest
2024. május 25. – október 13.
Kiállító művészek: Maurer Dóra, Czeizel Balázs, Eperjesi Ágnes, Hübner Teodóra és Jederán György Kurátor: Czeizel Balázs és Pócs Veronika