Tudor-Hart Bécsben született 1908-ban, zsidó szülők gyermekeként. Először tanárnak tanult, majd 1928-ban a dessaui Bauhausban fotográfiát tanult. Egyetemi évei alatt ismerkedett meg az antifasiszta és kommunista eszmékkel, amelyek nagy hatást tettek rá. Ekkoriban kapcsolódott be a Kommunista Párt munkájába, ami miatt 1933-ban egy hónapra bebörtönözték. Szabadulása után elmenekült Ausztriából, majd feleségül ment egy angol orvoshoz. A fasizmus előretörését már Londonban vészelte át, ám ekkor több családtagját megölték vagy kitelepítették, ami miatt édesapja öngyilkos lett.
A következő években Tudor-Hart baloldali kiadványokban publikált, majd 1933-ban megbízást kapott, hogy készítsen fényképsorozatot egy észak-londoni modernista bérház életéről. Ezzel a sorozattal Tudor-Hart lett az egyik első fotográfus, aki a Bauhaus művészeti törekvéseiről publikált anyagot a brit sajtóban. A művész ezen időszakból származó fényképei között szerepelnek felvételek barátairól, Jack és Molly Pritchardról, akik az Isokon cég alapítójaként sokat tettek a kor lakhatási válsága ellen. A fotográfus az Isokon főépületének teréről készített felvételeket, és elkötelezett baloldali művész lévén a lakásokat építő munkásokat is fényképezte. Az Isokon központi helyet foglal el Tudor-Hart munkásságában, aki az ezekről készült munkáival a műszaki és a társadalmi progressziót egyaránt hirdette.
Tudor-Hart ebben az időszakban elsősorban a saját baloldali köreiben volt ismert művész, népszerűsége ezekben a körökben viszont folyamatosan nőtt. Amikor az Isokon első karácsonyi üdvözlőlapját az ő fényképének felhasználásával készítették el, a Bauhaus alapítója, Walter Gropius több száz darabot vásárolt belőle, hogy ismerőseit és barátjait azokkal köszöntse fel. Ezután a Bauhaus és az Isokon főépületének lakói – akik között olyan neveket találunk, mint Marcel Breuer, Moholy-Nagy László, vagy Agatha Christie – szintén megismerhették Tudor-Hart szociálisan érzékeny munkáit.
A fotográfus élete akkor változott meg, amikor fia 1936-ban megszületett, akinél később skizofréniát diagnosztizáltak. A sajátos nevelési igényű fiút Tudor-Hartnak egyedül kellett nevelnie, mivel apja a spanyol polgárháborúban vett részt. Ezekben az években a művész kereskedelmi megbízásokból tartotta fenn magát és fiát, de ekkor is folytatta innovatív fotográfusi munkáját, például elkészítette az első fényképsorozatot, amely különleges bánásmódot igénylő gyermekek iskoláit mutatta be. Az egyre kilátástalanabb életkörülményei azonban annyira megviselték őt, hogy az 50-es évek közepén idegösszeomlást kapott, ami után végleg abbahagyta a fényképezést.
Tudor-Hart 1973-ban halt meg, munkássága napjainkig jobbára ismeretlen maradt. Bár több nagy kiállítóhely is bemutatta munkáit, mint a National Galleries of Scotland, vagy a londoni Four Corners, és bátyja, Wolfgang Suschitzky is sokat tett az életmű terjesztéséért, a művész neve ma már szinte ismeretlen. Az életmű feltárására vállalkozó osztrák kutató, Stefanie Pirker doktori disszertációját a fotográfusról írja. Most Pirker szervezi meg azt a kiállítását is, amely mintegy 65 fényképen keresztül mutatja meg Tudor-Hart művészetét. A salzburgi székhelyű Fotohofban rendezett tárlat célja az volt, hogy bemutassa és újraértelmezze az ellentmondásos életművet, és kortárs, feminista kontextusba helyezve adjon neki helyet a modern fotográfia történetében.
