A közvetlen megismerés formái – Fabricius Anna Home Is Where Work Is című fotókönyve

Az Itt a munka, hol az otthon? egy részvételi munkafolyamat eredménye, melynek során Fabricius a mezőgazdaságban vagy a feldolgozóiparban dolgozó vendégmunkásokkal dolgozott együtt. Korábbi munkamódszeréhez hasonlóan Fabricius olyan közös „játékszabályokat” jelölt ki, melynek keretei között az érintettek aktív alakítói lehettek a róluk alkotott portréknak. A résztvevőket arra kérte, hogy küldjenek magukról egy szelfit valamelyik családtagjuknak, aki a fényképre digitálisan írt vagy rajzolt egy üzenetet. Fabricius ezeket a digitális montázsokat visszaforgatta a valóságba, amikor valós helyszínen és tárgyakkal megrendezte a jelenetet és analóg kamerával rögzítette. Úgyis mondhatjuk, hogy fizikailag helyreállította azt a kapcsolatot, amely a fényképezett személy és a távollévő családtag között fennáll. Tehát a portrék funkciója megegyezik a menekültek és vándorok azon fényképeivel, ahol az új családtagokat rámontírozzák egy korábbi családi fényképre.

A többi fényképen a munkakörnyezetet láthatjuk vagy a munkásokat úgy, hogy az arcukat kitakarja egy munkaeszköz vagy egy termék. Ezek a fényképek szigorúan komponált, tárgyias dokumentációk. A közös alkotás személyességével ellentétben álló távolságtartó ábrázolásmód bizonyos tekintetben a mi viszonyunkat tükrözi az ismeretlen munkásokhoz. A hétköznapok során nem látjuk és nem ismerjük őket, csak a munkájuk eredményével találkozunk, illetve az őket foglalkoztató üzemeket és cégeket azonosítjuk.
A mű harmadik egysége a munka szünetében, pihenés vagy sportolás közben készült interjúk, melyek visszatérő jelenete a sötétben egy laptop vagy egy telefon fényében kibontakozó arc. Ez a kép összhangban áll azzal a jelenséggel, hogy a családjuktól elszakadt otthontalanok nélkülözhetetlen kellékei az internetes csatlakozást biztosító eszközök, melyek a kapcsolatok fenntartásának a legfontosabb eszközei. Ennek segítségével kapcsolódnak be a családi eseményekbe, a hazai ünnepekbe, kísérik figyelemmel a gyermekeik növekedését, és nem utolsó sorban ezzel intézik a fizetésük hazautalását.

Fabricius a fotókönyv és a kiállítás szerkesztése során eltérő bemutatási módot választott, és ezzel eltérő jelentésmezőt hozott létre. A kiállításon egymástól elválasztva jelentek meg a különböző nézőpontok: a háttér és a környezet szerves részeként megjelenő arctalan munkások, a teljes alakra fókuszáló közösen megalkotott portrék, és az interjúk közeli nézőpontja. A térben ezek a képcsoportok különböző kapcsolatokat jelöltek ki: a magyar társadalom viszonyát a vendégmunkásokhoz, a munkások és a családjuk közti kapcsolódást, míg a videókon személyes történeteket követhettük nyomon. A fotókönyvben nem egy ismerkedési folyamatot követünk végig (amelyeket különböző reprezentációs módok azonosítanak), hanem a terepmunka helyszíne vált szervező erővé. Az egyes munkahelyekre koncentrálva a távoli és közeli nézőpont váltakozása egy belső ritmust ad a könyvnek, amely a folyamatos megérkezés és eltávolodás érzését kelti. A könyv második felében pedig a filmszalagként futó videósztillek egyetlen történetté rendeződnek össze, melynek része két korábban készült videómű is.

Fabricius számára a könyv a megismerés közvetlen és bensőséges lehetőségét jelenti, melyben szerepet kap az olvasás magányos, lassú és elmélyült folyamata. Ehhez a személyes viszonyhoz igazodik a szövegválogatás is, ugyanis a kurátori értelmezés és a globális munkamegosztást bemutató szociológiai áttekintés mellett helyet kapnak Fabricius Anna kommentárjai, amelyek beszámolnak a vendégmunkásokkal való találkozások történetéről, személyes benyomásairól és tapasztalatairól.