Frida Kahlo és a magyar fotográfusok: Munkácsi, Muray és Sternberger

A kolozsvári születésű Mermelstein Márk, ismertebb nevén Martin Munkácsi fotográfus 1934 május és június között, a New York-i Harper’s Bazaar megbízásából utazott Mexikóba, hogy fotósorozatot készítsen a helyi életről, hagyományokról, viseletekről és stílusról[2]. A korábban a berlini Ullstein magazinnak dolgozó, Németországot a nemzetszocializmus térnyerése miatt, a háborútól tartva elhagyó fényképész első amerikai megbízása volt ez. Nincsen arról feljegyzés, kinek a révén ismerhette meg őket, de annyi bizonyos, hogy a Rivera-Kahlo házaspár újdonsült otthona, az élettel teli, lüktető színvilág és hagyomány, és a letisztult egyszerűségre törekvő funkcionalitás egyvelege kiváló fotótémát biztosított Munkácsinak. Nemcsak a házak külső homlokzatát, különböző részeit fényképezte le, hanem megörökítve Fridát is, amint a jellegzetes tehuana-viseletében a kaktuszok előtt áll, felmegy a lépcsőn a tetőteraszra, illetve áthalad a két épület közötti hídon. Dokumentálta azt is, ahogy Diego a mezo-amerikai régészeti leletekkel és népművészeti tárgyakkal díszített műtermében dolgozik. A jó érzékkel elkapott pillanatfelvételeinek köszönhetően híressé vált fotós készített egy kettős portrét a házaspárról a kaktuszfa előtt, amelyen az európai dandinak öltözött, nagytermetű és testes Rivera kontrasztot alkot az apró és törékeny, hagyományos viseletben pózoló Fridával. A fotók közül mindösszesen négy jelent meg a magazinban Harry Block Colours of Mexico címmel ellátott cikkében, illusztrációként néhány népviseletbe öltözött utcai árust és zenészt ábrázoló felvétel mellett. A felszínes írás, amelyben a szerző az Oaxacába tett látogatásáról és az ott kapható bőrszandálokról áradozik, csak az ismert klisék megerősítésére törekszik, és mintegy egzotikus kuriózumként tekint a festőházaspárra és a modern otthonukra.

Nem tudható, hogy Munkácsi milyen viszonyt alakított ki a házaspárral, de annyi bizonyos, hogy ráérzett a kettejük között vibráló feszültségre. A fotósorozatának egy a magazinban nem publikált, később azonban ikonikussá vált felvételén Frida és Diego gondterhelt arcát testközelről mutatja meg, és plasztikus módon érzékelteti a felek közt megbomlott harmóniát. 1934 nehéz év volt mind Kahlo, mind Rivera számára. Az Egyesült Államokból Frida meggyengült egészségi állapota miatt kellett hazatérniük. Diego nemzetközi karrierje szárnyalt, így nem szívesen hagyta ott az addigi életét, ezért kedvetlenné, depresszióssá vált, képtelen volt újból nekilátni a munkának. Mindeközben Fridán az év első felében az orvosok több műtétet is végrehajtottak: megoperálták a vakbelét, a jobb lábát és elveszítette a magzatát. Ez idő tájt a tudomására jutott az is, hogy a férje megcsalta a legkedvesebb testvérével, Cristinával.

Frida Kahlo feltehetőleg Munkácsitól kaphatta ajándékba a látogatása során azt a két fotót, amelyet később az egyéb kincsei között őrzött meg a gyűjteményében: egy támadásra készülő fekete macskát és egy tócsán áthaladó motorost ábrázoló felvételt. Kahlo a kompozícióihoz sokszor használt mintaként fotókat, és ez esetben is így járt el. Hat évvel később, életének legfájdalmasabb évében, 1940-ben, röviddel azután, hogy a bíróság kimondta a válását Diego Riverától, festett egy önarcképet, amelyen magát mártírként, a nyaka köré tekert tövisnyaklánccal és egy rajta függő halott kolibrivel – ami az aztékok szerelmi hírhozója – jelenítette meg, a háta mögött egy majommal és egy fekete macskával – a bujaság, illetve a vészjósló balszerencse szimbólumaival. Ez utóbbi állat megfestéséhez Munkácsi fotóját használta fel. A komoly és szenvtelen, mégis nyugtalanító tekintetű képmásának megalkotásához Frida egy másik, őt ábrázoló fotót használt mintaként, amelyet egy évvel korábban, 1939-ben a szegedi születésű fotós, Nickolas Muray (eredeti nevén Mandl Miklós) készített New Yorkban.

A sármos és sokoldalú magyar fotográfus valamikor 1930 decembere és 1931 májusa között ismerkedhetett meg Frida Kahlóval, és vált a szeretőjévé. A kettőjük között szárba szökkenő érzelem korai bizonyítéka egy magyar nyelvű szerelmeslevél, amelyet Frida Coyoacanból küldött az újdonsült szerelmének.[3] Bár a szenvedélyes Kahlónak számos szeretője is volt az élete során, közöttük mégis kiemelt helyet tölt be Muray, akivel mintegy tíz évig tartott a nem csak testi, hanem mély lelki kapcsolat, amely olyannyira meghatározó volt a férfi számára, hogy a festőnőt a válását követően feleségül is szerette volna venni.

A kapcsolatukban fordulópontot jelentett, amikor 1938 októberében Frida élete első monografikus kiállítását rendezte a New York-i Julien Levy galériájában. Muray aktívan Frida segítségére volt az előkészületekben, és szinte minden szabad idejét vele töltötte. Nem sokkal később, 1939 februárjában Kahlo Párizsba hajózott, és néhány hét ott tartózkodást követően New Yorkon keresztül utazott vissza Mexikóba. Azok a levelek, amelyeket ebben a köztes időszakban Frida és Nick egymással váltottak, tanúbizonyságát adják kettejük mély lelki kötődésének. Az újratalálkozásukat követően a fotográfus több, azóta ikonikusság vált műtermi felvételt is készített a szerelméről, amelyeket kinagyítva elküldött neki később Mexikóba. Ezek közé tartozott az a fénykép is, amelyen Frida kék szaténblúzt visel: ez volt az a kép, amelyet felhasznált a korábban említett, tövisnyakláncos önarckép megfestésekor. Egy másik fotót, amelyen a jellegzetes magenta színű rebozójában, a fejét kissé oldalra billentve, kacér tekintettel néz a kamerába, Diego Rivera használt fel a későbbiekben két alkotásán[4] is, hogy megjelenítse a feleségét. Ez volt az a felvétel, amelyet az ágya felett őrzött, és amellyel a halála után emléket állított neki.

Bár a házaspár elhidegült egymástól, és 1940 nyarán a bíróság kimondta a válásukat, Frida nem tudott érzelmileg eltávolodni Diegótól, annak ellenére, hogy Muray mellett új életet kezdhetett volna. 1941-ben újból feleségül ment Riverához. Muray élete végéig jóbarátja maradt Fridának, de ő is folytatta az életét és nem sokkal később negyedjére is megnősült. Az általa készített fotók mind a mai napig a legismertebbek a Kahlót megörökítő számtalan felvételből.