Menü

Képregény meséli el Eadweard Muybridge fotográfus életét

25 • 05 • 31Szabó Benedek

A kritikusok által is elismert képregényalkotó és grafikus, Guy Delisle ezúttal Eadweard Muybridge életét dolgozta fel képregény formában. Az úttörő fotográfus – aki később a fénykép alapú első mozgókép feltalálójaként vált ismertté – kalandos életet élt. A kezdetben portrék és tájképek készítésével foglalkozó alkotó szinte egy véletlennek köszönhette, hogy őt kérték fel egy különleges munkára, amely később a filmtörténeti könyvek lapjain is helyet kapott. A Muybridge című képregény e-könyvként, és hagyományos kiadványként is elérhető.

0103

Guy Delisle: Muybridge
Drawn & Quarterly, 2025

Eadweard Muybridge holland származású angol fotográfus volt, aki elsősorban a 19. századi amerikai Nyugatot megörökítő fényképeiről és a mozgás rögzítésének tanulmányozásában elért eredményeiről vált ismertté. A róla készült képregény bemutatja a fotográfus korai éveit, majd útját Angliából Amerikába. Ekkor, vagyis az 1850-es években indult sikertörténete, amikor New Yorkban telepedett le, ahol a London Printing and Publishing Company ügynöke volt. 1858 körül Muybridge fivére, George csatlakozott hozzá, amikor már San Franciscóban élt, ám ő nem sokkal később elhunyt. Ekkor elhatározta, hogy visszatér New Yorkba, ám postakocsija balesetet szenvedett, ahol súlyosan megsérült, közel egy évig lábadozott. Ez idő alatt kitanulta a nedves kollódiumos eljárást, majd táj- és épületfotókat készített, de megrendelésre portréfényképezést is vállalt.

Bár több felvétele napjainkig fennmaradt, igazán nagy ismertségre egy különleges találmány révén tehetett szert. 1872-ben egy nagytőkés, bizonyos Leland Stanford, a Central Pacific Railroad vasúttársaság elnöke felkérte a fotográfust, hogy adjon bizonyítékot arra, van-e olyan pillanat, amikor a vágtató ló egyik patája sem éri a földet. A vita sokakat foglalkoztatott, akik fogadásokat is tettek egymás között. Muybridge munkához látott, és több, összehangoltan, egymás után exponáló kamerát állított fel. A képek ugyan elmosódottak voltak, de bizonyították, hogy valóban van olyan pillanat, amikor a vágtázó ló nem éri a földet. Ezekről a korai kísérleti fényképekről csak rajzok formájában maradtak fenn másolatok. Az csak később derült ki, hogy a pillanatfelvételeket egymás után vetítve a ló mozgása is kirajzolódik, ami az első fénykép alapú mozgóképes alkotásnak számított.

A képregény ezt a különös kísérletet, és az ahhoz vezető több mint egyévnyi munkát is bemutatja. A történetet illusztráló rajzok azt is megmutatják, hogyan néztek ki a korai fényképezőgépek, és hogyan működött az a berendezés, amellyel Muybridge a képeket egymás után levetíthette. A rendkívül részletgazdagon illusztrált képregény régi fényképeket és festményeket is tartalmaz, amelyek még hitelesebben mutatják be Muybridge életét és korát, egészen 1904-es haláláig. A Muybridge című képregény Helge Dascher és Rob Aspinall fordításában jelent meg április 29-én, a Drawn & Quarterly Kiadó gondozásában.

0103

Guy Delisle: Muybridge
Drawn & Quarterly, 2025

0103

Guy Delisle: Muybridge
Drawn & Quarterly, 2025

0103

Guy Delisle: Muybridge
Drawn & Quarterly, 2025

Jegyzetek

A képregénybe – mely a Mai Manó Ház Könyvesboltjában is megrendelhető – ezen a linken lehet betekekinteni.