Ugyanakkor nem tartja magát úttörőnek a témában, így fogalmaz: „Nem feltétlenül valami újat csinálok, hanem talán egy régebbi beszélgetést folytatok új kontextusban.” – utalva ezzel a rengeteg emberre, akik régóta azon munkálkodnak, hogy megismerjük a történelem egy sokáig elhallgatott oldalát. Munkásságában mégis akad valami formabontó. Míg mások a divatfotográfia esetén a ruhát helyezik előtérbe, addig Tyler Mitchellnél az anyag csupán eszköz, amin keresztül viselője meséli el történetét. Ezt a vizuális közeget olyan analóg technikákkal támogatja meg, amitől képei részleteiben és színeiben is gazdaggá válnak. Horizontális szemléletű narratívát szolgáltat az afroamerikai kultúra megismeréséhez, ezzel új távlatokat nyit meg a divatfotográfia területén. A kiállítás a 2016–2021-ig terjedő időszakot öleli fel, szinte mindegyik évből egy-egy fotográfiát kiemelve. Ezalatt a kevés idő alatt az alkotó karrier szempontjából hatalmasat lépett előre, képei azonban nem mentek keresztül ekkora változáson. 2016-ban, még New York-i egyetemistaként, Deborah Willis vizuális művész – ahogy Tyler Mitchell fogalmaz, a „fekete fotográfia keresztanyja” – mentorálása alatt készített fotográfiái, mint a kiállításon is látható, az utcai jelenetet megörökítő Red Steps, technikailag épp annyira kifogásolhatatlan, mint a 2022-es, nagyobb szabású, editoriál stílusú New Horizons II című alkotása. Ugyan állt már modellt neki Kamala Harris vagy Zendaya, a kiállított anyagban kizárólag civil arcok köszönnek vissza ránk. A képek kompozíciójukat tekintve izgalmasak, olykor színpadiasak, de sosem görcsösek vagy mesterkéltek. Az alkotó nem egzotikumként tekint a fekete bőrűekre, hanem közös nyelvükön szólítja meg őket.
Az ebből következő erkölcsi, társadalmi feloldozás lehetővé teszi, hogy alanyai megbizonyosodjanak arról: számítanak. Ettől fogva modelljei arcán egyaránt büszkeség ül – nem az a fajta, amellyel a múlt megpróbáltatásait próbálják leplezni, hanem az, amellyel bíznak a jövőben, magukban, és talán a legfontosabb: a közösségükben.
