A fénykép és a trauma – Hogyan dolgozzuk fel veszteségeinket képek segítségével?

A közösségben átélt veszteségeink feldolgozásáról is érdemes beszélni, hiszen a fényképek segítségével formálhatjuk, pontosíthatjuk és kihangosíthatjuk közös veszteségeinket. Sokszor az egészen személyes traumáink folynak egybe a történelem során társadalmi szinten megélt tragédiákkal. Egy adott esemény kapcsán más-más úton, de közös metszéspontok mentén traumatikus érzelmek alakulhatnak ki a társadalom egy nagy részében, formálva a kollektív tudatot és emlékezetet. Marianne Hirsch Family Frames: Photography, Narrative, and Postmemory című kötetében személyes megvilágításba helyezi a holokauszt világot megrázó katasztrófáját. A könyv bemutatja, hogy a tragédia utáni generációk hogyan emlékeztek az eseményre fotókon keresztül. Posztmemóriának nevezi, amikor valaki más, mint szülők vagy nagyszülők traumatikus élményei erőteljesen átadódnak képeken, történeteken keresztül. Ezek a családi fényképek érzelmi és történeti „keretként” működnek, gyakran csonkák, hiányosak, de éppen ez adja jelentőségüket. Így a tágabb közönség is kapcsolódhat hozzájuk, ezzel is életben tartva az emléket, emellett hozzájárulva ahhoz, hogy a közösség együttes erővel dolgozza fel a veszteséget. A képek alapvetően megkönnyítik egy történet elmesélését, támpontot adnak, segítik a jelentésalkotást és könnyebben integrálhatók be egy élettörténetbe. Láttatni engedik, ami lehet, másképp kimondatlan maradna.

A kollektív és személyes traumák határmezsgyéjén mozognak Nan Goldinnak az 1990-es évek AIDS-járványa alatt született fényképei is. The Ballad of Sexual Dependency című diaporáma-sorozatában a saját életét dokumentálja, amelyben nem egyszer feltűnnek barátai, akik később az AIDS áldozataivá váltak. A személyes gyász feldolgozásának vizuális lenyomatai egybeesnek egy történelmileg markáns korszakkal. A betegség sokakban ellenérzést vagy rettegést váltott ki, tömegek életét pedig gyökerestül változtatta meg. A sorozat hozzájárult, hogy a trauma emberibb oldalára tudjunk emlékezni, a veszteségeinkhez ne csupán számokat, hanem arcokat is tudjunk csatolni. Ezek a fotók erőteljesen személyesek, felfedik az elhunytak és a fotográfus sebezhetőségét is, ezáltal közel hozzák a nézőt a fájdalomhoz. Shomei Tomatsu a hirosimai atombomba utáni transzgenerációs traumát örökítette meg. 11:02. Nagasaki című munkájában nem a robbanást, hanem a túlélőket, a sebeket és a megrongálódott tárgyakat fényképezi. Fotói poétikusak és szimbolikusak, így fókuszálva a trauma lelkületére, nem pedig a konkrét, szabad szemmel látható pusztulásra.

A mai kor azonban teljesen új megvilágításba helyezi fénykép és trauma kontextusát. Akárkivel szembejöhetett, esetlegesen ő maga került abba a helyzetbe, hogy egy szerette elvesztését követően a közösségi portálokon profilképét feketére cserélte. Ezek után számíthat az üzenőfalát ellepő részvétnyilvánításokra és együttérző kommentekre. Fényképeket osztunk meg a halottainkról, vagy egy régi eseményről, amely egy archívumból került elő. Velem is jött már szembe a lakóhelyem közös Facebook-csoportja falán egy kép korán elhunyt nagyapámról, ahogy mérnökként a helyi gyárban dolgozik. A hozzászólásban pedig számomra ismeretlenek idéznek fel közös emlékeket vele vagy az akkori munkahelyével kapcsolatban. Kiszélesedett tehát a kollektív trauma feldolgozásának platformja, de továbbra is a fénykép adja az alapot, amely mentén az emberek újraélhetik traumatikus tapasztalataikat, de ugyanakkor közös történetmeséléssel segíthetik a gyász megélését és a veszteségek feldolgozását. Egy egészen friss, 2023-as tanulmány a COVID–19 globális megrázkódtatásainak fényképeken keresztüli megélését kutatja. Allison Kwesell  a Photographs and COVID–19: The therapeutic quality of shared narratives and collective memory című írásának konklúziója szerint a fényképek megosztása közösségi platformokon a gyász és trauma közös átélését, valamint feldolgozását is lehetővé teszi. Ő is alátámasztja azt, mely ezen a ponton talán sokak számára világossá vált, hogy a fénykép nem kizárólag dokumentál, hanem kapcsolatot is teremt. Többek között így járul hozzá, hogy túllendüljünk a fájdalmas emlékeken.