A képernyő rabjai – Hogyan változtatja meg a telefon a fényképezéshez való viszonyunkat?
25 • 11 • 23Szabó Liliom
Egy koncerten vagyunk, a sorokban több ezer ember hömpölyög. A színpadot nehezen látjuk, hiszen az előttünk lévő tömeg egyként emeli fel automatikusan a kezét, hogy a koncert minden másodpercét megörökítse képek és videók formájában, hogy később bebizonyíthassa: ott járt. Nemcsak művészként, hanem a fotográfia kedvelőjeként is érzékelhetjük: a telefon alapjaiban változtatta meg a fényképezéshez és a képekhez való viszonyunkat. A negatív oldal mintha magától értetődő lenne – a kérdés: hordoz-e magában pozitívumot ez a kor?
A PhotoAiD 2025-ös statisztikái szerint a fényképek 92,5%-át okostelefonnal készítik, míg hagyományos fényképezőgépekkel csupán 7,5%-ukat. A digitális forradalom előtt a fényképek többségéhez filmet használtak – ez ma már elképzelhetetlenül időigényes folyamat egy okostelefon képkészítési idejéhez képest. A 19. század végén elterjedt fényképezés során fényérzékeny film segítségével született meg a negatív, amely azután kémiai eljárások során nyerte el végleges formáját. Ezt a módszert több mint egy évszázadon át használták – nélküle pedig el sem lehetne képzelni a mai modern fényképezést. Az analóg fényképezés nem csak az időtartamát tekintve különbözik a digitálistól. Egykor a képalkotás kevesek által ismert, misztikus művészetnek hatott. Hiszen ahhoz, hogy a kép megszülessen, a fényképezőgép beállításainak – zársebesség, rekesznyílás és az ISO-érték – mélyreható ismerete volt szükséges. A fotográfusnak gondosan mérlegelnie kellett a folyamatosan változó környezeti tényezőket ahhoz, hogy elérje a kívánt expozíciót – a kevés hibalehetőségről nem is beszélve. A film és az előhívás költségei azt jelentették, hogy a kép készítőjének meg kellett válogatnia a felvételeket, ami megfontoltabb és átgondoltabb fényképezéshez vezetett. Ezzel szemben az első okostelefonos fényképezőgépek – bár kezdetlegesek voltak, alacsony felbontással és korlátozott funkcionalitással – emberek ezreit vették le a lábukról. A kép készítése automatizált folyamattá vált. Az okostelefonok kamerái rohamtempóban fejlődtek. Az iPhone 2007-es megjelenése jelentette a fordulópontot, mivel olyan kamerával rendelkezett, amely vetekedett néhány, akkor piacon lévő digitális fényképezőgéppel. A kényelem – hogy a kamera mindig a zsebünkben lehet –, valamint a hibalehetőség szinte nullára csökkenése hihetetlenül népszerűvé tette az okostelefonos fényképezést. A mai modern okostelefonok már olyan kifinomult kamerarendszerekkel vannak felszerelve, amelyek több objektívet, optikai képstabilizátort és fejlett érzékelőket tartalmaznak. Az olyan funkciók, mint a portré- vagy éjszakai mód, valamint a nagy dinamikatartomány – ismertebb nevén HDR – a hétköznapi felhasználók számára is elérhetővé tették a professzionális(nak tűnő) fényképezést. Ezt fokozza a mesterséges intelligencia, amely fejlesztései révén tovább javítja a képminőséget azáltal, hogy a beállításokat automatikusan állítja be a megfelelő mód kiválasztása érdekében. Ahogy Stephen Shankland a CNET számára leírta: „A Photoshop csupán egy kattintással egy szép kék égboltot tudott létrehozni a bosszantó, halott faág helyére, amely a dús, sárga őszi levelekről készült felvételemen rondított bele. Az okostelefonok most már maguktól hoznak hasonló döntéseket, amint megérinted az exponálógombot.”
„Vajon mindezt a több milliárd állóképet még mindig fényképnek kellene nevezni?” – teszi fel a kérdést Stephen Mayes, aki korábban a World Press Photo titkára volt. Egy több mint tíz évvel ezelőtt, a Time-ban leközölt „A fotográfia következő forradalma közeleg” című cikkében fejtette ki a mobilfényképezés okozta aggodalmait: „A digitális rögzítés csendesen, de véglegesen megszakította az optikai kapcsolatot a valósággal – azt a fizikai kapcsolatot a lefényképezett tárgy és a kép között, amely megkülönböztette az objektívvel készített képeket, és 160 évig meghatározta a fotográfiáról alkotott felfogásunkat.” Geoffrey A. Fowler a Washington Postban megjelent „Az okostelefonos fotóid teljesen hamisak – és te imádod” című cikkében hasonlóan szkeptikusan fejti ki gondolatait a jelenségről: „Ne gondolj úgy a fényképezőgépedre mint a valóság tükörképére – inkább úgy mint egy mesterséges intelligenciára, amely megpróbál boldoggá tenni téged.” Ezzel veti fel azt a problémát, miszerint az okostelefonok automatizált képkészítése által adott másodpercek töredékéből kollázsolt felvétel össze sem hasonlítható egy manuálisan beállított, valóban egy pillanatot megörökítő fényképpel. Még így is akadnak olyan fotográfusok, akik mobillal készített képeikkel váltak ismerté. Közülük is kiemelkedő az azóta elhunyt „Oroszország Cartier-Bressonja”-ként is emlegetett Dmitrij Markov vagy Robert-Paul Jansen, akinek iPhone-nal készített tájképei világszerte jelentős elismerést váltottak ki.
0103
Fotó: © Jarod Peraza (USA): Viajero Nocturno
Villa de Leyva, Colombia
Shot on iPhone 16 Pro Max
© IPPAWARDS 2025
A telefonos képkészítéssel nem lenne probléma, ha nem a fényképezést igyekezne helyettesíteni minden áron. Külön tudatosság kell ahhoz, hogy a mobilunkra ne tekintsünk professzionális kameraként. Emellett pedig a nyitottság sem árt, hogy az árnyoldalak mellett a fényképek online térben való elterjedésének pozitív hozadékait is lássuk. A 2010-ben indult Instagram hamar a fényképek megosztásának első számú platformjává vált. Egyszerű felülete, a beépített szűrőkkel és szerkesztőeszközökkel kombinálva megkönnyítette a felhasználók számára a képek menet közbeni rögzítését, szerkesztését és megosztását – elhitetve, hogy nincs szükség bonyolult szerkesztőprogramokra vagy különösebb hozzáértésre ahhoz, hogy egy fénykép érdemessé váljon a publikálásra. A platform új fotózási trendeknek is teret adott, például az „Instagram-esztétikának”, amely a tiszta, világos és gondosan megkomponált esztétikát magasztalta, a mondanivalót háttérbe szorítva. Ezek a trendek fokozatosan implikálták az azonnali megosztásra való kényszert. A digitális fényképezés és a közösségi média kombinációja a képek megosztásának módjában is változást eredményezett. Különösen a fiatalabb generációk tartják a közösségi médiát, különösen az Instagramot, vizuális érzékenységüket befolyásoló tényezőnek. Az idősebb generációk esztétikai ízlésüket olyan fizikai médiumnak tulajdonították, mint a fotóalbum, magazin vagy a plakát.
A közösségi média generációs különbségektől függetlenül segítette a telefonos fényképezés szerepének megváltozását a társadalomban: az emberi kommunikáció és a kapcsolódás fundamentális eszközévé vált. Az aktív online jelenlét ellehetetlenítette a fényképezőgép lassabb közlési idejét. A mobilos fotózás a fénykép prezentálására és tájolására is formáló erővel bírt. Míg a múltban az ember – akár DSLR fényképezőgéppel, akár egy könnyű eldobhatóval – fényképezett, az „alapértelmezett” fogás az volt, hogy két kézzel, vízszintesen tartotta az eszközt.
Az okostelefonok és a hozzájuk tartozó alkalmazások – például az Instagram és a Snapchat – függőleges kialakítása azonban egyre több portrétájolású fotót eredményez. T. J. Thomson, az RMIT Egyetem vizuális kommunikáció és digitális média tanszékének vezető előadója kutatásában részt vevők szerint az okostelefonok kameráját így tartani kényelmesebb és gyorsabb – ez a két pont pedig könnyű szerrel kebelezi be a hagyományos médiumokat. Ez az esztétikai befolyás hatással van arra, hogy mit fotózunk és arra is, hogy hogyan tesszük. A fiatalok például leggyakrabban a központosított kompozíciós megközelítést használják a kutatás alapján. Ezzel szemben az idősebb generációk gyakrabban hivatkoztak a „harmadolás szabályára”.
A telefon több fronton is megváltoztatta a fényképezéshez való viszonyunkat. Egyfelől azért, mert egy kamera lapul a zsebünkben, vele együtt pedig a lehetőség, hogy azonnal megosszuk a világgal életünk egészen banális történéseit, a kényelem oltárán áldozzuk fel a minőséget. Másfelől azonban az, hogy nem kameraként, hanem platformként tekintünk rá, lehetőséget ad egy demokratikusabb hozzáféréshez, ami a fényképeket illeti – hiszen már nemcsak galériákban vagy múzeumokban jöhetnek velünk szembe értékes felvételek, hanem a közösségi médián is, így olyan emberek is hozzájutnak a művészethez, akik korábban nem jártak a művészet említett helyszínein. A kérdés viszont nyitva marad: tudjuk-e értékelni a művészeti értéket képviselő, technikailag kidolgozott felvételeket, vagy az is megüti a mércét, ha valaki egy naplementét örökít meg a telefonján, az aljára pedig villogó gifet szúr: Holiday mood?
