Fotótörténet – Mary Ellen Mark: Amanda és Amy, Valdese, N.C., 1990

1990-ben a Life magazin Mary Ellen Markot Észak-Karolina vidéki részére küldte, hogy tudósítson egy iskoláról, ahová „problémás gyerekek” jártak. Ellison is közéjük tartozott. „Ő a kedvencem" – mondta Mark a brit Vogue-nak 1993-ban. „Olyan rossz volt, hogy az már csodálatos, tényleg nagyon csúnyán beszélt, de zseniális volt." A fotográfus később hozzátette: „Én is valamennyire problémás gyerek voltam. Az iskolában indulatosan, vadul és lázadóan viselkedtem. Nagyon megérintenek a hátrányos helyzetű gyerekek; számomra ők sokkal érdekesebbek, mint azok, akiknek megvan mindenük. Nagyon szenvedélyesek, érzelmesek és határozottak."

Jeff Jacobson, New York-i fotográfus és Mark közeli barátja szerint „Ez a fotó számos kérdést felvet és egy kicsit kellemetlen érzést hagy bennem. Újra és újra azt gondolom, hogy ez a legjobb munkájának a fémjele." Jacobson azt is elmondta, hogy Mark soha nem próbált hamis benyomást kelteni az alanyaiban, ugyanakkor hozzátette: „Minden fényképezésnél a fotográfus az, aki mindig előnyt húz, aki mindig erősebb helyzetben van és aki mindig többet tud".

Mary Ellen Mark 2015 májusában bekövetkezett halála után az amerikai NPR (Országos Közrádió) megpróbált többet megtudni a képen szereplő két gyerekről, különösen Amandáról. Miért dohányzott, miért volt kisminkelve, és miért viselt műkörmöket már kilencévesen? Mire emlékszik a fotó elkészítéséből? És mi történt vele az 1990-es, napfényes délután óta?

Ma már Amanda Marie Ellison néven ismert – leánykori neve Minton volt –, 34 éves, az észak-karolinai Lenoirban él, és máig tisztán emlékszik a felvételre. „Nem felejtettem el, soha az életemben nem feledkeztem meg róla" – mondja.

Ellison a rádióinterjúban őszintén elismerte, hogy „vad” gyerek volt, de elmondása szerint csupán az őt körülvevő felnőtteket utánozta, akik – emlékei szerint – mind kábítószerfüggők voltak, és a „Bűn Városának” csúfolt, szegényes lakótelepen éltek. Mivel a környezetében minden nő sminkelt és műkörmöt viselt, ő is „lemásolta” őket, mert hasonlítani akart rájuk. Ugyanekkor kezdett dohányozni is. „Ha nem kaptam cigarettát, ha valaki nem adott nekem, akkor igen, loptam egy doboz cigit és elmentem valahová” – mondja. „Leültem az erdőben és addig szívtam, amíg el nem fogyott".

Két évvel a fotó elkészítése után, 11 évesen Ellison nevelőszülőkhöz került, később pedig egy nevelőotthonban élt. Elmondása szerint 16 éves korára már a kemény drogokra is rászokott. Amy Minton Velasquez – Ellison unokatestvére, aki az „Amanda és unokatestvére, Amy” című fotón is szerepel – megerősíti mindezt. „Úgy értem, hogy nehéz gyermekkorunk volt" – mondja. „De azt mondom: ez a gyerek olyan dolgokon ment keresztül, hogy a hajad is égnek állna, ha tényleg megtudnád".

Ellison felidézte, hogy már kilencévesen tudta, komoly problémák veszik körül, és Mark fotóit nem egyszerűen élménynek, hanem lehetséges kiútnak tekintette. „Amikor eljött és azokat a felvételeket készítette, azt gondoltam: Hát hiszen az emberek látni fogják a képemet és olyan figyelmet kaphatok, amit szeretnék; a képek megváltoztathatják számomra a dolgokat" – mondta Ellison. Úgy hitte, valaki majd meglátja a képet, és eljön érte. „Azt gondoltam, hogy ez kiút lehet, de nem így történt".

Elmesélte azt is, hogy Markkal szoros, bizalmi kapcsolat alakult ki a többszöri fotózások során, de amikor a fotográfus távozott, Ellison elvesztette a nevét és telefonszámát. 25 éven át hiába kereste a képet, mígnem Mark halála után az unokatestvére megosztotta a Facebookon, és bejelölte rajta Ellisont. „Sírtam és sírtam, mivel egyszerre csak rátaláltam" – mondta.

Felnőttként is zaklatott életet élt: börtönbe került, és – saját szavaival – „még mindig őrültekkel és drogokkal van körülvéve". Mégis úgy érzi, sokat változott, és ma azt kívánja, bárcsak újra beszélhetne „azzal a fotós hölggyel". „Ha találgatnom kellene" – mondja –, „akkor azt mondanám, hogy – nem is tudom – hogy elárasztaná az öröm, hogy az életben ennyire előre jutottam".