Julia Fullerton-Batten: Megrendezett és manipulált képek a történelem és képzelet határán

A német születésű, Londonban élő fotográfus, Julia Fullerton-Batten neve régóta egyet jelent a precízen megkomponált, teátrális, filmes látványvilágú jelenetekkel. A művész minden projektjét hónapokig készíti elő: alapos történeti és vizuális kutatást végez, storyboardokat rajzol, helyszíneket keres, majd csapatával aprólékosan megtervezi a kompozíciót, a világítást és a szereplők mozgását. A forgatásokon gyakran több tucat ember dolgozik együtt; modellek, asszisztensek, díszletépítők, jelmeztervezők, világítástechnikusok, stylistok és sminkesek. Fullerton-Batten ugyan a valóságot fényképezi, de képeit utómunkával egészíti ki. Ugyanakkor ragaszkodik a technikai alapossághoz, munkáihoz rendszeresen Hasselblad középformátumú gépet használ, amely nagy felbontásával és részletgazdagságával ideális eszköz a monumentális, finoman bevilágított jelenetekhez. A felvételeket később digitálisan is módosítja: vízpermetet, ködöt, madarakat vagy éppen tükröződéseket épít a kompozícióba, hogy a képek álomszerű, mégis hihető atmoszférát kapjanak. A digitális manipuláció számára nem a valóság meghamisítását, hanem a kiterjesztését jelenti. Fontos megemlíteni, hogy Julia Fullerton-Batten esetében a CGI (Computer Generated Imagery) mást jelent, mint a filmes vagy reklámipari kontextusban. Az ő képei nem digitálisan épülnek fel (tehát nem AI vagy 3D-renderelt képek), hanem a CGI-t kiegészítő, finomító eszközként használja a már elkészült, valóságosan bevilágított és lefotózott jelenetekben. Julia Fullerton-Batten esetében a CGI nem konkrét szoftver, hanem gyűjtőfogalom, amely többféle digitális technikát fed le, melynek a Photoshop a központi, de nem kizárólagos része. Gyakran több különálló fotót egyesít egy végső képben, hogy megteremtse a képeire jellemző hiperrealista, filmszerű atmoszférát. Nála a CGI nem helyettesíti a valós fotográfiát, hanem tökéletesíti a fotó és a film, a dokumentum és a fikció határán mozgó képi világ érdekében.

– fogalmazza meg ars poeticáját a fotográfus, aki Old Father Thames című sorozatában a londoni folyó történeteit idézi fel. A művészt a folyó állandó változása és rejtett múltja inspirálta: „A Temze története tele van különös, tragikus és játékos eseményekkel, ezek a történetek együtt alkotják a világ egyik legfontosabb folyójának krónikáját.” A sorozat több mint egy éven át készült, és minden egyes kép mögött történelmi kutatás, helyszínbejárás és storyboard-tervezés zajlott. A fotográfus és stábja gyakran egész napokat töltöttek a Temze partján, hogy a természetes fény mozgását a lehető legpontosabban illesszék a megkomponált történetekhez.

A kiállítás másik nagy egysége Frida Kahlo örökségét állítja középpontba. „Frida emlékeztet arra, hogy merjünk önmagunk lenni, nézzünk szembe a kihívásainkkal és találjuk meg a szépséget a legváratlanabb helyeken is” – mondja a fotográfus. Fullerton-Batten szerint Kahlo életműve bizonyítja, hogy a művészet képes gyógyítani, inspirálni és változást elindítani. A művészt a 2022-es mexikóvárosi retrospektív kiállítása után ejtette rabul az ország színessége, ritmusa és embersége.

A Frida – A Singular Vision of Beauty and Pain című sorozat készítése során a fotográfus Mexikóban dolgozott egy helyi filmes stáb segítségével. A képek eredeti helyszíneken – elhagyott kúriákban, Luis Barragán épületeiben, Xochimilco legendás szigetén – készültek és a modellek autentikus kézműves ruhákat viseltek. A jeleneteket napokig építették, hogy a természetes fény, a díszletek és a modellek mozdulatai harmonikusan illeszkedjenek az elmesélni kívánt történetbe. A fotográfus a digitális módosítást itt is narratív eszközként használta: a lebegő virágok, az áttetsző fátylak és a festményszerű fények mind Kahlo mitikus világát idézik.