A Yale University Press kiadásában, illetve a Met együttműködésében megszülető kiadvány sok értelemben túlmutat a kiállításokat általában kísérő albumokon. Bár ez a könyv is a tárlaton szereplő munkák gyűjteményeként szolgál, új megközelítéseket is kínál. Ahogyan a bemutató középpontjában a fotográfus saját képalkotó eljárása, a rayogram áll, úgy itt is ez kerül előtérbe, de nagyobb hangsúlyt kap Man Ray saját megközelítése: a művész a fényképezőgép nélküli, de fényalapú képkészítési módszert nem pusztán fényképként, hanem tágabb értelemben vett művészi kísérletként értelmezte. A rayogram – akárcsak alkotója – elválaszthatatlanul kötődik a dadaizmushoz és a szürrealizmushoz, mégis viszonylag kevés figyelmet kapott eddig Man Ray életművének elemzéseiben. A kiadvány új megvilágításba helyezi az ikonikus technikát azzal, hogy a művész elképzeléseivel szinkronban az alkotásokat a puszta képiségen felül értelmezi. A médium határait átlépve az alkotói szabadság és az újító kifejezésmód szándékai láthatók, így a művek egy experimentális kontextusban is elhelyezhetők.
A képek készítésének korában ez a fajta alkotói gyakorlat nagy szerepet kapott: a kötet bepillantást enged abba az avantgárd közegbe, amelyben a húszas évek művészeti forradalma megszületett. Constantin Brâncuși nemzetközi hírű román szobrász vagy Marcel Duchamp francia festő és képzőművész avantgárd, illetve dadaista alkotásaira szintén jellemző ez az alkotói mód. Remek példa erre az a korábbi kiállítás, ahol Brâncuși Léda (1920) című márványszobrának fényképe mellett látható Man Ray fotogramja: így a két alkotás egymás tükörképeként az absztrakció kiterjesztése. Ahogy Georges Ribemont-Dessaignes francia író fogalmazta meg egy évvel később, ezek az „álomtárgyak” olyan titokzatos sziluettek, amelyeket mintha egy ismerős, mégis idegen univerzumból emeltek volna át.
