Menü

A történet a Holdfelkelte mögött – hogyan született Ansel Adams egyik leghíresebb fényképe?

26 • 04 • 11Szabó Benedek

Ansel Adams munkásságának egyik legkiemelkedőbb alkotása a Moonrise, Hernandez, New Mexico, amely a mai napig fontos tétele gyűjteményi kiállításoknak, illetve aukcióknak egyaránt. A fekete-fehér fénykép 1941. november 1-jén késő délután, az Egyesült Államokban, Új-Mexikó közelében, az arra futó autóút egyik magaslati pontjáról készült. A felvételen a sötét égbolton felkelő Hold kapja a főszerepet, miközben az alatta alacsonyan úszó felhők, a hegycsúcsok és apró házak, illetve egy temető látható. A felvételre hamar felfigyeltek, később számos nyomat készült róla, amelyek példányai különböző aukciókon döntöttek rekordokat.

A fénykép egy 1941-es megbízásból született. Harold L. Ickes, az Egyesült Államok belügyminisztere fél évre szerződtette Adamst, hogy a United States Department of the Interior fennhatósága alá tartozó területekről készítsen felvételeket. A tervek szerint az elkészülő képek hatalmas nagyításokban kerültek volna a minisztérium új múzeumába, az Interior Museum tereibe. Amikor a fotográfus a projekten dolgozott, nyugati körutat is szervezett, amelyen vele tartott fia, Michael Adams, és barátja, Cedric Wright. 1941. november 1-jén, késő délután éppen Új-Mexikó felé utaztak, amikor meglátták a havas hegycsúcsok felett lebegő Hold és a félhomályban álló temető képét.

Ansel visszaemlékezéseiből tudható, hogy már szabad szemmel is jól látható volt, hogy a különleges fényviszonyok más kontúrokat tesznek hangsúlyossá, viszont ennek megörökítéséhez nagyon gyorsan kellett dolgoznia. A szinte percről percre változó fényviszonyok között alig maradt idő az állvány összeszerelésére és a fényképezőgép beállítására, a dolgot pedig tovább nehezítette, hogy a különleges és változékony viszonyok mellett a fénymérés is nehezebbé vált. Adams egyetlen expozíciót készített, ez vált később Moonrise címen ismertté. A lemenő nap fénye ekkor még megvilágította a fehér kereszteket és a templomot, miközben a fényképen a hegyek csúcsai, a fölöttük úszó felhők szintén jól láthatók, ahogy élesen elválnak a sötét égbolttól.

 

0103

Fotó: Ansel Adams: Moonrise, Hernandez, New Mexico, 1941/c. 1960s; gelatin silver print, 16 x 20 inches Courtesy Catherine Couturier Gallery

A felvétel hamar nagy hírnévre tett szert, olyannyira, hogy a késő 20. századi fényképkereskedelemben is fontos mérföldkőnek számított. Még a magyar sajtó is hírül adta, hogy Ansel felvétele rekordáron kelt el. A Fotóművészet című lap egyik 1980-as évekbeli száma szerint egy 1979-es Christie’s-árverésen a Moonrise-ért 12 ezer dollárt fizettek, ami akkor minden korábbi eladási árat messze felülmúlt. A Fotó című újság híre azt is megjegyzi, hogy Ansel képének 40×50 cm-es szignált nagyítása 1971-ben 1950 dollárért volt kapható, hét évvel később ára az 3500 dollár körül mozgott, majd az említett 1979-es árverésen 12 ezer dolláros áron kelt el.

A kép népszerűségét nagyban fokozta, hogy Harry Lunn neves fényképkereskedő az általa alapított Graphics International első, kizárólag a fotográfiának szentelt kiállításán Adams műveit mutatta be, és a kiállítás high-lightja éppen a Moonrise (Holdfelkelte) című kép volt. Lunn választása minden bizonnyal célzatos volt, de egyesek szerint némi cinizmus is vegyülhetett bele. A kiállítást az 1970-es években tartották, amikor az Egyesült Államok hadserege Vietnámban folytatott elhúzódó háborút, és ekkoriban a LIFE magazin gyakran számolt be a harcokról és azokról az amerikai fiatalokról, akik más országokba menekültek a besorozás elől. Adams felvétele egy farmra emlékeztető, de javarészt sírokból álló táj részletét mutatja, mintha az amerikai egység ethoszának mutatna görbe tükröt. Ebben a kontextusban a megrendülni látszó egység mellett azonban a hit allegóriája – a tájat és a kompozíciót egyaránt uraló Hold – kap nagyobb szerepet.

Jegyzetek

Fotótörténet rovatunk korábbi cikkei ezen a linken tekinthetők meg.