Menü

Meglepő eredmények a Bonhams árverésén: Diane Arbus tételei alulmúlták a várakozásokat

26 • 04 • 25Szabó Benedek

A Bonhams aukciós ház New York-i árverésén Diane Arbus, a 20. századi amerikai fotográfia egyik legnagyobb hatású alkotójának képei kapták a főszerepet. A helyi idő szerint április 8-án délután tartott árverésen a Lily Tomlin és Jane Wagner által felépített magángyűjtemény legkiemelkedőbb darabjaira lehetett licitálni. Az esemény után nem sokkal egy online aukció is lezárult, ahol Arbus munkái mellett fontos 20. századi művészek alkotásai is helyet kaptak. Ellentétben az elemzői és értékbecslői várakozásokkal Arbus képei iránt a korábbiakhoz képest kisebb kereslet mutatkozott és több kiemelt tétel vevő nélkül maradt.

A Lily Tomlin & Jane Wagner: Wit, Women & The Art of Collecting címet viselő aukció 33 fotográfiai és képzőművészeti tételt vonultatott fel, amelyeket a két alkotó több mint öt évtizedes együttműködése során gyűjtött össze. Az árverésen szerepelt Arbus Two Ladies at the Automat, NYC (1966) című fényképe, amelyet 20 000–90 000 dolláros értékre becsültek. Ez a kép azért tarthatott számot igen magas árra, mivel már a maga korában is kissé anakronisztikusnak számító felvétel mára egy eltűnt kor emlékévé vált. Az alkotás 48 640 dolláros áron talált vevőre.

A számos ritka nyomatot magába foglaló aukciós lista vezető tétele Diane Arbus Courtship, Teenage Couple, Hudson St. (1963) című felvétele volt, amelyet 60 000–90 000 dollárra becsülnek. A most eladásra kínált konkrét nyomat korábban a washingtoni National Gallery of Art és a New York-i The Museum of Modern Art kiállításain is szerepelt, emiatt különösen meglepő, hogy a tételért senki sem adta meg a minimális árat, így nem cserélt gazdát. A sikertelen árverés ténye azért is különös, mivel ugyanezen felvétel egy másik nyomatáért egy vevő a Christie’s 2019-es árverésén még több, mint 200 000 angol fontot adott.

A kollekció két darabja szerepelt a várakozásoknak megfelelően, a Lillian and Dorothy Gish (1964) című kép 12 800 dollárért kelt el, amely a magasnak számító, 7 000–10 000 dolláros árat jócskán meghaladta. A legmagasabb áron az 1962-es Parlor, Xmas, Levittown című munka szerepelt, amelyért egy vevő 40 960 dollárt fizetett.

 

0103

Fotó: Two Ladies at the Automat, NYC, 1966, by Diane Arbus
Bonhams

0103

Fotó: Courtship, Teenage Couple, Hudson St., 1963, by Diane Arbus
Bonhams

A várakozásokkal ellentétben nem cserélt gazdát Arbus Siamese Twins in a Carnival Tent című, 1960-as fényképe sem, amely 6000–8000 dolláros becsértéket ért el, de a minimális licitösszeget ebben az esetben nem adták meg. A művész Bishop on her Bed, Santa Barbara című korábbi munkája szintén nem kelt el, de nem szerepelt sikeresen Germaine Greer (1970) című alkotása sem, amelyért a 8000 dolláros belépési árat sem adta meg senki. Érdekesség, hogy Diana Arbus képei iránt a piac már korábban is csökkenő érdeklődést mutatott, a Phillips és a Los Angeles Modern Auctions 2021-es árverésein 4-5000 dolláros áron keltek el tételek, ami alacsony vételárnak számít egy kanonikus alkotó esetében.

Az élő aukcióval párhuzamosan online árverést is tartott a Bonhams március 31. és április 9. között, szintén kizárólag fotográfiákra fókuszálva, ahol a fotográfus képei már jobban szerepeltek. A Blaze Starr in her Living Room, Baltimore, MD című képéért például 7680 dollárt, míg a Pin-up Collection at a Barber Shop, N.Y.C. című, 1963-as művéért pedig 11 520 dollárt fizettek. Ezen az árverésen kínálták eladásra a Four People at a Gallery Opening, N.Y.C. című képet, amely az aukciós katalógusban 5000–7000 dolláros becsértéken szerepelt, ám végül nem talált vevőre.

Jegyzetek

A Lily Tomlin & Jane Wagner: Wit, Women & The Art of Collecting címet viselő aukció leütési eredményei ezen a linken tekinthetők meg.