Minden bizonnyal mindkét fotóriporter környezetében Haupt volt az egyik legmegbízhatóbb ember, az a személy, akinek a világ minden tájáról küldtek filmtekercseket – megesett, hogy a frontról, katonai futárral –, hogy előhívja őket londoni sötétkamrájában, majd továbbítsa a nagyításokat a Vogue és más magazinok számára. Az asszisztensen nagy volt a felelősség, már csak azért is, mert Miller 120-as formátumra fényképezett, amely jóval érzékenyebb, mint 35 mm-es társa. Az albumból kiderül, hogy Haupt a legkorábbi nagyítások közül néhányat megtartott. Ezt az ártatlan gyakorlatot Michael Hoppen műkereskedő „empirikus időkapszulának” nevezte el. Véleménye szerint ez nem egy archívum vagy visszatekintő válogatás, hanem egy személyes napló, tele korabeli, Miller és Beaton képeit mutató újságkivágásokkal. Haupt személyes megjegyzései és emlékei között vannak elszórva a korszak legjelentősebb fényképei. A hétköznapinak nem nevezhető naplóban Hitler hálószobájáról találunk felvételeket, a bevetetlen ággyal, amelyben korábban Lee Miller aludt. Vagy a háború egyik legtöbbször sokszorosított képének egy publikálatlan változatát, amikor a fotográfus a német diktátor fürdőkádjából néz a kamerába. Az albumot különösen figyelemre méltóvá teszi – tartalmának történelmi súlyán túl – az a személyes hozzáértés, amelyet az asszisztens a negatívok válogatásánál is megcsillogtatott. Miller divatfotói, amelyeken modellek pihennek egy fotózás közben, közvetlenül a háborús képek mellett szerepelnek. Ez a művész saját hozzáállását is tükrözi arról, mire képes a fotográfia – ugyanaz a formanyelv hordozhat divatot és atrocitást, szépséget és borzalmat anélkül, hogy feloldaná a köztük lévő feszültséget.
Cecil Beaton albumban szereplő felvételei – a brit királyi családról készült portrék mellett – többnyire Észak-Afrikát mutatják. Visszafogottabb, kompozícióban megfontoltabb képeken mutatja be a kitartást, a fizikai szélsőséget és egy pusztuló táj különös, keserédes szépségét. Ezek a fotói a legkevésbé ismertek közé tartoznak, mégis egyes vélemények szerint a legkiemelkedőbbek. A műkereskedő, akinél korábban az album volt, kiemelte, hogy a század legfontosabb képei közül néhány Roland Hauptnak köszönhetően jutott el a világba. Az album új tulajdonosa, a Bodleian Könyvtár, pedig úgy tűnik, biztosítja az érdeklődő közönséget arról, hogy ez a ritka időkapszula a nyilvánosság számára hozzáférhető maradjon.
