„Nem szükséges rendet teremteni a káoszból. Maga a káosz az, ami érdekes” – William Klein dinamikus diszharmóniája

A New York-i születésű, de karrierje jelentős részét Párizsban töltő művész pályája a Sorbonne falai között, Fernand Léger műtermében indult, ahol festőként tanulta meg a formák és a dinamika törvényszerűségeit. Ez a multidiszciplináris háttér – a festészet, a grafikai tervezés és a filmművészet fúziója – alapozta meg azt a „szabálytagadó” attitűdöt, amely később művészetének minden aspektusában visszaköszönt.

A Peter Fetterman Gallery januárban nyíló kiállítása Klein azon korszakaira fókuszál, amikor a művész hátat fordított a korszakot jellemző steril eleganciának, hogy helyette a városi lét lüktetését, a kiszámíthatatlanságot és a „nyers vitalitást” emelje fókuszba. Számára a fotográfia nem csupán technikai aktus volt, hanem – ahogy ő nevezte – egyfajta „transzállapot”. Ebben a felfokozott pillanatban nem szelektált, hanem befogadott: egyszerre rögzítette események százait, a káoszt, a mozgást és az érzelmi feszültséget, legyen szó harlemi utcákról vagy párizsi éjszakáról.

Klein radikalizmusát jól tükrözi legendás New York-albumának (Life is Good & Good for You in New York: Trance, Witness, Revels) fogadtatása: az amerikai kiadók az ötvenes években túl zűrzavarosnak, túl szemcsésnek és túl agresszívnek találták a képeit. Klein nem távolságtartó megfigyelő volt; „belegyalogolt” a jelenetbe, lencséje pedig sokszor szó szerint az alanyai arcába tolakodott. Ez a fajta konfrontatív jelenlét lett végül a modern utcai fotográfia  egyik legfontosabb sarokköve.