Elmosódó identitások és szürreális testképek – Francesca Woodman képei Rómában

Woodman vizuális eszköztára szorosan kapcsolódik a szürrealizmus azon alapvető törekvéséhez, amely a hétköznapi tárgyak és szituációk dekontextualizálásával a „különös” és a „csodálatos” esztétikai tartományába emeli a tapasztalatot. De nem felszínesen közelített e hagyományhoz: a Rhode Island School of Design (RISD) hallgatójaként mélyrehatóan tanulmányozta a dadaizmus és a szürrealizmus elméleti hátterét, amit jegyzetfüzeteinek reflexiói is bizonyítanak. Ebből a szellemi alapból kiindulva a női testet radikális és szokatlan módokon alakította át: meztelen testére angolnákat és halakat helyezett, bőrét ruhacsipeszekkel szorította össze, vagy lábát ragasztószalaggal tekerte körbe. Az így létrejövő képek egyszerre idézik meg a szürrealista álomszimbolikát és a fetisizáció kérdéskörét, miközben finom, ironikus kommentárt fűznek a mozgalom kanonizált vizuális kliséihez.

A kiállítás helyszíne, Róma, Woodman fejlődéstörténetében is kiemelt, szimbolikus jelentőséggel bír. 1977 és 1978 közötti római tartózkodása során az olasz nyelvet és kultúrát magas szinten ismerő művész szoros kapcsolatba került a helyi avantgárd közeggel. Különösen fontos szerepet játszott életében a Libreria Maldoror antikvárium és galéria, amely a dadaista, szürrealista és futurista irodalom egyik meghatározó találkozási pontjaként nemcsak szellemi inspirációt nyújtott számára, hanem első európai önálló kiállításának is helyet adott. Woodman itt nemcsak alkotóként, hanem a kamera mindkét oldalán tudatosan jelen lévő szerzőként formálta saját művészi pozícióját, amely a szürrealizmus örökségét a konceptuális művészet, a kortárs fotográfia és a feminista diskurzus metszéspontjában értelmezte újra.