Ugyanaz a magyar fotográfus készítette a Vogue, az Elle és a WSJ novemberi címlapfotóit
26 • 10 • 27 Baki László Olvasási idő: 3 perc
A Vogue, az Elle és a The Wall Street Journal Magazine novemberi címlapjainak közös pontja nemcsak a hasonló vizuális világ, hanem az alkotójuk is: mindhárom felvételt Makó Szilveszter magyar divatfotográfus készítette. A néhány napon belül megjelent képek hasonlósága a nemzetközi divatsajtóban is vitát indított arról, hol húzódik a határ az egyéni alkotói stílus és az önismétlés között.
A három címlapon Jenna Ortega, Hunter Schafer és Gigi Hadid szerepel: előbbi a Vogue, Schafer az Elle, Hadid pedig a The Wall Street Journal Magazine novemberi számában. A képeket a hasonlóan színpadias kompozíció, a festményszerű hatás és a geometrikus, dobozszerű háttér kapcsolja össze. A Page Sixnek nyilatkozó, névtelenséget kérő divatipari forrás bírálta, hogy a magazinok ilyen rövid időn belül ennyire hasonló koncepcióval jelentkeztek, és felvetette, hogy a fotográfusnak jeleznie kellett volna a szerkesztőségek felé a párhuzamos megbízásokat. Ugyanakkor a WSJ-fotózáshoz közel álló forrás azt hangsúlyozta, hogy Gigi Hadid anyagát már márciusban tervezték, és júliusban fotózták, így a megjelenések időzítése nem feltétlenül tükrözi a munkák létrejöttének sorrendjét.
0103
Fotó: © Makó Szilveszter
0103
Fotó: © Makó Szilveszter
0103
Fotó: © Makó Szilveszter
Makó Szilveszter 1992-ben született Magyarországon, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett, és Milánóban építette fel nemzetközi karrierjét. Divatfotóiban gyakran találkozik a festészetből, a színházból és a szürrealizmusból merítő látásmód: gondosan megépített díszleteket, erőteljes formákat és szokatlan, olykor meseszerű helyzeteket használ. Munkái többek között a Vogue különböző nemzetközi kiadásaiban, az Elle-ben és az Interview magazinban is megjelentek, emellett neves divatházak kampányain dolgozik. A PetaPixel beszámolója szerint Makó jellegzetes, festményszerű stílusa a három címlap körüli vita középpontjába került. A hasonló képi megoldások azonban önmagukban nem feltétlenül jelentik az alkotói ötlet hiányát: a kérdés inkább az, hogy egy következetesen épített vizuális nyelv mikor válik felismerhető kézjeggyé, és mikor kezd önismétlésnek hatni.
Makó Szilveszter esete korántsem egyedi, hiszen a divattörténelemben korábban is volt már példa arra, hogy egyazon időben ugyanazon fotográfus munkái uralják a legfontosabb magazinok borítóit. A nyomtatott sajtó és a divatipar aranykorában az olyan szupersztár-fotográfusok, mint Mario Testino vagy Steven Meisel, rendszeresen produkáltak a mostanihoz hasonló, vagy akár azt is túlszárnyaló piaci dominanciát. Testino például 2002 szeptemberében hat vezető divatlap – köztük az amerikai, a francia és a brit Vogue, valamint a Vanity Fair – címlapját jegyezte. Steven Meisel pedig a kilencvenes években vált a magazinpiac abszolút egyeduralkodójává; 1993-ban összesen 28 nemzetközi Vogue-borítót készített el egyetlen év alatt.
Azonban az, hogy Makó Szilveszter munkái egyetlen héten belül három meghatározó nemzetközi magazin, a Vogue, az Elle és a The Wall Street Journal Magazine címlapjára is felkerültek, napjainkban is komoly szakmai elismerésnek számít. Ezek a lapok a divat- és vizuális kultúra meghatározó szereplői, így a három megbízás hűen tükrözi a fotográfus nemzetközi elismertségét és jelenlétét, amelyeket tovább erősít, hogy Makó 2026 októberében bekerült a BoF 500-as listájára, amelyet a The Business of Fashion a divatipar meghatározó szereplőinek bemutatására hozott létre 2013-ban. A magyar fotográfust a kreatívok kategóriájában ismerték el, többek között azért a sajátos, kézzel épített díszletekre és digitális utómunka (Photoshop, CGI és MI) nélkül készülő képekre épülő vizuális világért, amely világszerte megkülönbözteti munkáit.
