Címke: esszé

23 • 06 • 25 Tőry Klára

Az ember, aki „lefotografálta az egész világot” – Hopp Ferenc (1833–1919) képei és élete

Ferenczy Mária és Kincses Károly Hopp Ferenc jelentőségét így értékelték: „… a magyar fotográfia egyedülálló, sajátos figurája. Képei önmagukban is érdekesek, némelyik művészileg megformált, legtöbbje már nem létező, átalakított tájat, várost, helyet mutat, ám igazi dokumentumértéküket abban látom, mit tudnak megmutatni egy, a huszadik század fordulója körül élt tehetős magyar világpolgár habitusából, életéből, érdeklődési köréből.”

Tovább
23 • 05 • 29 Tőry Klára

„Az emberek legyenek olyanok a fotókon, amilyenek a valóságban, s ne olyanok, amilyeneknek látszani szeretnének.” – Lóránt István (1901–1997) képei és élete

Lóránt István lapszerkesztő, író, újságíró, történész, fotográfus, operatőr, filmrendező, zenész volt, s azok közé a magyar zsenik közé tartozik, akit – Stefan Lorantként – világszerte sokkal jobban ismernek és értékelnek, mint itthon. Döntő szerepe volt abban, hogy tömegekkel ismertette meg a minőségi fotográfia és a fotóriport műfaját, világszerte újságolvasók százezrei találkozhattak a lapokban számos kiemelkedő fotográfus munkáival. Újszerű, merészen kísérletező szemléletével új korszakot nyitott a képszerkesztésben, a modern képes magazinok arculatának megteremtésében.

23 • 05 • 07 Udvari Orsolya

Művészet a tudomány oltárán – Duchenne de Boulogne, az első orvosi végzettségű fényképész

Munkásságának területi metszeteként az orvosi fényképészet műfaját nevezhetnénk meg, amely hosszú múltra tekint vissza, egészen a 19. század közepéig, és jelentős szerepet játszott az orvostudomány fejlődésében. Az ilyesfajta fényképezés legfőbb célja, hogy különböző orvosi állapotokról, betegségekről és sérülésekről készülnek képek annak érdekében, hogy ezeket diagnosztikai, kezelési, tervezési és kutatási célokra tudják a szakemberek felhasználni.

23 • 04 • 30 Tőry Klára

„A riportfényképezés hőskorának egyik kiemelkedő alakja” – Müllner János (1870–1925) élete és képei

A magyar fotográfia történetével való 60 éves ismerkedésem, kutatásaim sorára visszatekintve a legnagyobb meglepetés akkor ért, amikor Müllner János riportanyagát megismertem. 1981-ben a Műcsarnok összes termében megrendezett Tény/Kép A magyar fotográfia története 1840-1981 című átfogó fotótörténeti kiállítás kezdetektől 1945-ig terjedő részének kurátoraként a különböző múzeumok fotógyűjteményét tekintettem át, és a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtárában és a Kiscelli Múzeumban találkoztam ott őrzött képeivel.

23 • 04 • 28 Németh György

Adalékok Ergy (Erzsi) Landau családjáról és életéről

A Mai Manó Házban látható Ergy Landau kiállításhoz kapcsolódóan egy olyan kutatás eredményét mutathatjuk be, melyet még sehol sem publikáltak. Németh György kutatásának eredménye kizárólag a Punkton olvasható.

23 • 03 • 30 Tőry Klára

„Költőknek imádója és barátja” – Székely Aladár (1870–1940) élete és képei

„Székely Aladár neve összeforrt a magyar fotografálás újabb kori fejlődésével. Érdemeit különösen a fiatal fényképésznemzedéknek kell kellőképpen méltányolni, mert Székely Aladár alakította át hosszú évek szívós, akadályt nem ismerő munkásságával a közönség maradi ízlését, és keltett fel benne érdeklődést és szeretetet a modern fotográfia iránt. … Híven kitartott elvei mellett, amelyekkel sikerült az akkori időben még sok tekintetben alacsony színvonalon álló, elavult portré-fotográfiát fölényes technikájával és leszűrt ízlésbeli felfogásával az iparművészetek magasságára emelni.”

23 • 03 • 18 Kérchy Anna

„Pillantok és sóhajtok. Én egy fotó vagyok” – A női tekintet szubverzív lehetőségei Drozdik Orshi művészetében és nemzetközi kontextusban

Tanulmányomban a feminista szubjektumelmélet néhány alapvető elméleti felvetését kísérlem meg körüljárni – a női tekintet rendszerfelforgató, ellennarratíva-képző, autonóm-alanyiságot-megalapozó lehetőségeire fókuszálva. Jelen kontextusban a női tekintet a foucault-i értelemben vett, mindenkori felügyelő-fegyelmező, hegemón hatalmi apparátus szeme – a maszkulin, a medikai, illetve a muzeális tekintet komplex kereszteződéseinek összessége – ellenében elgondolt és megélt visszanézés lázadó gesztusait jelöli.

23 • 03 • 04 Tarczali Andrea

Eltérítési gyakorlat – A képi narratíva felülírása Drozdik Orshi művészetében

Eredeti kiindulópontom a látvány és a szöveg egymáshoz való viszonyának vizsgálata volt az adott kor képzőművészetében. A tanulmányozott művek körénél a látványt a legtöbb esetben a fotó biztosítja, de maga a kép/szöveg modell más képfajták esetében is érvényes. Utalni szeretnék itt a kép-szöveg modell újabb történetére: a képet szöveggel együtt az avantgárd gyakorlat honosította meg a képzőművészetben, az orosz avantgárd, a szürrealizmus és a dada megoldásai tolulnak emlékezetünkbe, ezzel párhuzamosan a folklóré.

23 • 02 • 27 Tőry Klára

Egy fényképész dinasztia története: id. Divald Károly és fiai

Idősebb Divald Károly (1830–1897) a 19. századi magyar fényképezés egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Neve a szabadban történő fényképezés egyik hazai úttörőjeként összefonódott a Magas-Tátra felfedezésével, fényképezésével, a tájfényképezés széleskörű elterjedésével. Kevesen tettek nála többet hazánk természeti értékeinek megismertetéséért, megszerettetéséért.

Tovább
23 • 02 • 18 Széplaky Gerda

ÚJRAJÁTSZOTT ÉN – Performatív identitáspolitika Drozdik Orshi hetvenes évekbeli művészetében

Drozdik már a 70-es években egy olyan identitáskonstrukciót alkotott, amely összeegyeztethető a mai posztfeminista elméletekkel. Műveiben az identitás performatív létrejöttét állítja, ami legfőképpen a testies létezés különféle megnyilvánulási formáiból szerveződik. A megtestesülés rítusait jelentik például a táncmozdulatok, amelyekben a test önmagát megtapasztaló jelenlétté válik.

23 • 02 • 04 Barkóczi Flóra

Folytonos állásfoglalás. Az Expozíció – fotó/művészet (1976) című kiállítás relevanciája és tanulságai

Előadásom tárgya az 1976-os Expozíció – fotó/művészet című kiállítás. A kiállítás elemzésén keresztül az előadás képet ad a hetvenes évek hazai konceptuális fotóhasználatának sajátosságairól és az azok körüli diskurzusokról, továbbá felvázolja ezek viszonyát a kortárs képzőművészeti fotóhasználat értelmezésének kontextusához.

23 • 01 • 29 Tőry Klára

„Egy dolog volt, ami izgatott, és ami ma is mindennek a lényegét jelenti számomra: a fény” – Moholy-Nagy László (1895–1946) élete és képei

1895. július 20-án Weisz Lászlóként született a dél-magyarországi Bácsborsódon. Földbérlő gazdálkodó apja Weisz Lipót tönkre menvén elhagyta családját, talán Amerikába vándorolt ki, így anyja, Stein Karolina gyermekeivel édesanyjához Adára költözött. Volt otthonukon 2009 óta emléktábla őrzi Moholy-Nagy emlékét.

23 • 01 • 21 Üveges Krisztina

Két égbolt között: Lengyel András konceptuális fotóhasználata

E tanulmányban Lengyel András képzőművészeti fotóhasználatát mutatom be, kitérve egyúttal annak megjelenésére is sokszorosított grafikai anyagain. Lengyellel először a 2013-as Csodálatos rendszer – Tolvaly Ernő retrospektív kiállítás előkészítése során kezdtünk el intenzíven együtt dolgozni. Megosztotta velem közös munkáik, barátságuk történetét, ami meghatározó volt mindkettejük számára a hetvenes évek közepétől Tolvaly haláláig. Az együttműködést nemrég kezdtük újra a 2023 tavaszán megvalósuló Lengyel András életmű-kiállítás kapcsán, amelynek jelenleg a kutatási fázisánál tartunk, együtt végezve az anyagok feltárását, válogatását.

23 • 01 • 07 Pál Gyöngyi – Pecsics Mária

A szekvenciális fotográfia és a fotóképregény kapcsolata

A 60-as évek végén, illetve a 70-es évek elején Magyarországon egyre inkább elterjedt a képzőművészeti fotográfia alkalmazása, többek között a koncept art, a happening, a land art, vagy a fluxus hatására. A fotó ugyanis különösen alkalmasnak ígérkezett arra, hogy minimalista módon, a jelek szintjére redukálva, a képsorozatokban a jelek tetszőleges kombinációjával kísérletezzen.

22 • 12 • 18 Tőry Klára

Az első magyar fotóalbum készítője – Rosti Pál (1830–1874 ) élete és képei

Rosti Pál a távoli, egzotikus vidékeket sokoldalúan, tudományos igénnyel megismertető, gazdagon illusztrált 19. századi útikönyv-készítés egyedülálló hazai úttörője volt. Egyben a korabeli táj-és városfényképezésnek – a nemzetközi fotótörténet-írás által is – magasra értékelt korai művelője, aki a fotográfia feltalálásának nyilvánosságra hozatala után 18 évvel már igen magas színvonalon művelte e műfajt.