Szeptember közepéig látogatható a stuttgarti Staatsgalerie-ben Cindy Sherman Anti-Fashion című kiállítása, amely a fotóművész a haute couture-hoz, divatiparhoz fűződő összetett viszonyát boncolja. A Dr. Alessandra Nappo által rendezett tárlat először világítja meg az 1954-ben született művész fotográfiai munkásságát ebből az eddig kevéssé tárgyalt perspektívából.
A fotósorozatot az ázsiai kultúra megismerése indította el, majd ezt tetézte a nőművészetben való elmélyedés, így olyan alkotók inspiráltak, mint Cindy Sherman és Rachel Maclean. Célom a különböző, elsősorban fiatal női karakterek, női léthelyzetek megjelenítése (hip-hop, bullying, modell, tündér, vegetarianizmus stb.), amelyek más-más hangulatot hoznak létre, játszva a fényekkel, színekkel, arckifejezésekkel és sminkkel.
2023. május 11-én a londoni The Photographers’ Gallery-ben (TPG) rendezett ünnepségen jelentették be a Deutsche Börse Photography Foundation 30.000 font értékű díjának 2023-as nyertesét. A díj azokat a művészeket és projektjeiket jutalmazza, akik az előző 12 hónap során a legjelentősebb mértékben járultak hozzá a kortárs fotográfia világához.
Nemzedékének egyik legfontosabb amerikai művésze Cindy Sherman, olyan kivételes alkotó, aki korai munkáiban forradalmasította a fotográfiáról való gondolkodásunkat és a kamera művészeti gyakorlatban elfoglalt szerepét. Sherman ezzel művészek és kritikusok generációi előtt nyitott ajtót a fényképezés médiumként való újragondolására.
A Maison Européenne de la Photographie (MEP) tereiben megrendezett retrospektív kiállítás első alkalommal mutatja be Franciaországban Samuel Fosso, 1962-es kameruni születésű fotográfus közel ötvenéves karrierjét és annak minden fontosabb sorozatát.
Alena Zhandarova 1988-ban született Oroszországban. A fotográfus különleges atmoszférát teremt, ami a kísérletezésre építve állít hétköznapi dolgokat szokatlan helyzetekbe. Munkájában a megszokott és az ismeretlen közötti határt vizsgálja, a vizuális történetmesélést eszközként használva. Alapvetően portrékon keresztül dolgozik, ahol gyakran önmaga szolgál alapanyagul ahhoz, hogy létrehozzon valami újat.
Az utóbbi években megfigyelhető, hogy egyre többen használnak olyan fogalmakat a kortárs képzőművészeti diskurzusban, mint amilyen az élő / dinamikus archívum, a test mint archívum, vagy ezek összekapcsolásaként: a performatív archívum.
“A sorozat – amely inkább egyetlen, utólag radikálisan újravágott filmnek hat, mintsem fotók egymásutánjának -, amiképp a megismerés, egyszerre önarckép, önismereti tréning és öndestrukció, önmegsemmisítés.”
“Az Instagram bedarálta az önarcképet.”
“A tájképektől önmagam irányába haladva volt egy lassú átfedés, hogy megmutatkozzak és boncolgassam ki vagyok én. Mintha újraszülettem volna a fényképezés aktusában.”
“Minden kívülállás, archaizálás ellenére fotómunkáinak és videokísérleteinek performatív jellege, „body artos” áthallásai, a nőiség performatív kifejezésének és konstruálódásának példái a hetvenes évek művészetében való jól informáltságról tanúskodnak.”
“Woodman munkáinak jellegzetessége az unheimlich, kísérteties hangulat, prousti melankólia, a titokzatos-rejtélyes atmoszféra, a mise-en-scene és a meztelen vagy kosztümbe bújtatott női test…”
“A művész is robot, más módon. Úgy, akkor is, amikor bőszen fest, fotózik, épít, farag, ír, művészetről gondolkodik, és akkor is, amikor látszólag csak él, nem csinál semmit, eszik, iszik, fekszik, be van tépve, tüntet, orrát túrja, sakkozik, piszoárt gyűjt.”