A fény és az árnyék uralja mindennapjainkat, gyakran titokzatossággal telített képeket alkotva. Néha a sziluett az árnyék mélyéből bukkan elő, néha az árnyékban keres menedéket, amely megvédi. (…) Amikor kimegyek az utcára a fényképezőgépemmel, nincs pontos elképzelésem arról, hogy mit fogok fényképezni. A hétköznapi jelenetek, a részletek, a fény, a színek, a formák és mindenekelőtt az emberek inspirálnak.
Az amerikai fotográfus The Post-industrial Rust Belt című sorozata egy rozsdaövezetet mutat be, ahol szinte megállt az idő. Az 1980-as években bezárt ipari létesítmény köré épült város lakói mindenüket hátrahagyták, amikor a boldogulás reményében máshová költöztek. A sorozat nemcsak az egykor virágzó környék hanyatlását mutatja be, hanem az emberek nélküli épületeket és utcákat is, amelyek a magány, a szomorúság és az elhagyatottság hangulatait keltik.
Az amerikai Center for Creative Photography (CCP) kiállítást rendezett W. Eugene Smith munkáiból A Life in Pictures címen. A fotográfus hagyatékát is kezelő archívum és kutatóközpont a University of Arizona tucsoni campusán működik, a tárlat rendhagyó koncepcióját az adta, hogy Smith jelentőségét és fotográfiai gyakorlatát a társművészetekkel, valamint számos tudományággal kontextusban vizsgálja.
A Remény-sugár című sorozat a korábban átélt daganatos betegségemet dolgozza fel. 24 éves voltam amikor Hodgkin lymphomát diagnosztizáltak nálam. Betegnek lenni végtelenül magányos élmény, majd cél és betegség nélkül maradni szintén az. Ezt próbáltam átadni a fotón ahol egymagam ülök az ágyon maszkkal a fejemen. Már ugyan gyógyultan de mégis kiüresedve. A lét és nem lét és a lét közötti gondolat sorba ragadva majd az utolsó képen mindet feloldozva elmúlni vagy tovább élni…
Ausztrália egyik legkiemelkedőbb művészeti galériája, a National Gallery of Victoria október 13-án nyitotta meg új kiállítását a melbourne-i The Ian Potter Centre-ben. A Photography: Real & Imagined című tárlat számos ikonikus fényképet mutat be a legkorábbi, 19. századi felvételektől kezdve egészen a napjainkban készült kortárs képekig. A látogatók így az NGV fotográfiai gyűjteményének eddigi legnagyobb válogatását tekinthetik meg, amely több mint háromszáz fotográfus alkotásait foglalja magába.
Lee Friedlander amerikai fotográfus The Human Clay sorozatának legújabb Workers alcímet viselő darabja jelent meg a Steidl kiadó gondozásában. A kötet 250 fényképet tartalmaz a művész hat évtizede gyarapodó archívumából, köztük számtalan eddig publikálatlan felvételt. 2017-től kezdődően a művész és a Yale University Press egy nagyratörő több kötetes sorozat kiadásába kezdett The Human Clay címmel, mely régebbi és legújabb fényképeit egy-egy munkásságának meghatározó témája köré szervezi.
A római Museo del’Ara Pacis minden idők egyik legkedveltebb divat- és portréfotográfusának állít emléket. A Helmut Newton. Legacy címen látható tárlat különlegessége, hogy Newton kétszáz kiállított felvételéből nyolcvanat most láthat először a közönség.
A portrét, mint műfajt vizsgálva elsőként az emberek és arcok ábrázolása jut eszünkbe. Hagyományos megközelítésben valóban így van, hiszen elsősorban szinte kivétel nélkül személyek ábrázolásáról van szó. Szereposztás című sorozatomban magam is az emberábrázolást tűztem ki célul, egy kevésbé szokványos megközelítési formáját alkalmazva. A maszkok évezredes hagyományra tekintenek vissza.
Fókuszban az FFS új tagjai: Varga Krisztián 23 • 12 • 29Punkt 2023-ban a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója (FFS) nyolc új taggal bővült, akiknek novembertől a K11 Laborban látható Összjáték címmel a bemutatkozó kiállításuk. Új sorozatunkban a következő hetekben itt a Punkton is bemutatjuk az új tagok munkáit. VARGA KRISZTIÁN: URBÁNUS PROBLÉMÁK Sorozatom inspirációját a budapesti lomtalanításból és szemétből […]
„A szépség hatásos, a legélesebb szerszám a ládában. Ha el tudod varázsolni a nézőket és esztétikai öröm átélésére készteted azzal a tájképpel, ahol az emberi jogokat vagy a környezetvédelmet folyamatosan megsértik, akkor nagyon problematikus helyzetbe tudod hozni őket – úgy érzik, hogy erkölcsileg kompromittálódtak, dühösek magukra és a fotográfusra azért, mert ilyen érzéseket váltott ki belőlük. Az öntudatra ébredés pillanata nagyon erőteljes dolog.”
A Photo Elysée novemberben nyitotta meg azt a kiállítását, amellyel Deborah Turbeville munkásságának állítanak emléket. Az 1970-es években divatfényképeiről ismertté vált amerikai fotográfus munkássága igen sokrétű, alkotásaiban a fotográfiát és annak anyagiságát vizsgálja, kollázsain az emlékezet, és az elmúló idő melankóliájával foglalkozik. A Photo Elysée az amerikai MUUS Collection-nel együttműködve egy átfogó válogatást kínál a művész legfontosabb munkáiból, a tárlat 2024. február 25-ig látogatható.
A világ, amiben élünk, egy felgyorsult világ, a ma embere egy olyan időben létezik, amely mesterséges ritmus szerint halad. Mindennapjaink egyre automatizáltabbá válnak, gépek veszik ki a munkát a kezünkből és dolgoznak helyettünk. A termelés és fogyasztás körforgásában szolgáltatások és információk áradatával szembesülünk, melyeket szívesen veszünk nagy mennyiségben igénybe egy teljesebb élet kialakításának és elérésének reményében.
31. alkalommal adták át a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége pályázatának díjait, melyről itt a Punkton is beszámoltunk. A Magyar Természettudományi Múzeumban megrendezett kiállításon a pályázat utolsó fordulójába jutott 122 fotográfia látható. Galéria rovatunkba ezekből a képekből válogattunk.
A környezeti és társadalmi igazságosság közötti viszonyt vizsgálja a RE/SISTERS – Lens of Gender and Ecology című tárlat, amelynek a londoni Barbican Art Gallery ad otthont. A nagyszabású kiállítás közel 50 nemzetközi művész fotográfiáit, filmjeit és installációit mutatja be. A kurátorok olyan művészeti munkákat válogattak össze, amelyek a jelenlegi ökológiai válsággal foglalkoznak, és felhívják a figyelmet a cselekvés fontosságára.
A sorozatban egy univerzális szimbólumrendszer szerint kapcsolódnak egymáshoz a képek és alkotnak képpárokat, azok pedig egymással egy végtelen asszociációs láncot hoznak létre. A folyamat során leginkább staged fotókkal dolgozom tudatosan, olyan formában mintha egy 21. századi flâneur szemén keresztül vizsgálnánk a körülöttünk lévő világot.